A felhívás 1.2. A rendelkezésre álló forrás fejezetében módosításra került a támogatás forrásának fókuszterületi megoszlása. A felhívás alapján nyújtható támogatás a módosítás értelmében már nem kapcsolódik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) 6. vidékfejlesztési prioritásához kapcsolódó 6A. fókuszterületi célhoz (a diverzifikálásnak, kisvállalkozások alapításának és fejlesztésének, valamint a munkahelyteremtésnek a megkönnyítése). A rendelkezésre álló forrás összege nem változott.

A projekt területi korlátozása fejezetéből törlésre került a 6A fókuszterület, a felhívás 3.7.1. Indikátorok fejezetéből törlésre került a foglalkoztatás bővítéséhez köthető indikátorszám, valamint a felhívás mellékletei közül törlésre került a 9. számú melléklet (Településlista) és a 10. számú melléklet (Kizárólag külterülettel jogosult, tanyás térségek).

Az erdőtörvény végrehajtásáról szóló rendeletek változásával összhangban módosult a felhívás 3. számú melléklete (Jogszabályok gyűjteménye), továbbá a felhívás változásaival összhangban módosult a Támogatói okirat.

A módosításról szóló tájékoztatás itt elérhető.