E rovarfaj fogyasztásának korábban nem volt hagyománya Európában, ám a holland Fair Insects rovari fehérje előállításával foglalkozó vállalat 2018 végén kezdeményezte, hogy a rovarfaj új élelmiszerként forgalomba kerülhessen egészben snackként vagy élelmiszer-alapanyagként – írja a Magyar Nemzet. Az engedélyhez szükség volt az Euró­pai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) szakvéleményére.

A szakvélemény szerint, bár a rákfélékre, puhatestűekre és atkákra aller­giás személyeknél allergiás reakciót válthat ki, azonban

fagyasztott, szárított és por formában a forgalmazó által javasolt felhasználás és mennyiség mellett biztonságosan fogyasztható.

A tudományos élet szereplői ellenben más véleményen vannak. Ugyanis egyfelől a rovarok különböző részeiben lévő enzimek súlyos allergiás reakciókat is kiválthatnak, másfelől egyelőre nem állnak rendelkezésre tapasztalatok a rendszeres rovarevés hosszabb távú élettani hatásáról.

rovar

A magyar társadalom elutasítja a rovarok fogyasztását – illusztráció: Shutterstock

Az uniós engedély csupán a fent említett vállalat termékeire terjed ki.

Mi is írtunk arról, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság a világon elsőként megállapította, hogy a lisztkukacból készített élelmiszerek emberi fogyasztásra alkalmasak, majd engedélyezték a forgalomba hozatalt, noha Magyarország ellenezte azt, mondván, nincs olyan mértékű fehérjehiány Európában, amely indokolná a rovarfehérjék étkezési célú felhasználását.

Magyarországon továbbra sem várható, hogy a bolti kínálatba kerüljenek az ehető rovarok, mivel ezek fogyasztását – azon túl, hogy a kormány sem támogatja – a magyar társadalom is egyértelműen elutasítja.