A tárcavezető szerint a három jeles nap közös ünnepe hidat emel a tudományterületek közé, ráirányítja a figyelmet az oktató-nevelő munka szerepére a környezetvédelemben, és a természeti környezet megóvásában. Hozzátette: a rangos elismerések felhívják a figyelmet arra, hogy a tulajdonosaik hivatása és áldozatos munkája nélkül nem tudnánk szembenézni az előttünk álló globális kihívásokkal.

Nemzeti parkjainkat és állami erdőgazdaságainkat évente mintegy 5 millióan látogatják – fotó: Pixabay

Nagy István hangsúlyozta: a kormány kiemelten kezeli a természeti értékeink és környezetünk megóvását. Az egymásra épülő fejlesztések mellett éppúgy figyelmet fordít a környezeti nevelésre, a természeti értékek bemutatására, illetve a szemléletformálásra, hogy védendő értékeinket minél többen megismerhessék.

Kifejtette: a hazánkban nyilvántartott ökoturisztikai és környezeti nevelési tevékenységet végző létesítmények csaknem fele valamely nemzeti park igazgatóság fenntartásában van. Nemzeti parkjainkat és állami erdőgazdaságainkat évente mintegy 5 millióan látogatják,és több mint 50 erdei iskolát működtetünk, ahol munkatársaink minden esztendőben 100 ezernél is több gyereket fogadnak a fenntartható életmódra nevelő programjaikon.

Nagy István jelezte, hogy az Agrárminisztérium által fenntartott szakképző intézmények 2020. július 1-jétől 5 centrumban folytatják tevékenységüket, ezáltal teljes mértékben biztosított az összehangolt munka. A tárcavezető köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak, amiért országszerte már két éve újjáéledhetnek az iskola- és óvodakertek az Országos Iskolakert-fejlesztési Program keretében.

A három jeles nap alkalmából 106 fő részesült miniszteri elismerésben.