Sokan követik a mezőgazdasági munkák haladását, s számukra meg mindannyiunk számára jó hír, hogy október 23-án néhol már vetettek a gépek, majd a következő napokban egyre több helyen folytatódott az őszi munka. Sokat segített ebben az időjárás alakulása.

Emlékezetes, hogy október közepén (13-14-én) minimum 2 napig szakadt az eső, majd az azt követő időszakban több-kevesebb mennyiség szinte mindennap esett. Sáros talaj, összefolyt felszíni víz, s az őszi munkák megállása lett a következmény. Akkor eléggé elkeserítő volt a pillanatnyi helyzet, s a jövő sem ígért sokkal jobbat. Aztán mégis fordult az időjárásunk alakulása, kicsit melegedő, kicsit naposabb, kicsit szeles napok jöttek, s a talaj felszíne lassan szikkadni kezdett. Szerencsére maradt ez a szárító hatású időjárás, így 23-án, homokos, lazább szerkezetű talajon újra elindulhattak a vetőgépek.

pocok

Güzüegérvár egy ültetvényben – fotó: Agroinform.hu

Az időjárás-előrejelzés szerint szombatra vártunk kevés esőt, de az csak vasárnapra érkezett meg, így szombaton még lehetett dolgozni. Vasárnap aztán esett, az a 2-10 mm, ami akkor érkezett, újra sárossá tette a talajfelszínt, de ez a nedvesség leszivárgott, másrészt elpárolgott. Hétfőn a Dunántúlon már láttam talajmunkát végző gépsort, s jó minőségű magágy készült. A kedd is napsütést hozott, kellemes őszies hőmérsékletet, ami tovább javította a helyzetet, támogatta a munkákat. Sajnos a hét második felében többször érkezhet kevés csapadék, s vele együtt a hőmérséklet is lassan csökken. Fagyok még mindig nem várhatóak. Helyette jön az ilyenkor szokásos ködös reggel, bőséges harmat, magas relatív páratartalom.

Elmaradásban van a kukorica betakarítása

Eddig csak az őszi búza vetéséről esett szó, de van még betakarításra váró termény is. A kukorica betakarítása – főleg a kényszerű leállás miatt – időarányosan elmaradásban van, kimondottan sok a lábon álló tábla a Dunántúlon. Az esős napok miatt újra megnőtt a fuzáriumos csőpenész (Fusarium spp.) fertőzésének a veszélye. A mostani szemlén valóban lehetett találni olyan csöveket, ahol a korábbi fertőzés erősödött, friss fertőzésre utaló tünetet lehetett látni. A nagyvadak kártétele fokozódik, más károsítás nem fenyegeti a termést.

fuzáriumos csőpenész

Lassan növekszik a csőfuzáriummal fertőzött terület – fotó: Agroinform.hu

Újra dolgoznak a gépek, halad a vetés

Az őszi árpát általában időben elvetették, így az esők segítették a kelését, majd a fejlődését. Mostanra már 3-(5) leveles állapotot is elért a korábban vetett állomány. Néhány levélen valamely levélfoltosság elmosódott, kezdeti tünete látható, de ez ebben az állapotban még csak észlelés. A következő időszak időjárása befolyásolja a fertőzés tüneteinek kiteljesedését, bár mások már jobban meghatározható látképben a hálózatos levélfoltosság (Pyrenophora teres) tüneteit figyelték meg a kis növényeken.

Az esők előtt az őszi búza tervezett vetésterületének 20-25%-a került elvetésre. E táblákon a növények már kikeltek, sőt egyes táblákon már 1-3 levelesek a kis növények. Reméljük, az időjárás lehetővé teszi, hogy október végén, november első napjaiban be lehessen fejezni a vetését. Egyelőre fagyot nem jelez a meteorológiai előrejelzés, reméljük, ez marad november végéig (tavaly legalábbis így történt), s akkor a késői vetések is kikelnek és megerősödnek.

őszi búza

Kelésben az őszi búza, s a gyomok lépést tartanak vele – fotó: Agroinform.hu

Gombabetegségek még nem észlelhetők a kikelt növényeken. A levéltetvek (Aphididae) korán megjelentek mind az őszi árpa, mind az őszi búza kikelt kis növényein, de a tartós esők megtépázták az alakuló kolóniákat, most csökkenő fertőzés látható. Egy másik jelenség, a parazitáltság is csökkenti az aktív kártevőnépességet.

őszi búza

Sorol az őszi búza – fotó: Agroinform.hu

Az esők nemcsak a kultúrnövény kelését segítették, hanem a gyomosodást is kiváltották. A táblák többségén óriási tömegben kelnek a T1 és T2 életformához tartozó gyomfajok (veronikafélék, tyúkhúr, pipacs, kamillafélék, galaj, nagy széltippan stb.). Hosszú ősz esetén a szükség és a lehetőség találkozhatnak, vagyis őszi gyomirtásra is sor kerülhet.

föld

Ezt a táblát 26-án készítették, jó minőségben – fotó: Agroinform.hu

Van még teendő a repcetáblákban

Növényvédelmileg talán a repcével kellett a legtöbbet foglalkozni. Kezdetben a heterogén táblakép okozott fejfájást, de a csapadék hatására kiegyenlítődött, megerősödött az állomány. E kultúrában is fellépett a korai gyomosodás – itt még a T4 csoportba tartozó gyomfajok is nagy számban keltek, de mostanra nagyjából elvégezték a gyomirtásokat.

repce gyomok

Itt már gyomirtottak, elsősorban a T4-es gyomokon látszik a hatás – fotó: Agroinform.hu

A repceperonoszpóra (Peronospora parasitica) főképpen a Dunántúlon fertőzte a növényeket, de a kezdeti gyenge fertőzés után a betegség dinamikus terjedése elmaradt, bár a kórokozó számára kedvező körülmények alakultak ki.

A csapadékos napok – pontosabban az esőt követő napok – viszont meghozták a fómás levélfoltosság (Leptosphaeria maculans) első tüneteit, de ez csak kevés, észlelési szintű tünet. Gyors beavatkozás nem szükséges, mert az üzemek többsége már elvégezte az őszi regulátoros kezelést.

fómás levélfoltosság

Már megjelent a fómás levélfoltosság tünete – fotó: Agroinform.hu

Az elsődleges cél az erős gyökérzettel (de nem túl fejlett lombozattal) rendelkező növényállomány elérése, de ne felejtsük el, hogy az alkalmazott szerek hatásspektruma a fómás levélfoltosságot is magába foglalja. A növények továbbra is a 4-6-8 leveles állapotot érték el, a Dunántúlon a kevésbé fejlett, míg a keleti országrészen a jellemzők. Természetesen a „többségében” határozót ide kell tenni, mert táblánként eltérő képet láthatunk.

A kezdeti időszakban a bolhák (pl. repcebolha – Psylliodes chrysocephala), a repcedarázs (Athalia rose) és más kártevők fogyasztották a kis növényeket. A bolhák a növények növekedésével veszítettek veszélyességükből, de még mindig megtalálhatók a növényeken, bár számuk a tömegesből az 1-2 kártevő/tő számra csökkent.

A repcedarázs (Athalia rose) rajzása véget ért, a károsító álhernyókat az eső lemosta, így kártételük visszaesett. Más kártevők, tipikusan a bagolylepkék (pl. gamma bagolylepke (Autographa gamma), gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera) is táplálkoznak a leveleken.

A levéltetvek (Myzus persicae, Brevicoryne brassicae) először a repcét fedezték fel, s kezdtek szaporodni a növényeken. Számuk – a kalászosoknál említett módon – mostanra visszaesett. Ennek ellenére a táblák szemlézése továbbra is fontos, mind a szívó, mind a rágókártevők ellen időben kell kezelni, ne gyengítsék a telelésre készülő növényeket. Aki a regulátoros kezeléssel megcsúszott, vagyis még nem végezte el, annak remélhetőleg lesz még 1-2 napja a mulasztás pótlására.

barackfa

Nem kétséges a levéllyukasztó betegség jelensége, s a hullás ott kezdődik – fotó: Agroinform.hu

Ha még több növényvédelemmel kapcsolatos hírre, szakcikkre vagy kíváncsi, kattints ide.