2008. október 15-e óta tartjuk a Falusi nők világnapját, melyet hazánkban 2000 óta ünneplünk. Ezt a napot az ENSZ közgyűlése hozta életre, és hirdette ki azt a határozatot, amely kimondja, felismerve a vidéki nők nehéz helyzetét, ideértve a bennszülött, a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben tevékenykedő nők kritikus helyzetét, célul tűzik ki a vidéki szegénység felszámolását. Ez azt jelenti, hogy felismerték, a vidéken élők, és közöttük a nők, néha nagyon nehéz körülmények között élnek, és szándékukban áll tenni értük.

A vidéki életről sokakban él egyfajta mesébe illő kép. A környezet közelsége, az azzal való együttélés igazán szép, és idilli, azonban egyben nagyon nehéz is. Az élet vidéken a nők számára nem olyan, mint a filmeken, ahol vidáman ugranak ki az ágyból kora hajnalban, és dalolva fejik a teheneket, csinos fejkendővel a fejükön. A munkájuk, a feladataik szinte soha nem érnek véget. Összetartják és ellátják a családot, miközben a ház körüli teendők is nagyrészt az ő vállukat nyomják. Édes teher ez, hiszen csodás érzés ellátni az állatokat, begyűjteni a tojást és a tejet a családnak, közben a kertet is rendben tartani és megtermelni azt, ami majd a családi asztalra kerül. De örök körforgás is egyben, hiszen a ma elvégzett munkát holnap, holnapután és azután is el kell végezni, mindegy, hogy esik, vagy fúj, hétköznap van, vagy ünnepre készülünk.

falusi nők

A falvakban élő nőkre sok feladat hárul. Fotó: 123rf.com

Természetesen, a legjobb esetben ezeket a feladatokat nem csupán a nők végzik, hanem az egész család kiveszi belőle a részét. De egy család mozgatórugója a legtöbb esetben a nő, az édesanya. A világ minden táján élnek nők, városban vagy falvakban. Van, ahol jobb a helyzetük, és vannak fejlődő országok, ahol nagyon nehéz körülmények között kell élniük és túlélniük a mindennapokat. Egyes országokban borzalmas körülmények között kell részt venniük a növénytermesztésben és az állatok ellátásában, sokszor víz, járható utak, és fűthető otthon nélkül. A munka mellett pedig ellátják az időseket, és a gyerekeiket is. Semmi sem kiszámítható az életükben, csupán az, hogy a munkájukat minden nap el kell látniuk.Nincs iskola, nincs közért, nincs tömegközlekedés. Mindenben magukra vannak utalva.

A fejlettebb országokban ez persze könnyebb, de aki a földből vagy állattartásból él, annak minden áldott nap szinte percre pontosan be van osztva a napja, hogy minden feladatot el tudjon látni. A vidéken élő nők száma pedig nem kevés, hiszen az össznépesség egynegyedét teszi ki. A falusi nők hozzájárulnak a hagyományok őrzéséhez és a család egységének megtartásához, semmivel sem kisebbítve ezzel a városban élő nők erényeit, hiszen nekik is rengeteg szerepben kell helytállniuk. Azonban be kell látni, a vidéki élet nem könnyű. Ezért talán kissé nehezebb a dolguk, mint azoknak, akik a városban élnek. Persze minden élet és minden nő más. De ezen a napon vegyük észre és ismerjük el azt a rengeteg munkát, amelyet a falun élő nők végeznek.