A csupán évi kétdecis egy főre jutó évi pálinkafogyasztás növelése és az export bővítése lehet kitörési pont a hazai pálinkafőzdék számára, de ehhez emelni kell a minőséget. Az új eredetvédelmi szabályok kellően motiválhatják ezt is - írja a vg.hu

pálinka

A magyar szabályozás lemaradt az uniós jog változásaitól

Andréka Tamás, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) által szervezett pálinkanapi konferencián előadásában azt mondta, hogy a szakpolitika várakozásai szerint eredetvédelmi forradalommal ér fel az agrártermékek eredetvédelméről szóló törvény.

Kiemelte, azért van szükség az új előírásokra, mert a magyar szabályozás – amely a földrajzi árujelzőkre vonatkozó regulákat eddig a védjegytörvényben szerepeltette  – lemaradt az uniós jog változásaitól. Az EU is más szemlélettel közelít a védjegyekhez, mint a földrajzi árujelzőkhöz, az utóbbiakat – az államtitkár megfogalmazása szerint – jutalmazza, mindez pedig lényeges motiváció a módosításra.

Összesen 81 bejegyzett magyar árujelző van

Ez a szám 25-tel több, mint az uniós csatlakozáskor volt. Nyolc ilyet tartanak nyilván pálinkából, ilyen:

  • a Békési szilvapálinka,
  • a Göcseji körtepálinka,
  • a Gönci barackpálinka,
  • a Kecskeméti barackpálinka,
  • a Pannonhalmi törkölypálinka,
  • a Szabolcsi almapálinka,
  • a Szatmári szilvapálinka
  • és az Újfehértói meggypálinka.

Magyarország a 81 bejegyzett termékkel az uniós tagállamok között a hetedik helyen áll.


A pálinkafőzdék kevés információval rendelkeznek a minőségi fogyasztói szegmensről

Az eredetvédelem célja, hogy a fogyasztó egy állandó, garantált minőséget kapcsoljon hozzá, miközben biztosítsa a választék változatosságát is. A földrajzi árujelzők előnyösek gazdaságilag is, hiszen az így megkülönböztetett termékek átlagos eladási értéke több a duplája annak, mint a hasonló kategóriájú, de nem eredetvédett termékeké.

A pálinkatörvény azt a célját elérte, hogy már nem találunk a fákon vagy a fákról lehullott gyümölcsöt

– közölte Ács Sándor pálinkamester, aki szerint kulcskérdés a hazai pálinkaszektor számára, hogy a fogyasztókat átcsábítsa az importból érkező helyettesítő termékekről, a hazai termékekre.

Elmondta, hogy a nagy fogyasztók csak ritkán isszák a minőségi főzdék termékeit. Létezik azonban egy minőségi fogyasztói szegmens is, akikről a pálinka-előállítók csak keveset tudnak - nincs információjuk sem a létszámukról, sem arról, hogy közülük hányan főznek otthon pálinkát, pedig elvileg a számukra  kellene eladni a kereskedelmi pálinkafőzdék termékeit. A két réteg között helyezkednek el az átlagfogyasztók, de a pálinkamester szerint nekik nincs minőségi preferenciája.

pálinkafőzde

A pálinka is drágább lesz

A kereskedelmi pálinkafőzdék sem képeznek kivételt, ők is küzdenek a költségeik drasztikus emelkedésével, ráadásul a zugfőzdék is zavarják a legális piacot.

Béli Géza, a PNT alelnöke elmondta, hogy még a kötelező értékek esetében is elenyésző mértékben történik analitikai vizsgálat, a minőséget elsősorban érzékszervi megközelítésben vizsgálják. Így fordulhat az elő, hogy Ausztria néhány tartományában a barackpálinkák etilacetát-tartalmára meghatározott előírást sok magyar pálinka nem tudja teljesíteni.

A fejlődést az sem segíti, hogy nem egységes szabályok szerint szervezik a versenyeket, miközben zajlik a hierarchiaharc a pálinka- és a párlatversenyek között. Míg az európai prémiumitaloknál elfogadhatatlanok a hibák, addig a hazai pálinka- és párlatversenyeken bizony sok esetben előfordulnak.

Nagy szükség volt a pálinka-szabadságharc győzelmére, de a törvényalkotó nem azt várta ettől, ahová eljutottunk

– mondta a PNT alelnöke jelezve, hogy a jogszabályi alapokon túl is sok a tennivaló.

Ilyen lehet például a PNT pálinkastratégiájának megalkotása, amelynél elsőként a fenntartható fejlődést említette. Jelen piaci körülmények között ez nem a mennyiség, hanem a minőség javulását eredményezné, de később az exportpiacok bővülésével szerepet kapnának a több pálinka előállítását célzó fejlesztések is.

pálinka

A fejlődést az sem segíti, hogy nem egységes szabályok szerint szervezik a versenyeket, miközben zajlik a hierarchiaharc a pálinka- és a párlatversenyek között – fotó: pixabay.com

Fontosak a hagyományok

Ahogy azt a konkurens italok – a grappa, a konyak vagy a whisky – gyártói teszik a pálinkafőzdék innovációiban is figyelembe kellene venni a hagyományokat. Lényeges a piac bővítése, amire szerencsére van lehetőség. Az adóhatóság adatait idézve Béli Géza elmondta, hogy az egy főre jutó pálinkafogyasztás jelenleg évente csupán 2 deciliter. Ha ezt sikerülne megduplázni, az növelné a kereskedelmi főzdék forgalmát.