E heti körkérdésünkben a fentiekről kérdeztük meg a szakembereket. Akik ezúttal válaszoltak: Bíró Tamás e. v., Dairy Ép Kft., GoAgro Kft., XAG Hungary Kft.

Biró Tamás e. v.

A dróntechnológia felhasználását alapvetően két csoportra tudjuk osztani, egyik ezek közül a monitoring, főként az adatgyűjtés. A másik csoportot pedig nevezhetjük munkavégző egységeknek, esetünkben főként a permetező drón esik bele ebbe a kategóriába. Mindkét csoport használatának vannak pozitív hozadékai külön-külön is, ám igazán hatékonyak akkor leszünk, ha az egész rendszert alkalmazzuk.

mezőgazdasági drón

A mezőgazdasági drónok egyelőre főleg az adatgyűjtésben vannak segítségünkre.

Egy felszállás, végtelen adathalmaz

Az RTK modullal felszerelt drónok centiméter pontosságú felvételt tudnak készíteni az adott területről. A terület méretein felül ellenőrizni tudjuk például a vad-, fagy- és viharkárokat is, amiket dokumentálva rendkívül sikeresen fel tudunk állni a biztosítók, hivatalok vagy vadásztársaságok elé. Szintén ezen felvételek használatával tudunk meglehetősen pontos tőszámlálást végezni, amellyel így már rögtön a kelési időszakot követően számos előremutató adatot kapunk. Emellett a hozambecslést, a víznyomásos területek felmérésének vagy a gyomosodás mértékének és lokációjának detektálási lehetőségét is megemlíthetjük.

drón

Az RTK modullal felszerelt drónok centiméter pontosságú felvételt tudnak készíteni az adott területről.

Multispektrális felvételek

A multispektrális kamerával lerepülve a területet időben meg tudjuk hozni a szükséges döntéseket. Miután elkészültek a felvételek, szoftveresen feldolgozzuk őket, amiből számos információt tartalmazó orthofotó lesz. Megtudhatjuk a tápanyag-ellátottságot, felmérhetjük a stresszhelyzetet, detektálhatjuk a gyomokat és fertőzéseket, valamint ellenőrizni tudjuk a kelést és a fejlődés minden egyes szakaszát is. Ezeket a felvételeket kiértékelve aztán georeferált repülési tervet tudunk készíteni, ami így alapját szolgálhatja a differenciált, szakaszos kijuttatásnak, amit szakmailag foltkezelésnek hívunk.

Permetező drónok

Számtalan helyzet adódik, amikor a földi munkavégzés nem kivitelezhető, például a túlzott csapadékmennyiség miatt. Ezekben a helyzetekben már most hatékonyan használhatók a permetező drónok, amiknek nem szab gátat a dagonya. A permetező drón megoldást kínál a tervezhetőség növelésében is, mivel szántóföldön 8-15 liter/hektár, gyümölcsösben pedig 20-40 liter/hektár vízmennyiséggel számolva még a nap végén is egyezni fog a matek. Ha a jogi környezet, a technológiai szervezettség és a nyitottság is lehetővé teszi a permetező drónok összehangolt csoportos munkavégzését nálunk is, akkor robbanásszerűen fog emelkedni a nagy teherbírású gépek elterjedése.

permetező drónok

Permetező drónnal spórolunk a növényvédő szeren, és a talajtaposást is elkerüljük.

Na jó, de mit mutatnak a számok?

A folyamatos drónos monitoring és a permetező drónok használata lehetőséget nyújt, hogy a számtalan helyzetben szükségszerű foltkezeléses kijuttatással megspóroljuk az egész állomány felesleges kezelését. A mechanikus szórófejrendszer és a rotorszél okozta hibátlan szóráskép tovább csökkenti a kiadást, így permetezésben megközelítőleg 30-50 %-kal kevesebb növényvédőszerre és közel 90 %-os vízmegtakarításra számíthatunk.

Yuneec H520E RTK

A kínálatunkban található Yuneec H520E modell kiváló választás lehet, elsősorban a modularitásában rejlő lehetőségek miatt is, mivel a drón úgy lett kialakítva, hogy pillanatok alatt cserélhetőek rajta a payload-ok. A megoldásnak köszönhetően ár-érték arányban verhetetlen kategóriába tartozik, hiszen így ugyanazon gépet számos különböző műveletre is használni tudjuk, akár a mezőgazdaságon kívül is.

Bódi Gábor – Dairy Ép Kft.

A Lely Center Gödöllő a Lely magyarországi franchise partnere, a Dairy Ép Kft. vállalatcsoport tagja. A Lely pont 30 éve helyezte üzembe az első fejőrobotot, és azóta is piacvezető a tejtermelés automatizálásában. A fejőrobotokon túl már az istállótechnológia valamennyi szegmensében megtalálhatóak a Lely termékei. Például takarmánykeverő és -kiosztó robot, takarító robot, borjúitató automaták.

tehén

A Lely által képviselt koncepciónál a középpontba a tehén élettani igényei kerülnek

A Lelyt komplex látásmód jellemzi. A fejőrobotok közül jelenleg az 5. generáció van forgalomban, és ez a technológia az elmúlt 30 évben folyamatosan fejlődött. Hazánkban kisebb és nagyobb gazdaságokban is eredményesen működnek az Astronaut A5 fejőrobotok.

Abban egyedülálló a Lely által képviselt koncepció, hogy nem meglévő fejőházi technológiára épült a fejlesztés, mint másoknál, így a középpontba a tehén élettani igényei kerültek, a robot kialakítását és elhelyezését pedig a legújabb etológiai kutatásokra alapozta. Ennek köszönhetően a Lely robotos istállói szabad tehénforgalmat és stresszmentes körülményeket kínálnak, mely koncepció már hazánkat is meghódította.

fejőrobot

A fejőrobot beüzemelése komoly beruházás

Partnereink üzemeltetnek új építésű és koncepciónk szerint átépített istállókat egyaránt (pihenőboxos és mélyalmos tartási rendszerben is). Igyekszünk a robotos igényeknek megfelelő, új szemléletmódot is átadni, és ezzel a beüzemeléstől kezdve folyamatosan segíteni a gazdaság hatékony működését.

robot

A telepítés előtt fel kell készíteni az épületeket a robot(ok) elhelyezéséhez

Nyugat-Európában és az USA-ban már megdőlt az a tévhit, hogy a fejőrobot csak a kis gazdaságokban hatékony. Például az USA-ban meg kellett duplázni a gyártókapacitást, mert a nagyobb telepekre 30-50 fejőrobotot is beépítenek. A Lely robotokat mindenkinek ajánljuk, aki tejtermeléssel foglalkozik.

A fejőrobot beüzemelése komoly beruházás. Egy berendezés leszállítva, beüzemelve, a szükséges opcióktól függően 100-130 ezer euró körüli áron érhető el. A telepítés előtt fel kell készíteni az épületeket a robot(ok) elhelyezéséhez. Bizonyos épületgépészeti átalakítások, karámok kialakítása is szükséges lehet, ennek a költségét a fent említett ár nem tartalmazza. Több gazdaságban már banki finanszírozással is telepítettünk robotokat, ők úgy kalkulálnak, hogy a 10 éves hitel törlesztőrészletét fedezi a robotok beüzemelését követő többleteredmény.

GoAgro Kft.

A GoTrack egy lengyel családi vállalkozásként indult cég, amely pár év alatt a minőségi innovatív fejlesztésekkel eljutott oda, hogy az Olaszországban megrendezendő Interpomán innovációs díjban részesült.

Filozófiájuk: "MIÉRT GOTRACK? Ismerjük a gyümölcstermelők igényeit, mert olyan családokból származunk, amelyek több generációból álló gyümölcstermesztési hagyományokkal rendelkeznek. A GoTrackben ötvözzük ismereteinket; szenvedélyünk a precíziós mérnöki, automatizálási és robotika. A mindennapi gyümölcsös tapasztalatokat a következő projektjeink a modern technológia nyújtotta lehetőségeiben használjuk fel. Hiszünk olyan megoldásokban, amelyek kényelmesebbé, precízebbé, biztonságosabbá teszik a munkát, csökkentik a költségeket, és ugyanakkor jelentősen javítják a termelés minőségét."

A GoTrack cég nagy dobása az volt, hogy márkafüggetlenül képes alacsony költséggel bármilyen traktorból robottraktort építeni egy speciális szett segítségével.

traktorból robottraktor

A GoTrack cég márkafüggetlenül képes alacsony költséggel bármilyen traktorból robottraktort építeni egy speciális szett segítségével

Hogy kinek ajánljuk?

Röviden azt mondhatnánk, hogy mindenkinek, mert a gazdatársadalom öregszik, a fiatal munkaerő kevés a mezőgazdaságban, így megoldásokat kell találnunk a sokszor fárasztó és monoton munkafolyamatokra. A GoAgro Kft. a GoTrack márkafüggetlen traktor robotizációs rendszereket ajánlja megoldásként ezen problémákra!

Hol és mire alkalmazható?

A GoTrack-rendszer használható faiskolában, gyümölcsösökben, zöldségtermesztésben is. Gyümölcsösökben a gyümölcsbetakarító gépek irányítására, metsző platformok, szüretelő kocsik traktoros nélküli vezetésére. Legfejlettebb rendszerük képes önállóan permetezni, füvet kaszálni, fagyvédelmet végezni (ködsárkány, F-airgo stb.) úgy, hogy Ön nincs jelen a traktorban!

traktor gyümölcs ültetvényben

Előnyként megemlítendő, hogy pénzt és időt takarít meg, sőt a traktoros betegségektől is megkíméli a gazdákat, és nem fárad el 3 műszakban sem!

A rendszer úgy van felkészítve, hogy Ön üzeneteket kap bármilyen információról telefonjára. Beállíthatja, hogy a permetezőtartály kiürülés előtt jelezzen vagy magas légköri hőmérséklet esetén riasszon a perzselés elkerülése végett stb.

gép

A biztonságra is gondoltak, mert egy optikai szenzorrendszer lefékezi a traktort, ha tárgyat vagy személyt észlel maga előtt! (6 m-en belül lassít és 2 m-en belül megáll a traktor.)   

A csúcsrendszer, ami mindent tud, 35.000 euró, ez szinte bármilyen traktorba beépíthető, és későbbi traktorcserével továbbvihető másik gépbe! A beépítést a gyártó cég végzi!

Megtérülése gyors, hiszen a munkabérek rohamosan nőnek napjainkban. A GoTrack-rendszer több műszakban folyamatosan képes dolgozni, így könnyen kiszámíthatja minden gazda, hogy neki mikor térül meg ez a jövőbe mutató beruházás!

XAG Hungary Kft.

A P30 és az Xag XP drónokat elsősorban azoknak a gazdáknak, szolgáltatóknak ajánljuk, akik szeretnének egy olyan permetezőrendszert, amit biztonságosan tudnak használni, melyekhez nem kell komplex tudás, nem szükséges komoly szaktudás. A drónok önmaguktól elvégzik a feladatokat, nem szükséges a repülések során manuális korrekció. A drónok CDA-rendszerű szórófejekkel szereltek, melyekkel a hazai viszonyokban is jól teljesítenek.

Akik félnek a drónoktól, azoknak ajánljuk az R150 UGV földi többcélú eszközt, mely alkalmas folyékony vegyszer (100 l), granulátum (150 kg) kijuttatására, szerelhető rá fűkasza, szállítókeret. 2 db permetező Jet szóróberendezése 16 m/sec (57 km/h) légsebességgel, 4.8 l/perc áramlással 12 m szélességben képes a vegyszer szórására 60-200 mikron állítható cseppmérettel, 1,4 m/s sebesség mellett.

Kínában és több más országban COVID elleni fertőtlenítésre is használják ezeket az eszközöket, mivel könnyen irányítható, és kis fordulósugara (0.7 m) miatt középületek, iskolák szűk folyosóján is kiválóan mozog.

permetező drón

A drónok önmaguktól elvégzik a feladatokat

Akár a drónokat, akár az önjáró földi többcélú eszközt választja a felhasználó, olyan eszközöket és műszaki megoldásokat kap, melyekkel a világ élvonalában érezheti magát és szolgáltatását.

A permetező drónok ajánlati ára tartalmaz minden olyan eszközt, ami szükséges lehet akár saját használatra, akár szolgáltatás esetén. A drónok ajánlati ára 6 millió forint + áfától indul. Ezért az árért RTK-pontos navigálást adunk, akár 12 m/s-os repülési sebesség esetén, és 1,5 km-es távolság esetén is.

permetező robot

A megtérülése a drónoknak a jelenlegi tapasztaltunk alapján 2-3 év, de nagyban függ attól, hogy mennyit használja az adott felhasználó ezen időszak alatt.

Az Agroinform Piactéren nemcsak rengeteg mezőgazdasági gép között válogathatsz, de a precíziós gazdálkodáshoz szükséges eszközök, gépek hirdetéseit is megtalálod.