Az agroxxi.ru portál beszámolója szerint, a híres orosz cobolyprém nem veszített népszerűségéből, és továbbra is magas keresletnek örvend az európai divatszakmában.

A prém nem veszített népszerűségéből

A kisállat prémek még mindig népszerűek – Fotó: Evanto

Ezek a nagy értékű cobolyprémek – a járványveszélly ellenére – állandóan részt vettek a világ különböző részein évről-évre rendezett aukciókon. Ez év márciusában a pulkovói feldolgozó központból – szigorú minőségi ellenőrzés után – egy 11.500 prémből álló szállítmány indult útnak különböző európai országokba.

A legnagyobb vásárlók hagyományosan főleg Olaszország, Franciaország, Görögország, valamint Dánia és Lengyelország.

A világ nagy divatcégei jelenleg elsősorban a sötét színárnyalatú és nagy méretű prémeket keresik, amelyeknek ára a legutóbbi évben mintegy 20 százalékkal emelkedett.

Ugyanakkor a Szőrmementes Európa polgári kezdeményezés arra kéri az Európai Bizottságot, hogy készítsen olyan jogszabály-javaslatot, amely uniós szinten tiltaná be állatok tartását és leölését prémtermelési céllal, valamint azt is szorgalmazzák, hogy az EU területén ne lehessen ilyen módon előállított szőrmét forgalomba hozni.