A hannoveri kiállítási csarnokban 2018. november 13-16. között az EuroTier kiállítással párhuzamosan ebben az évben ismét megrendezésre került az Energy Decentral. A Kramer vállalat néhány újdonság mellett saját termékportfóliájának egy rendkívüli szeletét is bemutatta.

Kramer

Újdonságként mindkét teleszkópos rakodót – KT407 és KT429 – is kiállították – fotó: kramer-online.com

A Kramer mezőgazdasági termékeinek palettáját mutatta be standján. A látogatók a vásár standjában összesen hét gépet tekinthettek meg és szaktanácsadásban részesülhettek. Újdonságként mindkét teleszkópos rakodót – KT407 és KT429 – is kiállították. Az új teleszkópos rakodók piacra dobásával mostmár összesen 11 olyan, sok részletében a professzionális mezőgazdasági munkákat szolgáló modellt kínál a cég, amelyek rakodómagassága hat és kilenc méter közötti.

Ezekhez társul még 13 homlokrakodó illetve teleszkópos homlokrakodó, köztük a legnagyobb modell, az új KL60.8, amelynek billenési teherbírása 6.100 kg.

Kramer

A 9-10 tonnás üzemi tömegosztályban a KL60.8-as modell megalkotásával a Kramer a homlokrakodók területén új nagyságrendet ért el – fotó: kramer-online.com

Homlokrakodó zászlóshajó

A 9-10 tonnás üzemi tömegosztályban a KL60.8-as modell megalkotásával a Kramer a homlokrakodók területén új nagyságrendet ért el. A széria felszereltségébe tartozik többek között egy nagy LCD kijelző, egy integrált tolatókamera, klimaautomatika, és lehetőségként kínálkozik a kanálvisszatoló automatika.

Az új homlokrakodó felszereltségét professzionális üzemek számára tervezték, részét képezi egy nagy teljesítményű terhelésérzékelő automatika, az ecospeedPRO fokozatmentes hidrosztatikus hajtómű és a bevált Deutz Motor. A teljesítményadatok része a Kramerre jellemző összkerék-kormányzás, amely a gép stabilitását, fordulékonyságát és a gép kompakt formatervezését képviseli. Ahogyan azt a Kramertől már megszoktuk, számos teljesítményopció kínálkozik az egyéni igények kiszolgálására.

Kramer

A KT407-es modell a mezőgazdasági üzemek valódi ezermestere – fotó: kramer-online.com

Kompaktabb formatervezésű, nagyobb teljesítményű teleszkópos rakodó

A csupán 2,30 m széles és 2,31 m magas, négy tonnás emelőképességű KT407-es modell kormányzása három módon valósul meg: összkerék-kormányzással, elsőkerék-kormányzással és oldalazó összekerék-kormányzással, amelyek gombnyomásra választható lehetőségek.

Számos opcionális kiegészítő eszköznek és különböző tartozékoknak köszönhetően a Kramer a teleszkópos rakodók alkalmazási területének a mezőgazdaságot határozta meg. A gépbe 136 lóerős Deutz TCD 3,6 L4 motort építettek, amelynek hidraulikaszivattyú-teljesítménye 140 l/perc. A kifinomult és egyben erőteljes terhelés-érzékelő hidraulikaszivattyú a gyártó szerint elegendő teljesítményt nyújt a gyors rakodáshoz.

Kramer

A KL25.5e elektromos hajtású homlokrakodó munkában – fotó: kramer-online.com

Nagy magasságokban

A Kramer szerint a kilenc méteres rakodómagasságú KT429-es modell az igazi választás arra az esetre, amikor nagyobb rakodómagasságban szükséges dolgozni. A teleszkópos rakodó maximális hasznos teherbírása 4,2 tonna és a kifinomult terhelés-érzékelő hidraulikaszivattyúnak köszönhetően gyors rakodásra képes. A 7” kijelző a gépkezelő számára jó átláthatóságot biztosít, a gépkezelő a vezetőülésből minden adatot és beállítást le tud olvasni. A munkahidraulika érzékenységének beállítása például intuitív módon az új JogDial kezelőelemen keresztül történik.

A KL25.5e – nem hiányozhatott a kiállításról

Az első összkerék-kormányzású, teljesen elektromos meghajtású homlokrakodó, a KL25.5e, nem hiányozhatott a kiállítás standjából.

„A KL25.5e modellel egy olyan elektromos hajtású homlokrakodót kínálunk, amely immár két éve ismert a piacon. Az ügyfelek és a forgalmazók kifejezetten elégedettek a géppel” – tájékoztatott Roland Herrmann, a Kramer vállalat fejlesztési részlegének marketing managere.

„A teljesen elektromos hajtású homlokrakodók alkalmazása nemcsak a zajérzékeny területeken ideális – pl. istállók vagy üdülőhelyek közelében –, hanem mindenféle beltéri munkák elvégzésére is”– folytatta Roland Hermann.


Fotó: www.kramer-online.com