A szakértő kifejtette, hogy 2018-ban 41,7 millió tonna gabonát exportált Ukrajna. Ez ugyan 0,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017-ben, de a gabonaárak emelkedése miatt a bevétel meghaladta az előző évit – tette hozzá. Ugyanakkor kukoricából tavaly úgyszintén rekordmennyiséget exportált Ukrajna, 21,4 millió tonnát, ami 10 százalékkal haladta meg az előző évit és 5,2-szerese volt a 2010. évi kivitelnek. Búzából 2018-ban 16,4 millió tonnát, árpából 3,6 millió tonnát exportált Ukrajna.

Az ukrán gabonaexport legfőbb célországa 2011 óta Egyiptom, igaz, tavaly 20 százalékkal kevesebbet vásárolt Ukrajnától, mint 2017-ben, így is az ukrán gabonaexport 9,2 százalékát tette ki az oda irányuló kivitel 666 millió dollár értékben.

A második helyen Spanyolország áll – amely tavaly 35 százalékkal vásárolt több gabonát Ukrajnától, mint az előző évben – 643 millió dollárért, ami a teljes export 8,9 százaléka.

gabona

2018-ban 41,7 millió tonna gabonát exportált Ukrajna – fotó: Shutterstock

Harmadik helyen Hollandia áll 556 millió dolláros vásárlással, majd Kína (552 millió dollár), Indonézia (487 millió dollár), Szaúd-Arábia (449 millió dollár), Olaszország (336 millió dollár), a Fülöp-szigetek (316 millió dollár), Tunézia (290 millió dollár), és Líbia (248 millió dollár).

Ezenfelül januári adatok szerint a 2018-2019-es marketingévben eddig már több mint 24 millió tonna gabonát exportált Ukrajna, ami csaknem 3 millió tonnával haladja meg az előző év hasonló időszakának mennyiségét.