Magyar Állattenyésztésért Termékdíj 2017.

A pályázattal a kiíró célja elismerésben részesíteni azokat a magyar vagy valamilyen hazai érdekeltséggel rendelkező cégeket, amelyek a hazai piacon forgalmazott termékeikkel eredményesen tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy az állattenyésztők hatékonyabban tudjanak gazdálkodni.

Az elismerésekért folyó nemes versengést az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szervezője a Hódmezőgazda Zrt. februárban hirdette meg a kiállításon részt vevő cégek részére. A felhívásra összesen 25 pályázat érkezett, ami több mint kétszerese a növénytermesztési kategóriára küldött nevezéseknek. A pályázók nagy száma egyrészt azt igazolja, hogy komoly presztízse van ennek a díjnak, másrészt azt is jelzi, hogy az állattenyésztés nagyon sokrétű szakma, amely igazán sikeres akkor lehet, ha az ágazathoz kapcsolódó számos tudományág és szakterület jól összehangoltan működik együtt.

A zsűri tagjai:

Dr. Wagenhoffer Zsombor – Magyar Állattenyésztők Szövetségének igazgatója, a zsűri elnöke
Dr. Annaházi László – Anipharma Kft. ügyvezető igazgatója
Dr. Sallai László – az SZTE MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet adjunktusa

A díjak még várnak, hogy az arra érdemes kezekbe kerüljenek – fotó: Agroinform.hu

Nagydíj: Ceva-Phylaxia Zrt.

HYOGEN a hatékony védekezés a sertés mycoplazmosis ellen

I. kategória: Agrár-informatika, tartástechnológia, takarmányozás

I. díj: Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.

GMO mentes szarvasmarha takarmányozás

II. díj: EPG Kft.

INTERPHOS termékcsalád KATALITIKUS hatású takarmány-kiegészítő baromfiak, sertések és kérődzők részére

III. díj: Pro-Feed Kft.

PERSTORP szerves savakra épülő precíziós tömegtakarmány-tartósítás

III. díj: V-N-V Kft.

MilProP4C integrált fejésvezérlő rendszer

II. kategória: Állategészségügy, szaporodásbiológia, élelmiszeripar

I. díj: Agro Legato Kft.

A nyerstej szomatikus sejtszám mérésének új lehetősége tehenészetekben, az állategészségügyi ellenőrzésben és a tejfeldolgozó iparban

II. díj ADEXGO Kft. és VITAFORT Zrt.

"Komplex szemléletű, precíziós drencs program"

III. díj BOS-PLUS KFT.

Magyar Növénytermesztésért Termékdíj 2017.

Idén 11 pályázat érkezett, és a pályázó cégek közül 9 magyar alapítású. A pályázatok színvonalasak, ÚJDONSÁGOK, a termék vagy technológia hozzájárul mezőgazdaságunk előrehaladásához.

Az inputanyagok kategória egy a növények stressz érzékenységét csökkentő anyagot, egy talajbaktérium készítményt, és egy lombtrágyát mutat be. A Technika, technológia kategóriában öt pályázat új gépet prezentál, az ajánlott technológiával együtt, egy hasznos informatikai témájú, egy pedig innovációra sarkalló.

A boldog díjazottak csoportja – fotó: Agroinform.hu

A szélsőségesen változó klíma új technológiai felkészültséget igényel, amely hatással van a talajéletre, a talaj fizikai, kémiai és biológiai állapotára. A csapadékos időszakokkal gyorsan változó (vagy épp tartósan fennálló) száraz időszakokban a talaj és a növény is számos stressznek van kitéve. A klímának való kitettség termés csökkentő, és minőség rontó hatású. Ebbe azonban nem szabad belenyugodni, megelőző lépéseket kell tenni.

A szélsőséges időjárási jelenségek káros hatásainak enyhítéséhez a termesztéstechnológiának is alkalmazkodnia kell, kármegelőzésre és kárcsökkentésre is kell felkészülni, stressz enyhítő módszereket és fogásokat kell alkalmazni.

Prof. Dr. Birkás Márta – egyetemi tanár Gödöllő SZIE, az MTA doktora, a zsűri elnöke
Sipos József – a Bayer Hungária Kft. területi képviselője
Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D – az SZTE Mérnöki Kar Műszaki Intézet docense

A Claas Shredlage roppantóhengerei – fotó: Agroinform.hu

Nagydíj: AXIÁL KFT.

CLAAS MCC SHREDLAGE® technológia

I. kategória: Input anyagok

I. díj: Alpha-Vet Kft.

Bio lombtrágya-termékcsalád a növények egészségéért

II. díj: Pro-Feed Kft.

ARMUROX® - szabad aminosav és szilícium tartalmú növénykondicionáló készítmény a biotikus és abiotikus stresszhatások ellen

III. díj: Focusenergy Kft.

AGROSOL liquid - a CO₂ trágyázás a hozamnövelés és minőségjavítás szolgálatában

II. kategória: Technika, technológia

I. díj: Unicomp Informatikai Kft.

GrainPatrol® Eco PLUSPLC a Gabonaőr

II. díj: Szal-Agro Kft.

SAMASZ TWIST 600 rendképző

SAMASZ TWIST 600 rendképzőIdén 11 pályázat érkezett, 2016-ban 14 pályamű, 2015-ben 13, 2014-ben 17. Nem érkezett pályázat a „Fiatal Gazdák a Magyar Mezőgazdaság Fejlesztéséért” kategóriában. A beérkezett 11 pályázatból az I. kategóriában 3 magyar termék. A pályázó cégek közül 9 magyar alapítású. A pályázatok színvonalasak, ÚJDONSÁGOK, a termék vagy technológia hozzájárul mezőgazdaságunk előre haladásához.

Az input anyagok kategóriában egy a növények stressz érzékenységét csökkentő anyagot, egy talajbaktérium készítményt, és egy lombtrágyát mutat be. A Technika, technológia kategóriában öt pályázat új gépet prezentál, az ajánlott technológiával együtt, egy hasznos informatikai témájú, egy pedig innovációra sarkalló.

 

A szélsőségesen változó klíma új technológiai felkészültséget igényel, amely hatással van a talaj életre, a talaj fizikai, kémiai és biológiai állapotára. A csapadékos időszakokkal gyorsan változó (vagy épp tartósan fennálló) száraz időszakokban a talaj és a növény is számos stressznek van kitéve. A klímának való kitettség termés csökkentő, és minőség rontó hatású. Ebbe azonban nem szabad belenyugodni, megelőző lépéseket kell tenni. A szélsőséges időjárási jelenségek káros hatásainak enyhítéséhez a termesztéstechnológiának is alkalmazkodnia kell, kár megelőzésre és kárcsökkentésre kell felkészülni, stressz enyhítő módszereket és fogásokat kell alkalmazni. Kiemelt feladat lesz, s már most is az a vízzel való takarékosság, a víz- és talajkímélés, a talajélet javítás, az okszerű tápanyag-ellátás, a növénykondíció javítása, a növények stressz érzékenységének csökkentése a tenyészidőben. Ugyancsak fontos a megtermelt termények minőségnek megőrzése a tárolás alatt. Az egészséges élelmiszer és takarmány előállításához az alapanyagoknak is jó minőségűeknek kell lenniük. A pályázók többsége elfogadja a kihívást, és pályázataival megoldási lehetőségeket – terméket vagy technológiát – kínál.