A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 22 éves férfi 2020 szeptemberében a Tét melletti erdőben autóbontásból származó nagyobb mennyiségű hulladékot, így lökhárítókat, lámpákat, szőnyegeket rakott ki autójából. A férfi októberben pedig egy boltossal egyezett meg, hogy fizetségért cserébe elszállítja a szemetét, majd a bepakolt hulladékot, dobozokat, üzletdekorációt, fémhulladékot szintét Tét mellett, a természetbe dobálta ki.

Szeméttelep az erdőben.

Akár négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az ügyben – fotó: ugyeszseg.hu

A vádlott ellen az ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat. Vele szemben – a halmazati szabályok alapján – négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.