A tiltás vonatkozik minden olyan szállítmányra, amelynél klímaberendezéssel nem rendelkező járművel történne az állatok mozgatása. A rendelkezés alapján ugyancsak tilos továbbengedni Törökországba a magyarországi ellenőrző (pihentető) állomásokon pihenési idejüket töltő kérődzőállat-szállítmányokat, ha nem teljesülnek az állatvédelmi feltételek – írja a Nébih.

Az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára által kiadott utasítás értelmében a megyei kormányhivatalok a nyár folyamán – az úgynevezett mélységi ellenőrzés során – megkülönböztetett figyelmet fordítanak a hosszú távú állatszállítmányok vizsgálatára. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy amennyiben az ellenőrzött jármű rakterében a hőmérséklet meghaladja a jogszabály által meghatározott maximum 30°C + 5°C-ot, a járművet a legközelebbi pihentető állomásra irányítják.

marha

Nem engedik tovább a járművet, ha a hőmérséklet meghaladja a jogszabály által meghatározott maximum 30°C + 5°C-ot – fotó: Shutterstock

nagy melegben történő szállítás az állatok szervezetét is fokozottan megterheli. Uniós előírások szabályozzák, hogy milyen állatvédelmi óvintézkedéseket kell betartani az állatszállítások során az állatok szükségtelen szenvedésének elkerülése érdekében.

A Nébih részletes útmutatója a hosszú távú állatszállításokat végző élőállat-szállítók és szállításszervezők részére tartalmaz ajánlásokat, speciálisan a nyári időszakra. Az útmutató kitér arra is, hogy az EU határain túl is védeni kell az állatok jólétét. Az ún. harmadik országban folytatódó szállítás során, egészen a rendeltetési helyre történő megérkezésig meg kell felelni többek között az etetési-itatási intervallumokra, a jármű rakterében megengedett maximum hőmérsékletre, valamint a szállítási és pihentetési időkre vonatkozó előírásoknak.