Gulyás Gergely az újraindítás következő lépéseivel kapcsolatban megerősítette: valószínűleg már pénteken elérjük a 3 és félmillió beoltottat. Ezt a belügyminiszter fogja megállapítani, majd másnap, tehát szombaton, kinyithatnak az éttermek teraszai, este fél 10-ig lehetnek majd nyitva. A kijárási tilalom ezzel együtt este 11 órára módosul.

6000 milliárd forint az újraindításra

A héten a kormány benyújtotta javaslatát a költségvetés módosítására: 6000 milliárd forintos alap fogja szolgálni a gazdaság újraindítását és új munkahelyek létrehozását. Gulyás Gergely elmondta továbbá, hogy a bértámogatás májusra is jár a vendéglátóhelyeknek.

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter – Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely

Meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet

A veszélyhelyzet meghosszabbítására benyújtott javaslatra az indoklás szerint azért van szükség, mert bár javulnak a fertőzésszámok, a pandémia még nem ért véget. A hosszabbítás Gulyás Gergely szerint azt szolgálja, hogy továbbra is biztosított legyen az ország cselekvőképessége. A javaslat természetesen véghatáridőt is tartalmaz, ami a parlament őszi ülésszakát követő 15. nap, azonban előbb is megszüntethető.

Négymillió beoltott

Ha elérjük ezt a számot, újabb lazításokra kerülhet sor. Erre valószínűleg jövő hét elején kerülhet sor, Orbán Viktor néhány napon belül bejelenti, hogy mire lehet számítani ezután.

A koronavirus.gov.hu oldalon közzétett információk szerint a beoltottak száma jelenleg 3 419 450 fő, közülük 1 453 300 fő már a második oltását is megkapta. Egy nap alatt újabb 3607 fertőzöttet azonosítottak, és tegnap elhunyt 214 többségében idős, krónikus beteg. 7507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 876-an vannak lélegeztetőgépen.