Turbucz Péter elmondta, az állam összesen 8 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a cégben, ennek első lépése volt a mostani részlet.

A tőkeemelés oka, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. június 28-án visszavásárolta a vetőmagüzemét. A cég a Limagrain Hungary Kft. 26,5 millió eurós vételárat saját tőkéjéből egyenlítette ki, ennek a forrásnak a pótlására szolgál a tőkeemelés – mondta.

A fejlesztések, az ingatlanok rekonstrukciója, újak építése és a gépek beszerzése a termelés biztonságát szolgálják – hangsúlyozta Turbucz Péter.

Mezőhegyes lovai – pillanatkép – fotó: Rosta Tibor / MTI

A közeljövőben megújítják a lótenyésztésre használt majorépületeket, a központi ménesudvarban található, még fel nem újított ingatlanokat, és ősszel indul a műemlék Hamvay-fogadó rekonstrukciója, melyben irodákat, interaktív kiállítóteret és kávézót alakítanak ki – közölte a vezérigazgató-helyettes.

Tarkó Gábor, a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója elmondta, szeptemberben elkezdődik az oktatási intézmény főépület rekonstrukciója, az ingatlan új historizáló homlokzatot kap, emellett megújulnak a tanműhelyek is. A 2020/2021-es tanévben sportcsarnokot építenek és megtörténik a kollégium felújítása is – tette hozzá.

A rekonstrukció idejére költözni kell az iskolának, az oktatás a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. más ingatlanjaiban folyik majd – tudatta az igazgató.

Az oktatási intézményben – amely költségvetésének kétharmadát a cég biztosítja - a most zárult tanévben 253 diák tanul, a cél, hogy az új tanévben ezt a számot 280-ra növeljék – közölte Tarkó Gábor.