A három évtizedes mérleggyártási feladatunkat igyekeztünk a felhasználóink igényei alapján folyamatosan megújítani. Ez a szemlélet biztosította, hogy mindezidáig sikeresen szerepelünk ezen a piacon. Termékeink széles választékában jelentős szerep jut a kiszerelő mérlegeknek, melyek elsősorban zsákok, zacskók töltésére alkalmasak különböző termékekhez. A megfelelő zsáktöltő mérlegekkel szemben támasztott igényeknek is csak új típusú és folyamatosan fejlesztett berendezés felel meg.

mérleg

Az új, kombinált mérleg lehetővé teszi a teljesen eltérő igényű termények mérését és zsákolását.

A mezőgazdasági termények kiszerelése kapcsán merült fel az az igény, mely szerint olyan szemes terményeket, vetőmagokat kell kiszerelni, ahol a termény mozgatásakor nem fordulhat elő az, hogy az egyes szemek sérülnek. Ugyanakkor gyakran vevői igény az is, hogy olyan termény zsákolását is el kell végezni, melyek nem adagolhatók azokkal a gravitációs adagolókkal, melyek megkímélik a szemes terményeket, ugyanakkor alkalmasak a boltozódásra hajlamos őrlemények, lisztek töltésére.

Ezek az igények motiválták cégünket egy olyan kombinált mérleg kifejlesztésére, mely e kettős feladatnak megfelel.

Fejlesztési célkitűzésünk megvalósításához nagyban hozzájárult a GINOP-2.1.7-15-2016-00594 számon azonosított támogatása (Széchenyi 2020), pénzügyi hozzájárulása. A fejlesztési munka részese a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetem, amely munkájával segítette az „Automatikus működésű hiteles digitális adagoló-kiszerelő mérleg” projekt megvalósítását.

Mérlegünket bemutattuk már több kiállításon is: Szlovákiában Nyitrán az Agrokomplex mezőgazdasági kiállításon és Romániában Bukaresten az Indagra Farm kiállításon is.

A magyar gazdáknak 2020 januárjában, az AGOmashEXPO-n mutatjuk be a prototípust. Keresse a Metripond standját: külső sátrak, SATIII/28 stand.

mérleg

A Metripond Plus standja bukaresti Indagra Farm kiállításon.

Az új, kombinált zsáktöltő mérleg olyan kétfokozatú adagolóval rendelkezik, melynek a pontos mérését még további kiegészítő elemek segítik, mint pl. a rétegvastagság-változtatás a szalagos adagoló egységen, vagy az utánhullást megakadályozó elem.

A berendezés pneumatikus működtetésű adagolás-szabályzó és zsákfogó elemmel és az egyik legmegbízhatóbb mérőcellákkal (HBM) van felszerelve, mely garantálja a megbízható működtetést.

A berendezés zártsága és porelszívási kiépítése megakadályozza, hogy működés közben a kiszerelő mérleg szennyezze a környezetét. Az esetlegesen lehulló és visszamaradó termény fogadására beépített megoldás áll rendelkezésre.

A berendezés korszerű – érintőképernyős – és hitelesíthető mérőműszerrel van felszerelve és a programozási szabadsága a legkülönbözőbb termények pontos mérésének elvégzésére teszi alkalmassá.

mérleg

A berendezés korszerű, érintőképernyős és hitelesíthető mérőműszerrel van felszerelve.

A mérlegműszer olyan szoftverrel van felszerelve, mely folyamatos méréselemzést és korrekciót végez annak érdekében, hogy minden egyes töltés a lehető legjobban megfeleljen az elvárt értéknek.

A műszer PC kimenetei teljesítik a mai ismert elvárásokat, melyek lehetőséget biztosítanak az adatnyilvántartásra, adatkezelésre.

A mérleg elektronikája lehetővé teszi, hogy a zsákoló berendezést automata gépsor részeként üzemeltessék, ahol a zsákfelrakást is automata egység végzi el.

mérleg

Szalagos adagolóval ellátott zsákolómérleg.

A mérlegműszer rendelkezik a megfelelő szintű hatékony túlfeszültség-védelemmel, mely a villámcsapások esetén előforduló károsodásokat csökkenti.

A komplett mérleg az előírt mérlegtechnikai (NAWI TC, MID TEC), valamint egyéb, a forgalomba hozatalhoz szükséges követelményeknek (CE) megfelel.

Összefoglalva, egy olyan töltőmérlegről van szó, mely egy berendezésben egyesíti azt a kiszerelési feladatmegoldást, mely a legkülönbözőbb termények, termékek biztonságos kiszerelését megoldja,

ellentétben azokkal az eddigi adagolási megoldásokkal, amelyekkel több gépre volt szükség ahhoz, hogy ezeket a kiszerelési feladatokat elvégezzük.

termény

Új fejlesztésű mérleg több fajta anyagra.

A zsákolómérleggel tölthető szemes termény (pl. búza, kukorica, stb.) ezek darálmányai, takarmányok, lisztek. Adagolója alkalmas komposztok, szerves darálmányok, darabos termékek (pl. szén, kő, stb.) kiszerelésére is. A mérleg készülhet 5-20 kg és 10-50 kg-os méréshatárral. 180-200 db zsák/óra (bruttó) és 200-250 db zsák/óra (nettó) teljesítménnyel. A mérleg pontossága 0,2-0,5 százalék/zsák a terménytől és a méréshatártól függően.

A zsákolómérleg komplettsége, szolgáltatásának széles spektruma, kedvező ára versenyképessé teszi a piacon hasonló termékekkel összevetve.

Az új zsákolómérleg Magyarországon először az AGROmashEXPO-n lesz látható! Keresse a Metripond standját: külső sátrak, SATIII/28 stand.

Feladatkiírásával kérjen ajánlatot az új fejlesztésű mérlegünkre és a mérleghez tartozó további egységekre, előtároló tartályra, zsáktovábbító szállítószalagra, zsákvarrógépre és vállazó szalagra. Igyekszünk Önnek – egyeztetés után – a legmegfelelőbb kiépítést ajánlani zsákolási feladatainak megoldásához.

További információért keresse kollégánkat:

Molnár Sándor

Molnár Sándor
+36-30-9989-371