Precíziós mezőgazdasági szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 2 féléves képzés, amely évente, az őszi félévben indul Mosonmagyaróváron. A szak felvételi követelménye az agrár vagy műszaki képzési területen legalább alapképzésben (BSc) szerzett mérnöki oklevél.

Dr. Milics Gábor egyetemi docenst kérdeztük a képzésről és a frissen végzett hallgatókról.

A precíziós mezőgazdasági szakmérnök, illetve a precíziós mezőgazdasági szaktanácsadó szakot a tavalyi évben indítottuk el. Egy olyan képzést szerettünk volna létrehozni az országban – hiszen a precíziós gazdálkodással egyre többen foglalkoznak már, de felsőfokú szakképesítést még egyik intézmény se adott ki –, amely képzés során megpróbáljuk a szükséges szakmai információkat átadni a hallgatóknak, akik elsősorban szántóföldi növénytermesztéssel foglalkoznak.

Hol fogják hasznosítani tudásukat és mit jelent a magyarországi precíziós gazdálkodás számára a kilenc frissen végzett szakmérnök?

Elég széles körből érkeztek a hallgatóink. Van, aki már szaktanácsadó, van, aki saját maga gazdálkodik, van, aki egy nagyobb cégnek szeretne a szaktanácsadási rendszerében részt venni, van, aki kamarai oldalról érkezett, illetve olyan tanuló is van, aki csak egyszerűen érdeklődött a technológia iránt. Ez azt is előrevetíti, hogy sokféle felhasználási lehetőségük adatik a precíziós gazdálkodásban, szaktanácsadóként vagy a saját gazdálkodásuk során alklamazhatják az itt megszerzett tudást.

képzés

Egyre nagyobb szükség van precíziós gazdálkodással foglalkozó szakemberekre

Milyen előképzettség szükséges a képzés elvégzéséhez?

A preferencia természetesen az, hogy agrármérnök képesítéssel rendelkezzen, aki hozzánk beiratkozik. Egy picit tudásfelfrissítésnek is gondoljuk ezt a precíziós képzést. Az alap-agrártudnivalókkal már rendelkezniük kellene a hallgatóknak, tehát alapagrárképzést nem tartunk, a modern szemléletet próbáljuk átadni nekik, ami a gazdálkodáshoz szükséges.

Mi lesz a szakmérnökök feladata a jövőben?

Mivel sokféle irányból érkeztek, én remélem, hogy sokféle helyen tudják majd hasznosítani azt a tudást, amit megszereztek. Volt olyan gazdálkodó, aki az itteni tudás alapján már most precíziós gazdálkodási technológiákat vezetett be a saját gazdaságában, volt, aki a saját szaktanácsadási rendszerébe építette ezt be, volt, aki igazándiból csak megbizonyosodni szeretett volna arról, hogy ez a képzés jó és ő is jó irányba indult el a gazdálkodásában, valaki pedig egy nagyobb vállalatnak a tanácsadójaként fog majd megjelenni reményeink szerint, és ott fogja tudni segíteni a precíziós gazdálkodás elterjedését.

A precíziós mezőgazdasági szakmérnök képzés részleteiről ide kattintva talál több információt.

Mentse el a naptárába Magyarország precíziós konferenciáját!
PREGA 2019 – Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítás
Időpont: 2019. február 20.
PREGA SCIENCE – Precíziós Gazdálkodási Tudományos Konferencia
Időpont: 2019. február 19.