A klímaváltozás hatására hazánkban is megjelent a Hyalomma kullancsfaj, amely képes hordozni és terjeszteni számos veszélyes kórokozót, többek között a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírust is – adta hírül a ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ELKH ÖK) által elindított Kullancsfigyelő projekt.


A tőlünk délebbre, melegebb éghajlanton őshonos Hyalomma kulancsok élőhelye az enyhébb telekkel észak felé tolódik, az új területeken is képesek túlélni, szaporodni, ráadásul elterjedésüket segíti, hogy a gazdákon (például költöző madarakon) nagy távolságokra is képesek eljutni.

Legveszélyesebb fajai a Hyalomma rufipes és a Hyalomma marginatum.

A Hyalomma kullancsok elszaporodását az is segíti, hogy sok más kullanccsal ellentétben átalakulásaik három fázisa során nem három, csupán két gazdára van szükségük. A lárva és a nimfa állapot után, kifejlett felnőttként váltanak és keresnek új gazdát, de ilyenkor az ember, kis és nagytestű háziállatok is célpontjaik.

Hyalomma marginatum

Hyalomma marginatum – Fotó: ecdc.europa.eu

Hogyan lehet felismerni a Hyalomma kullancsot?

A Hyalomma kullancsok legjellegzetesebb tulajdonsága és beazonosításban nagy segítség a sávozott (csíkos) láb és a háti rész aljának barázdáltsága. Ovális formájúak, a Magyarországon gyakran előforduló kullancsokhoz képest nagyok. A 12°C feletti hőmérséklet ideális a felnőtt példányok számára, azonban a nagy forróságban, ha a talaj hőmérséklete 45°C fölé emelkedik, elbújnak.

Hyalomma kullancsok szeme jól fejlett, gyorsak és képesek üldözni is áldozatukat. Nem lesből támadnak, hanem aktívan vadásznak, akár métereken át követik a kiszemelt gazdát.

Felnőtt Hyalomma kullancsot észleltek már Németországban, Svédországban, Csehországban és Magyarországon is.

Magyarországon az első Hyalomma példányt egy Vas megyei kutyán, a másodikat pedig egy Bács-Kiskun megyei szarvasmarháról szedte le a gazdája.

A Hyalomma kullancsok gyakran élősködnek embereken, lovakon, szarvasmarhákon és más házi vagy vadonélő patásokon, sőt kutyákon is.

Ahol a Hyalomma kullancs őshonos, egy-egy nagyobb testű gazdaállaton akár 100 kullancs is élősködhet. Gyakran testnyílások területén telepednek meg.

Az új és veszélyes élősködő elleni eredményes védekezés első lépése a kullancsállomány feltérképezése. Ebben a Kullancsfigyelő projektet számít a lakosság segítségére is.