Hogyan lehetséges az, hogy a XXI. századi technológiák villámgyors fejlődése mellett a mezőgazdasági géprajongók és gépkezelők között mit sem veszítettek lelkesedésükből a "zetorosok"? Minek köszönheti a Zetor traktor "kelet-európai" gyártóként népszerűségének állócsillagát? A legtöbb gazdálkodónak nem kell ezeket a kérdéseket feltenni, hiszen rávágják, hogy:

"az elnyűhetetlen Zetor motor és a jó ár-érték arány a márka titka!"

Ez a több évtizedes referencia lehetett az egyik oka annak, hogy a GI-GA Farm Kft. 2022-ben felvette palettájára a legendás traktormárkát, azonban Gál István ügyvezetővel készített interjúnkból kiderült, hogy ennél sokkal több érv szól a Zetor traktorok mellett.

Zetor traktor

"Azoknak a kis- és közepes gazdaságoknak, akiknek jó ár-érték arányú megbízható,  univerzális traktor kell, most is nyugodt szívvel ajánlhatjuk a Zetor traktorokat" – fotó: Zetor gyári felvétel

– Hogyan indult a Zetor-szerelem és hogyan lett ebből márkaképviselet? – kérdeztük Istvánt.

– Tetszik a kérdés, hiszen ezek szerint már tudjátok, hogy mi csak olyan márkát képviselünk, amelyet a magas szintű szakmai tartalom mellett szívvel-lélekkel is tudunk képviselni. Ez a márka legenda – minden agrárágazatban dolgozó jól tudja. A "zetorosok" voltak egy időben a legmenőbb traktorosok, mert sokáig ezek az erőgépek képviselték az univerzálistraktor-szegmens zászlóshajóit. Ezekkel egy kicsi- közepes gazdaság már a nehezebb talajmunkákat is el tudta végezni – és az egész történetben az a hihetetlen, hogy ez a pozíció azóta sem változott sokat.

Azoknak a kis- és közepes gazdaságoknak, akiknek jó ár-érték arányú és nagyon megbízható,  univerzális traktor kell, nekik most is nyugodt szívvel ajánlhatjuk a Zetor traktorokat több lóerőkategóriában is.

Biztosak lehetünk abban, hogy egy Zetor traktorban nem fog csalódni a gazda és pontosan azt kapja, amit szeretne.

Mint tudjátok, mi pont ilyen gépmárkákat forgalmazunk, amelyek magas technikai tartalommal rendelkeznek, ugyanakkor szerethetők a kezelőbarát kialakítás, a kényelem és nem utolsó sorban a kiváló ár-érték arány tekintetében. Ezért döntöttünk úgy, hogy a palettánkról hiányzó traktorkategória betöltésére a Zetor lesz a legjobb választás.

Zetor traktor

"A Zetor traktor üzemeltetési költsége mindössze 30-40%-a nyugati traktorokéhoz képest" – fotó: Zetor gyári felvétel

– Milyen volt a gazdák fogadtatása a "Nagy leleplezés" után? A rendezvényeteket élőben közvetítettük és online nagy siker volt. Azóta milyen visszajelzések érkeztek?

– Meglepődtünk, mert a márka bejelentése után sok nagy cég jelentkezett vásárlási szándékkal.

A gépértékesítés tekintetében nyilvánvaló, hogy ez az extrém-aszályos év nem segített, de mindezek tükrében alapvetően elégedettek vagyunk. 5 mázsás napraforgók és a dunántúli, országos tekintetben csapadékosabb területeken 50%-os aszálykáros kukoricák mellett nem várhatunk csodákat ettől az évtől.

– Térjünk vissza a Zetor traktorok műszaki tartalmához. Miben fejlődtek a Zetorok a régi "igáslovakhoz" képest?

Zetor Forterra traktor 110 lóerő

Nem tudjuk, hogy pontosan milyen felhasználói igény hívta életre ezt a képet, minden esetre emlékezetes módon szemlélteti, hogy az univerzális 110 lóerős Zetor Forterra emelőkapacitása milyen nagy. – fotó: Zetor gyári felvétel

– Szakmai tartalom terén csak jó hírünk van. A megbízhatóság és a hihetetlenül alacsony üzemeltetési költségek változatlanul fő ismérvei a Zetor traktoroknak. Valljuk be, hogy a mai világban ezek közül mindkettő kulcskérdés és fő szempont a gazdálkodók számára egy-egy gépberuházás előtt.

Minden túlzás nélkül állítom, hogy egy Zetor traktor üzemeltetési költsége mindössze 30-40%-a nyugati traktorokéhoz képest – ugyanabban a lóerő-kategóriában. Gondolok itt az olajok és zsírzóanyagok áraira is.

A Zetor traktorok megnyerő dizájnja és a vezetői kényelem fokozása mellett a technikai felszereltség is nagyon sokat fejlődött. Mindezek alátámasztására a gyártó 2 év garanciát vállal a traktorokra.

zetor Proxima traktor 100 LE

Egyszerű, de nagyszerű a könnyű-univerzális traktor kategóriát képviselő 100 lóerős Zetor Proxima – fotó: Zetor gyári felvétel

A 100-110 lóerő közötti szegmensről ki szeretném emelni, hogy jelenleg vannak még gépeink, amelyek a nyugati traktormárkák azonos kategóriájú traktorjaihoz képest, felszereltség függvényében 30-40%-kal olcsóbban elérhetők. Azonban minimális áremelkedés jövőre sajnos itt is várható.

A 140 lóerős Zetor traktorok esetében fontos kiemelni, hogy az alapfelszereltséghez tartoznak:

  • hídrugózás
  • kabinrugózás
  • terhelés alatti irányváltás
  • 30/30 fokozatú PowerShift váltó
  • EHR (Bosch) elektrohidraulikus rendszerrel, HitchTronic funkció (automatikus függesztőmű szabályzás)
  • állítható nyomtáv, amelyben beállítható kukorica- és zöldségnövény sortávolság is
Zetor 170 HD Crystal nagytraktor, amely vezérgépként is bevált

Zetor 170 HD Crystal nagytraktor, amely vezérgépként is megállja a helyét a közepes gazdaságokban – fotó: Zetor gyári felvétel

Szeretném külön említeni a Zetor ECO automata váltóját, amely rendkívül jó fogyasztást biztosít, például közúti szállításnál is, hiszen alacsonyan tartja a fordulatot.

– Mi az, amit kiemelnél a Zetor traktorok technikai paraméterei közül, ha csak egy dolgot említhetnél?

– Hatalmas előny, hogy a STAGE 5-ös Zetor motorok is hagyományos adagolós rendszerűek, így garantált a megbízhatóság, hosszú élettartam és az alacsony üzemeltetési költség. Hozzáfűzném, hogy hétpecsétes titokként őrzik a Zetor tervezői ezt a megoldást, hiszen a felhasználó szempontjából végtelenül egyszerű, mégis zseniálisan működik a technológia és megfelel a legmodernebb környezetvédelmi követelményeknek is.

– Mi az, ami elsőként eszedbe jut a fülke-, illetve a kezelői kényelem tekintetében? Van olyan, ami pozitív meglepetést okozott neked? – tettünk fel egy váratlan kérdést.

– A légkondícionáló- és klíma rendszer nagyon el lett találva! Feltűnően kezelőbarát és meglepően jó irányból érkezik a levegő. Nem zavaró, de azonnal hatékony – vágta rá István.

– Végül, de nem utolsó sorban, milyen lehetőségeket kínáltok azoknak a gazdálkodóknak, akik komolyan érdeklődnek a Zetor traktorok iránt, de még hezitálnak a gépbeszerzés előtt?

– Remek alkalom a kiszemelt traktor demózása a gazdálkodó saját üzemi körülményei között. Mi ezt a lehetőséget szeretnénk minden komoly érdeklődőnek megadni a dunántúli régióban, ezért biztatjuk a termelőket, hogy keressenek minket bizalommal és éljenek ezzel a lehetőséggel. Aki 100-150 lóerő-kategóriában gondolkodik, hívjon fel minket és teszteljen egy Zetor traktort a saját gazdaságában!

GI-GA Farm Kft.
+36 70 369 4158
+36 20 824 4887
+36 70 940 4233

2884 Bakonyszombathely, Baross G. u. 11.
GPS: N47.4760031' E17.9559415'