Tizenötezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a kérelem benyújtójának az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséért – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ). A megosztáshoz és a bekebelezéshez is szükséges az ügyvédi ellenjegyzés vagy a közjegyzői okiratban foglalás, ennek költségeit szintén az eljárás kezdeményezője viseli.

osztatlan közös tulajdon

Földmérő nélkül is kimérhetők az új 1/1-es ingatlanok az osztóprogram segítségével – fotó: Agroinform.hu/ Péterbencze Máté

Számolni kell a postaköltséggel is, ugyanis valamennyi tulajdonostársat és bejegyzett földhasználót igazolt módon, tértivevényes postai levélben kell értesíteni. Vagyonszerzési illetéket csak akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadánál nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni. Díjmentesen kérhető le a tulajdoni lap, amennyiben az a megosztáshoz szükséges és azt az ügyfél jogi képviselője igényli meg.

Fontos újítása az eljárásnak, hogy már földmérő nélkül is kimérhetők az új 1/1-es ingatlanok az osztóprogram segítségével. Ettől függetlenül javasolt a földmérő közreműködése, hiszen ezzel megelőzhetőek az esetleges későbbi határviták.