2019. december 10-én az UBM és a MA-KA Kft. képviseletében többedmagunkkal részt vettünk az Aviagen Kft. több éve rendszeresen szervezett ”Ross 400 Club” rendezvényén – számolt be Varga Gábor, az UBM Csoport vezérigazgató-helyettese.

Az értékmérő mutató

Az eseményen azok a ROSS 308-as baromfi-genetikával dolgozó termelők és takarmánygyártók vettek részt, akik egy adott év alatt 400-nál magasabb brojlerindexet értek el. (A brojlerindex olyan több naturális mutatóból kalkulált mutatószám, amely a telepi termelési eredményeket, azok összemérhetőségét a takarmányfelhasználás, elkészülési idő, végsúly és elhullás figyelembe vételével próbálja egy mutatóba sűríteni.)

Rohamos fejlődés

A 400-as brojlerindexen felüli teljesítményt 3 évvel ezelőtt még kevesebb mint 20 gazdálkodónak sikerült elérnie.

2019-ben már több mint 40 termelő, 130-nál is több turnusánál mértek 400 feletti teljesítményt mutató értékszámot.

A 2018. november 1-től 2019. október 31-ig terjedő időszakot felölelő versenyben 6 takarmánykeverő vállalkozás által gyártott tápokat felhasználó termelők teljesítményét vizsgálták.

UBM

Egy év alatt megduplázódott a Ross 400 Club-ba tartozó termelők száma.

Magasszintű igények

A kiváló genetikai kapacitású ROSS 308-as fő értékmérő-tulajdonságai: nagy növekedési erély, szilárd szervezet, tetszetős húsformák, vágótulajdonságok és kiváló takarmányértékesítés. Amennyiben – teszik hozzá a gyakorlati brojlertermelők – a helyi körülmények, a tartástechnológia, a gondozás, az egészségi állapot, a klimatikus viszonyok és a magas szintű takarmányozás a madarak igényeit kielégítik.

A szóban forgó megmérettetés tapasztalatai szerint az UBM takarmányok messzemenően megfelelnek a magas szintű takarmányozási követelményeknek!

A termelési eredményeket 3 kategóriába sorolták. Az első kategóriában csak ellenivarral telepített állományokat, a második és harmadikban a vegyes ivarú állományokat – 120 000 alatti és feletti állománnyal dolgozó csoportokat – díjaztak.

Az UBM termékek döntő fölénye

A mi álláspontunk szerint a piaci teljesítményt leginkább a vegyes ivarú állományok mutatják, tekintve, hogy a termelők döntő többsége ezzel az állománnyal dolgozik. Ebben a két kategóriában mind a 120 000 alatti, mind az a feletti csoportban kialakult rangsor szerint az első három helyet, azaz mind a 6 dobogós eredményt az UBM szakmai csapata által gyártott MA-KA-s és szelestei tápokkal érték el.

Az UBM számításai szerint a versenybe meghívott mintegy 11 és fél millió, 400-as eredmény felett termelő állományból több mint 9 millió UBM Csoport által gyártott takarmányt etetett. Ez a típusú szakmai eredmény olyan mértékben kimagasló, amely a versenyszervező Aviagen Kft-t is meglepte.

csirke

A vegyes ivarú állományok kategóriáiban mind a 6 dobogós eredményt az UBM által gyártott tápokkal érték el. (A kép illusztráció).

Köszönet

Az UBM kollégái köszönetüket fejezik ki e kimagasló eredmény szereplőinek. Ahogy írják: "Rendkívül büszkék vagyunk e Partnereinkre és a kiváló termékeket gyártó felkészült kollégáinkra. Biztosak vagyunk abban, hogy ezek a bizonyító erejű teljesítmények elősegítik a további hazai és külföldi piacszerzéseinket."

Értékvédés

"Jóleső érzés volt számunkra, hogy a takarmányainkkal sikeres termelő partnereink megköszönték a sikereikhez adott szakmai segítségünket. Továbbformálódik egy csapat, egy közösség, amit az általunk gyártott termékek felhasználói és az UBM-ben dolgozó kollégáink szaktudása kovácsol össze. Az UBM-nek fontos ennek a közösségnek az összetartása és az eredményeken alapuló együttműködés erősítése."

VARGA Gábor
vezérigazgató-helyettes
UBM Csoport

AZ UBM JÓ HÍRÉT ERŐSÍTIK:

• Agrinnov Zrt.
• Agrolippó Zrt
• Agroup Chicken Kft.
• Besenyei Zoltán
• Bús György, Tótkomlós
• Csatári József, Kunfehértó
• Döbröközi Mg. Zrt.
• Farm-Agroker Kft.
• Gallus Baromfikeltető Kft.
• Gál Jenő, Bordány• ifj. Garami Károly
• Hódagro Zrt.
• Hungerit Zrt.
• Kellermajer József
• Lévai Csilla, Lajosmizse
• Niklau Kft.
• Pusztazámori Baromfi Kft.
• S-T Baromfi Kft
• Szalai László, Kunfehértó
• Szijártó Kft.
• Szilágyi János, Ömböly
• Szűcs Szabolcs
• Transz Logisztik Kft.

Dr. Kováts György, Agrinnov Cégcsoport

A MA-KA Kft-vel a megalakulása óta partneri kapcsolatban van cégcsoportunk. Az elmúlt időszak kimondottan sikeresnek tudható be, melyet jól tükröznek az elért termelési eredmények.

Jelenleg egy darab 150.000-es, és kettő 260.000-es baromfitelepet takarmányoz a MA-KA Kft. Turnusonként közel 1 millió csirkét nevelünk fel. A kiváló minőségű takarmánnyal, az európai színvonalú technológia mellett már több rotáción keresztül 400-as fölötti brojlerindexet értünk el.

Bízunk benne, hogy a jövőben is folytatódni fog ez az eredmény.

Csatári József egyéni vállalkozó, Kunfehértó

UBM

A családi gazdaságként működő vállalkozásom kezdete 2000-es évek elejére datálódik. Akkor még a régi marhaistállókban kezdtük a csirkék nevelését, melyet folyamatosan újítgattunk, és újabb épületeket építtettünk.

A jelenlegi kapacitásbővítésünk során, ami a mai építkezési sajátosságokat figyelembe veszi, el fogjuk érni a 9000 m2 nevelő felületet, ami 170.000 db csirke nevelését jelenti egy rotációban. Így évente 1 millió csirkét tudunk előállítani, amit a MA-KA Kft. takarmányával etetünk.

A jó alapanyagnak és takarmánynak köszönhetően a termelésieredményeink folyamatosan magas szinten vannak. Jelenleg a baromfitartók körében is ismert 400-as indexet is sokszor átlépjük.

Remélem, hogy ezek a termelési mutatók a jövőben is tovább fognak javulni, mint ahogyan eddig is javultak. Meggyőződésem, hogy a MA-KA Kft. takarmányai is hozzá fognak járulni a céljaim eléréséhez.

Lévai Csilla egyéni vállalkozó, Lajosmizse

UBM

Családi gazdaságunk 2002. óta foglalkozik baromfitartással, broiler-neveléssel két telephelyen és reméljük 2019-től a 3. telephelyünket is beindíthatjuk.

Sikereinket nemcsak magunknak köszönhetjük, hanem ez egy csapatmunka, melyben az alábbi szereplőkkel dolgozunk. Naposcsibéinket a Gallus Kft-től szerezzük be, akik évek óta folyamatos, megbízható minőséget szállítanak részünkre. A takarmányt két gyártó cég szállítja, melyek közül az egyik a MA-KA Kft.

Legjobb eredményeinket 2018-ban a MA-KA Kft.-nek köszönhetjük, mellyel folyamatos a szakmai kapcsolatunk.  A sikerünk alapját emellett, a kiemelkedő minőségű takarmányuk adja.

Szükségesnek tartom továbbá megemlíteni a legfontosabbat, hogy eredményeinket a lelkiismeretes munkatársainknak és a telephelyi menedzsmentnek is köszönhetjük! A következő évben mindenkinek sok sikert kívánunk!

Szilágyi János egyéni vállalkozó, Ömböly

UBM

Vállalkozásom a pecsenyecsirke-nevelésre épült 2002-ben. Az akkoriban megvett termelőszövetkezet marhaistállójában kezdtünk el csirkéket nevelni. Ez egy emeletes istálló, melyet folyamatosan javítgattunk, átalakítottunk és így értünk el a jelenlegi szintre. A telepen 39.000 db csirkét nevelünk egy rotációban. Telephelyünkön van kialakítva a MA-KA Kft. kísérleti istállója. Itt egy rotációban 3 fajta takarmányt tudunk összehasonlítani pontos mérések segítségével. Mindig a kontroll táphoz viszonyítjuk a másik 2 tápsort. A kontroll táp megegyezik a piacon lévő aktuális tápsorral

A csirkéket egyedileg mérjük, heti rendszerességgel. Csak kakas ivarú csibékkel dolgozunk. A heti mérések alapján számolunk: súly, fajlag, tömeggyarapodás, takarmányfogyasztást. A MA-KA Kft.-vel a közös együttműködés 2013 óta működik sikeresen.

Az ipari csirke nevelését a családommal és 2 alkalmazottal közösen végezzük. Igyekszünk maximális odafigyeléssel a lehető legjobb eredményeket kihozni a csirketartásból. A nevelés során mi a takarmányra támaszkodunk, ezért nem szoktunk kiegészítő vitaminokat, adalékokat itatni az állatainkkal. A 35 napos megszedést ma már alapnak kell venni, és általában 42-43 napra megy el az állomány. Így lehet sikeresen kihasználni az állatok genetikai potenciálját.

Szalai László egyéni vállalkozó, Kunfehértó

UBM

1981-ben születtem Kiskunhalason, jelenleg Kunfehértón élek és gazdálkodom. 2010-ben Keszthelyen diplomáztam agrármérnökként. A vállalkozás 1994-ben alakult, víziszárnyas-tartásra lett kialakítva. 2012-ig tömőalapanyag kacsanevelés folyt, az itt megnevelt állatok letömésre is kerültek.

2009-ben “Állattartó telepek korszerűsítése” jogcímen elnyert forrásból lett az új teleprész építve, illetve a meglévő korszerűsítve, melynek eredményeképp pecsenyecsirke nevelés indult el.  A telep teljes egészében zárt tartásra állt át és azóta kizárólag pecsenye csirke tartása folyik. Jelenleg a telepen 110.000 brojlercsirkét állítunk elő egy rotációban. Cégünk legfontosabb vevője a Hungerit Zrt.

A csibéket a MA-KA Kft. takarmányával etetjük. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a termelési eredmények is szépen alakulnak. A jó naturális és gazdasági eredményeket csakis a minőségben magas szinten lévő napos-takarmány és menedzsment hármas együttesével érjük el. Mindez kiegészül beszállítói oldalról a MA-KA Kft.-vel kialakult jó  partneri együttműködéssel.

A telep auditálva van a Puszta Gold és a KFC által, így közvetett úton az általunk felnevelt baromfi a magasabb minőséget elváró piacokon is megtalálható. Jövőbeni terveim között szerepel kapacitásbővítés, melynek kivitelezési munkái 2019-ben megkezdődnek.