Mindig nagyon hasznos, ha valaki önellátó, de manapság egyre értékesebb az otthon megtermelt, megtermesztett élelmiszer. Óriási dolog, ha valakinek saját veteményese van. Amikor pedig magas a tojás ára, igazán hasznos a kiskertben egy baromfiudvar is. A tyúkok ráadásul el tudják fogyasztani a veteményesben megtermesztett zöldségek általunk fel nem használt részeit, és cserébe finom, friss tojással látnak el bennünket.

Így hát, ha úgy érzed, túl nagy a csend az udvarodban, akkor eljött az ideje, hogy megtörd azt. Márpedig mi lehetne hasznosabb és színesebb színfoltja a kiskertednek, mint egy baromfiudvar? Haladj velünk tyúklépésben és vegyük sorra, mivel is jár ez. Hidd el, csak azt fogod megbánni, hogy miért nem vágtál már bele jóval hamarabb!

1. Az első és legfontosabb lépés, hogy utánanézel, szabad-e a lakóhelyeden baromfit tartani

Ha szerencsés vagy, és lehetséges, akkor is érdemes átgondolni a helyi viszonyokat. Ha a környezetedben nincs senkinek baromfiudvara, akkor nem biztos, hogy érdemes rögtön libával, pulykával, esetleg kakassal borzolni a kedélyeket. Az eleinte még kellemes, romantikus érzéseket keltő hangzavar és kakaskukorékolás ugyanis könnyen átmehet véget nem érő csatározásba a szomszédokkal. Egész más a helyzet, ha ők is tartanak például kakast. Akkor te is bátrabban hozhatsz egy tollas ébresztőórát a házhoz.

2. Döntsd el, hogy mi a célod a baromfiudvarral

Csak gyönyörködni szeretnél bennük, és friss tojáshoz jutni, vagy a családot szeretnéd ellátni hússal? Esetleg tenyészteni szeretnéd őket? Ha tojást és húst szeretnél, akkor érdemes húscsirkét vásárolnod. Ha tavasszal vásárolsz előnevelt példányokat, akkor egyszerre tudod levágni őket, amikor elérték a kellő méretet, és fel tudod tölteni a hűtőt és a mélyhűtőt hússal. Ha a tojás miatt tartod a csirkéket, akkor tojóhibridben érdemes gondolkodni, amelyik akár két évig is ki tudja szolgálni friss tojással a családot.

tyúk tojás

A tyúk okos állat, a híresztelésekkel szemben. Ráadásul még tojást is kaphatunk tőle. Fotó: Shutterstock

A tojóhibrideket körülbelül 18 hetes korukban érdemes megvenni, közvetlenül azelőtt, hogy a tojástermelés megindulna náluk. Fontos, hogy olyan helyen tartsd őket, ahol naponta legalább 16 órán át világos van. Gondolkodhatsz kettős hasznú fajtákban is, melyek közül a leggyakoribb a vörös new-hampshire. A baromfiudvar hasznos lakói lehetnek a magyar tyúkok is.


Lehetnek kendermagosak, fehérek, sárgák, de akár kopasznyakúak is. A magyar fajták mind nagyon szép, formás tyúkok, amelyek igazi családtagokká tudnak válni. Kicsit kisebb testűek, mint a new-hampshire, de igazán szép színessé teszik az udvart, ráadásul imádnak kapirgálni, és élelmet keresni, így a kerti zöldeket is igen jól hasznosítják.

3. Ha sokféle baromfit tartasz, akkor az összes igénynek meg kell tudnod felelni

Ezért, ha kis helyed van, nem érdemes liba, kacsa, vagy pulykatartásban gondolkodnod. A legpraktikusabb, ha megmaradsz a csirkénél. A különféle baromfik nem egyforma nagyságúak és vérmérsékletűek, így nem lenne érdemes összeereszteni őket. Az erősebb nem engedné a gyengébbet a takarmányhoz, a vízhez, sőt, akár bánthatják is egymást. Még ha csak tyúkokat tartasz, akkor is oda kell figyelned rá, hogy ne tartsd együtt a most kikelt csibéket az idősebb tyúkokkal. Így bármennyire vonzó, hogy sokféle tollas jószágot tarts, a rajzfilmek világán túl ez elég nehezen kivitelezhető.

4. Figyelj rá, hogy egészséges egyedek kerüljenek az udvarba

Még ha nincs is közvetlen kontaktus a baromfik között, nagyon hamar azt veheted észre, hogy az összes állatod megbetegedett, vagy elpusztult. Fontos, hogy válassz a környéken egy megbízható állatorvost, aki rendszeresen látja az állataidat, és el tud látni téged tanácsaival, illetve vigyázó szemeivel óvja állataid egészségét.

tyúk tojás

Az otthoni keltetést is ki lehet próbálni. Fotó: Shutterstock

5. Már a legelején tisztázzátok, hogy a család melyik tagjának milyen feladatai lesznek a baromfiudvarral kapcsolatban

Nyugodtan be lehet vonni a gyerekeket is, mert egyrészt meg fogják tapasztalni, milyen jó érzés gondoskodni az állatokról, illetve, hogy mennyivel nagyobb élmény a tyúkok alól kiszedni a tojást, mint levenni a dobozt a bolt polcáról.

6. Fontos, hogy legyen egy jól zárható, szigetelt tyúkól, ahol éjszakára kényelmesen és biztonságosan el tudnak helyezkedni a baromfik

Nem árt, ha létra is kerül bele, mert előszeretettel alszanak annak fokain. Az pedig, hogy kinek jut a felső fok, és ki kerül lejjebb, pontosan mutatja az állományon belüli erőviszonyokat. Nem kell sokat magyarázni, miért jobb fent lenni, mint az alsóbb szinteken tűrni, hogy a többiek rájuk piszkítsanak.

7. A megfelelő tápot be tudod szerezni a közeli gazdaboltban, vagy akár az interneten is

A csirkék alapvetően magevő állatok. Adhatsz nekik kukoricát, árpát, búzát, napraforgót, kölest vagy borsót, de kifejezetten számukra kifejlesztett tápot is. A szemes takarmányon kívül előszeretettel kapirgálnak, és védik meg a kertet a pajoroktól, gilisztáktól, bogaraktól. Szívesen csipegetik a füvet, és fogyasztják a zöldféléket, mint amilyen a saláta, vagy a zöldségek levelei, de szeretik a főtt tojást és a száraz kenyeret is.

8. Fontos, hogy vásárolj, vagy készíts a baromfik számára megfelelő etetőt és itatót is

Ezek abból a szempontból is fontosak, hogy ha nem vagy otthon egész nap, akor is nyugodt szívvel otthagyhatod őket, hiszen nem kell attól tartanod, hogy éheznek, vagy szomjaznak. Az önetetők általában egy napi takarmányt tudnak eltárolni, amelyből úgy tudnak falatozni a baromfik, hogy nem tapossák és nem piszkítják össze, ráadásul ki sem tudják borítani. Ugyanilyen fontos az önitató, mely szintén higiénikusan biztosítja számukra az egész napos ivóvíz ellátást.

9. Ahogy mi emberek, úgy a csirkék sem szeretnek unatkozni

Köss fel egy csomóban csalánt olyan helyre, ahol apró ugrásokkal el tudják érni, és csipegetni tudják. Ez kitűnő móka lesz számukra.

10. Ha tojókat tartasz, nagyon fontos a mészpótlás

Ezt megteheted összetört tojáshéj, vagy akár apróbb mészkő etetésével is. Így elkerülheted, hogy a tojásoknak puha legyen a héja.

11. Mindig álljon a csirkék rendelkezésére apró szemű kavics

Ezek felgyűlnek a zúzógyomorban, és egymáshoz súrlódásuk segítségével segítenek megőrölni a nagyobb, egészben maradt, héjas magvakat.

12. Még a keltetést is ki tudjátok próbálni, akár természetes módon, akár keltetőgéppel

Az állomány frissítése miatt akár a szomszéddal is lehet tojást csereberélni. De ne feledd, a kiscsibéhez kakas is kell! Ahhoz, hogy a tollas hölgyek nyugodt körülmények között gondoskodhassanak a jövő csirkenemzedékének kikeléséről, biztosíts számukra tojóládákat. A viták elkerülése végett jó sokat. Ezeknek az egyik oldalát tedd nyithatóvá, hogy ha azt szeretnéd, hogy a tojásból ne kiscsibe, hanem rántotta legyen, kényelmesen hozzá tudj férni. A tojóládákat béleld ki szalmával vagy forgáccsal, amit hetente cserélj. Kivéve, ha elültetted a hölgyeket, mert akkor nem illik zavarni őket.

tyúk

A tyúkok és a kakasok a család minden tagjának szórakoztató társaságot biztosítanak. Fotó: Shutterstock

13. Ha nem szeretnéd, hogy az egész kert a csirkék játszóterévé váljon, keríts el nekik egy külön területet

Ha a baromfiól és a kijelölt terület nem érintkezik közvetlenül egymással, akkor érdemes egy alagutat építened dróthálóból. Az egyik felét rögzítsd az ól kijáratához, a másik felét pedig a számukra kijelölt nappali tartózkodóhoz. Így nem tudnak elkóborolni és a növényeid is védve maradnak.

14. A tyúk egyáltalán nem buta állat, úgyhogy ha valakinek azt mondják, hogy tyúkesze van, az nem is olyan nagy sértés

Ha sokat vagy velük, megtapasztalhatod, hogy mennyire tudnak kötődni hozzád és milyen csavaros eszük van. Olyan okosak, hogy kifejezetten ügyesen tudnak az ujjaik, akarom írni a szárnyaik köré csavarni téged. Ne ijedj meg, de ha még nevet is adtál a tollas kis barátaidnak, akkor biztosra veheted, hogy egy életre elrabolták a szíved. Ha az ember baromfitartásra adja a fejét, ugyanis nagyon hamar rá fog jönni, hogy csirkék nélkül lehet élni, de nem érdemes.