Uniós támogatással, 4,5 milliárd forintos beruházással elkezdődött Magyarország egyik legnagyobb holtága, a Gyálai Holt-Tisza szennyezett szakaszának kármentesítése Szegeden.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) vezetője a projektet bemutató keddi rendezvényen elmondta, a Gyálai Holt-Tisza állapota legalább ötvenéves probléma. A hosszú előkészítés után elinduló projekt eredményeként a környéken lakók sokkal jobb körülmények között élhetnek majd.

Földing Gábor, a tervező Mecsekérc Zrt. környezetvédelmi igazgatója közölte, a Tisza szabályozása során, a 19. század második felében a folyó kanyarulatainak átvágásával alakították ki a 18,66 kilométer hosszú holtágat, amely belvízvédelmi, öntözési és halgazdálkodási feladatokat is ellát.

A holtág rossz állapotát az ipari, illetve kommunális szennyvíz bevezetése okozta túlnyomó részben az 1970-es 1980-as években. A 2000-es években a termálvíz bevezetése rontotta a vízminőséget, egészen az idei év közepéig – mondta a szakember.

4,5 milliárd forintos beruházással elkezdődött Magyarország egyik legnagyobb holtága, a Gyálai Holt-Tisza szennyezett szakaszának kármentesítése – Fotó: Pxfuel

A kármentesítést részletes felmérés előzte meg, több mint 600 ponton vettek mintát az iszapból, ellenőrizték a környező talajvíz és talaj állapotát.

A vizsgálatok szerint a szennyezés a holtág Feketevíz elnevezésű, majdnem 3 kilométeres szakaszára korlátozódik.

A mederüledékben a határérték alatt található fémszennyezés, illetve lényegesen nagyobb mennyiségben policiklusos aromás szénhidrogén. A felszín alatti vizekben és a környező talajban nem mutattak ki komolyabb szennyezést – mondta az igazgató.


mintegy 72 ezer köbméternyi szennyezett iszap biodegradációs ártalmatlanításának pontos paramétereit egy pilot projektben határozták meg. Az iszapot szénhidrogénbontó baktériumokkal kezelik komposztanyag és növényi töret hozzáadása mellett.

A Feketevíz déli harmadát leszámítva a víz teljes leengedése nélkül termelik ki a mederüledéket, majd a középső szakasz fóliával bélelt, 22 méter széles és kétszer 450 méter hosszú mederrészben végzik el a szennyezett iszap kezelését.

A nagy víztartalmú iszap szikkadása során keletkező csurgalékvizet aktívszenes szűrővel tisztítják meg. A projekt alatt pedig folyamatosan monitorozzák a beavatkozás környezeti hatásait, a levegő és a talajvíz minőségét - ismertette a munkálatok részleteit az igazgató.

Az előkészítő munkákat a kivitelező Békés Drén Kft. megkezdte, a vízjogi engedély kiadását követően indulhat el az iszapkezelő terek kialakítása, majd a kitermelt iszap kezelése, amely mintegy fél évet vesz igénybe. A megtisztított iszap visszahelyezésével alakítják ki a végleges medervonalat, a tervek szerint jövő őszre - közölte Földing Gábor.

Indexkép: Pxfuel