A német vegyipari vállalat hétfőn bejelentette, hogy megkapta az összes hatósági engedélyt az amerikai Monsanto felvásárlásához. A Bayer arra számít, hogy június 7-én lezárhatja a 63 milliárd dollár értékű üzletet, amely elől az utolsó akadály is elgördült az amerikai hatóságok jóváhagyásával. Az USA igazságügyi minisztériuma azzal a feltétellel engedélyezte a fúziót, hogy a Bayer 9 milliárd dollár értékben elad bizonyos mezőgazdasági üzletágakat a BASF-nek.

A német vállalat közleményében azt is közölte, hogy a cég neve Bayer marad, a Monsanto márkanevet nem tartják meg. A Monsanto termékei viszont eredeti nevükön maradnak meg és a Bayer portfóliójához tartoznak majd.

A Bayer-Monsanto fúzió több éve húzódik, a német vállalat 2016-ban tett ajánlatot a GMO-termékeiről és a Roundup nevű gyomirtószeréről is ismert Monsantonak. A tranzakció ellenzői szerint ez komolyan veszélyezteti a versenyt és az innovációt a vetőmagok és a növényvédő szerek piacán.

Bayer

Német vállalat még soha nem vásárolt fel külföldi céget ilyen magas összegért – fotó: Shutterstock

A cégek egyesülését több ország versenyfelügyeleti hatóságainak kellett jóváhagyni. Az Európai Bizottság 2017 júliusában indított vizsgálatot az ügyben, és idén márciusban engedélyezte a tranzakciót.

A két cég egyesülésével az agrárvegyiparban és a vetőmagtermelésben globális szinten meghatározó óriáskonszern jön létre.