Mezőgazdasági területen állattenyésztéssel és növénytermesztéssel is foglalkozó, a középvállalati szektorba tartozó Partnerünk korábbi, máshol megkötött és folyamatosan fenntartott vagyonszerződéseivel kapcsolatos megbízását most ránk bízta.

Kérésére meglévő és lehetséges - a mezőgazdasági területen is releváns ajánlatokat nyújtani képes biztosítóktól – a szükséges fedezetekre vonatkozó ajánlatokat gyűjtöttünk be.

Az ajánlatok összegzése, kiértékelése Partnerünket is alaposan meglepte.

A jelenlegi vagyonbiztosítás éves díjának –  több millió forintos tétel - egyharmadát tudtuk megtakarítani, a legkedvezőbb ajánlatot nyújtó társaság díjajánlatának igénybevételével.

A cégünk számára adott megbízási szerződés nem jár szerződéskötési kötelezettséggel, azonban jelentős költségek takaríthatók meg, illetve további - szakmai szempontból szükséges - fedezetek igényelhetők további biztosítási költségek nélkül.

  • bármely cégnek, amely  vagyon vagy felelősségbiztosítási igénnyel rendelkezik (telephely, eszközök, készletek)
  • bármely cégnek, amely szeretné megkapni  a  65%-os uniós növénybiztosítási díj támogatást
  • bármely cégnek, amely jelentős állatállománnyal rendelkezik  (baromfi, szarvasmarha, juh, sertés, ló)
  • bármely cégnek, amely integrátorként több termelővel is termeltet, fontos számára a kiszámíthatóság
  • bármely cégnek, amely munkavállalóiért is  felelősséget érez*

MIÉRT VÁLASSZA A GRECO JLT HUNGARY BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT-T?

  • Megtakaríthatja az ajánlatok külön-külön letárgyalásával és elemzésére fordított energiát és időt.
  • Megbízása alapján évente megversenyeztetjük a piacon létező releváns mezőgazdasági biztosítási ajánlatokat.
  • Segítünk a károk bejelentésében
  • A tanácsadásért díjat nem számítunk fel, viszont az általunk korábban már közvetített üzleti volumen miatt külön speciális engedményeket tudunk elérni a biztosítóknál leendő Ügyfeleinknek.
  • Magyarország egyik piacvezető független brókereként 23 éves tapasztalattal rendelkezünk a hazai közép és nagyvállalati szektorban.
  • A legalább 50 fő munkavállaló csoportos biztosítása esetén cégünk  kedvezményes díjért 1.561 Ft/fő/év ajánlja - 16-féle rettegett betegségre szóló - a betegség diagnosztizálásakor  500.000,- Ft-ot nyújtó fedezetet.

Várjuk megtisztelő megbízásukat a lenti elérhetőségeken!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

GrECo JLT Hungary Biztosítási Alkusz Kft.

Varga Zsolt

Vezető Biztosítási Tanácsadó

Email: z.varga@greco.hu

Tel: +36-20-292-33-73

Amennyiben szeretné jövő évi szerződését átvizsgálni vagy új szerződését megkötni, kattintson IDE és a kérdőívet juttassa vissza hozzánk a z.varga@greco.hu címre.