Jack Straw brit külügyminiszter a tanácskozás végén ugyanolyan magányosnak érezhette magát, mint az elején. Egyedül huszonnégy ellen. A brit költségvetési tervet az összes tagállam, továbbá José Manuel Barroso európai bizottsági elnök is elfogadhatatlannak nevezte. Ezek után Jack Straw kénytelen-kelletlen közölte: Nagy-Britannia átdolgozza a javaslatot. Vagyis folytatódnak a kétoldalú megbeszélések, a kormányfői telefon- és levélváltások, Gyurcsány Ferenc csütörtökön levélben erősíti meg Tony Blairnek a magyar álláspontot, amit Brüsszelben Baráth Etele európai ügyekkel foglalkozó miniszter fejtett ki.

- Ennek az anyagnak számtalan kitétele különbséget tesz a tizek és a tizenötök között. Mi azt javasoljuk, hogy Európa egysége érdekében azok, amik az új tizekre vonatkozik a kohéziós politikában eljárás vagy javaslat formájában, az legyen természetesen minden kohéziós országra egyformán igaz, ne legyen ilyen különbségtétel az országok között.