A takarmányok víztartalma

A víz annak ellenére, hogy nincs energiatartalma, igen fontos összetevője a takarmányoknak. Ezt igazolja, hogy amikor az állati szervezet vízkészlete 10%-al csökken, az már jelentősen mérsékeli az állatok termelését, a 15%-ot meghaladó vízveszteség pedig már az állat elhullásával járhat.

A takarmányokban levő vizet „vegetációs víznek” nevezzük. A takarmánnyal felvett víz befolyásolja az állatok ivóvízszükségletét. Amikor az állatok nagyobb mennyiségű lédús takarmányt fogyasztanak, az abban levő víz akár 70–80%-át is fedezheti. A víztartalom befolyásolja a takarmányok energiatartalmát, a belőlük etethető mennyiséget, eltarthatóságukat, valamint azt a távolságot, amelyen belül a takarmányok gazdaságosan szállíthatók.

A takarmányok szárazanyag-tartalma

A szárazanyag a takarmány táplálóanyagainak összessége. Magában foglalja a takarmánynak mind a szerves, mind a szervetlen táplálóanyagit. A takarmány energiatartalmát szervesanyag-tartalma, valamint a szerves anyag összetétele határozza meg. Nemcsak energiatartalma miatt fontos része a takarmánynak, hanem azért is, mert a szervezet felépítéséhez és működéséhez szükséges fontos táplálóanyagok (fehérjék, zsírok, vitaminok stb.) találhatók meg benne.

A takarmány nitrogéntartalmú anyagait együttesen „nyers fehérjének” nevezzük. Az ide tartozó anyagokat két csoportra lehet felosztani. Ezek a fehérjék és az amidanyagok.

A fehérjék szerepe a takarmányozásban

A fehérjék a takarmány legfontosabb táplálóanyagainak tekinthetők. Ennek az az oka, hogy a szervezet minden sejtje tartalmaz fehérjét. A fehérje fontos része valamennyi állati terméknek is. Ugyanakkor fehérjét az állatok csak fehérjéből tudnak felépíteni. Ha az állatok takarmányában nincs elegendő fehérje, csökken termelésük, romlik takarmány hasznosításuk. A nagyobb mértékű fehérjehiány csökkentheti az állatok betegségekkel szembeni ellenálló képességét is, aminek következménye az állatok számának csökkentése lesz.

A fehérjék aminosavakból épülnek fel. A gazdasági állatok által fogyasztott takarmányokban 24 aminosav fordul elő. Ezek egy részét az állatok más táplálóanyagokból maguk is elő tudják állítani. Vannak azonban olyan aminosavak, amelyeket az állatoknak mindenképpen a takarmánnyal kell megkapniuk. Az előbbieket nélkülözhető, nem életfontos aminosavaknak, míg az utóbbiakat nélkülözhetetlen – esszenciális – aminosavaknak nevezzük. Gyakorlati megfigyelések szerint a baromfifajok a legigényesebbek az aminosav-ellátással szemben, közülük is elsősorban a tyúk és a pulyka. Ezek takarmányában 12 aminosavnak kell előfordulni. A sertéseknek és a nyulaknak már csak 10 aminosavra van szüksége a takarmányban.

Sajátos az aminosav-ellátás tekintetében a kérődzők (szarvasmarha, juh) helyzet. A kérődzőknek – szemben az együregű gyomorral rendelkezőkkel állatokkal – elő gyomraik vannak. Az elő gyomorban gazdag baktériumos élet zajlik. Egy gramm bendőtartalomban több milliárd mikroba található, amelyek lebontják a takarmányokat, miközben szaporodnak. Szaporodásuk során felépítik saját sejtfehérjéjüket, mely tartalmaz minden olyan aminosavat, amelyre a gazdaállatnak – szarvasmarhának, vagy juhnak – szüksége van. Az elő gyomorban élő mikrobák a takarmánnyal együtt tovább jutnak az oltógyomorba és a vékonybélbe, ahol éppen úgy, mint a takarmány táplálóanyagai, megemésztődnek, felszívódnak és táplálják az állatot. Ebből következően, a kérődzők jórészt függetlenek a takarmány aminosav tartalmától, hiszen a bendőmikrobák minden aminosavat előállítanak számukra.

Amikor az állatok fehérjét építenek fel – testtömeg gyarapodást állítanak elő – minden olyan aminosavra szükségük van, amelyet az állati fehérjék tartalmaznak. Amennyiben csak egy hiányzik a szükséges életfontos aminosavak közül, már az is csökkenti az állatok termelését. Szerencsére az életfontos aminosavak többségét kielégítő mennyiségben tartalmazzák a takarmányok. Van viszont az életfontos aminosavak között néhány, amelyek gyakran csak a szükségesnél kisebb mennyiségben fordulnak elő a takarmányokban. Ezeket – a szakmai irodalom – limitáló aminosavaknak nevezi. Ilyen aminosav a lizin, a metionin, a teronin, valamint a triptofán. Miután ezekből az aminosavakból a takarmányokkal nem mindig, vagy esetleg csak nagyobb mennyiségű állati eredetű takarmány (halliszt, húsliszt, tejpor stb.) etetésével fedezhető az állatok szükséglet, ezeket az aminosavakat már ipari úton is előállítják takarmányozás céljára. Közülük kettő, a lizin és a metionin is olyan áron szerezhető be, hogy gazdaságosan használhatók fel takarmányozás céljára.

A takarmányok ipari úton előállított aminosavakkal történő kiegészítése lehetővé teszi a takarmány fehérjetartalmának csökkentését. Ennek ellenére nő az állatok testtömeg-gyarapodása, javul takarmány hasznosításuk. Állattenyésztési kutatók szerint a takarmányok fehérjéjének takarmányozási értékét az határozza meg, hogy azok milyen mennyiségben tartalmazzák a nélkülözhetetlen aminosavakat. A fehérjék takarmányozási értékét a biológiai értékkel fejezzük ki. Valamely fehérje biológiai értéke annál nagyobb, minél több nélkülözhetetlen aminosavakat tartalmaz, illetve ezeknek az aminosavaknak az egymáshoz viszonyított aránya, minél jobban megközelíti az állati szervezet vagy az állati termékek aminosav arányait. Érdemes a fentieket alkalmazni.

Dr. László László