A javaslat szerint a tagállamok által nyújtott támogatás maximális összege a mezőgazdasági termelők esetében fejenként 5 ezer euró (mintegy 1,8 millió forint), a kis agrár-élelmiszeripari vállalkozások esetében pedig cégenként 50 ezer euró (mintegy 17,7 millió forint) lehet.

Az Európai Bizottság emellett újabb rendkívüli intézkedéseket is elfogadott annak érdekében, hogy további támogatást nyújtson azoknak a mezőgazdasági és élelmiszerpiacoknak, amelyeket a legjobban súlyt a koronavírus-járvány okozta válság.

Az intézkedések megkísérlik csökkenteni a túlkínálatot – fotó: Pixabay

Az elfogadott rendkívüli piaci intézkedések közé tartozik a magántárolási támogatás olyan tej- és húsipari termékek esetében, mint a fölözött-tejpor, vaj, sajt, illetve marha-, juh- és kecskehús. Az intézkedés lehetővé teszi, hogy az érintett termékeket legalább 2-3 és legfeljebb 5-6 hónapra ideiglenesen kivonják a piacról.

Továbbá rugalmasságot tesz lehetővé a piactámogatási programok végrehajtásában a bor, a gyümölcs és zöldség, az étkezési olajbogyó és az olívaolaj, a méhészeti termékek, valamint az uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramja számára. Az intézkedés célja, hogy a felsorolt ágazatokban korlátozza a rendelkezésre álló kínálatot, és ezáltal helyreállítsa a piaci egyensúlyt.

A kialakult helyzetre való tekintettel az uniós bizottság kivételes jelleggel bizonyos mértékű eltérést is engedélyez az uniós versenyszabályoktól a tej-, a virág- és a burgonyaágazat esetében. Az intézkedés lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy legfeljebb 6 hónapra önszervező piaci intézkedéseket fogadjanak el és léptessenek életbe ágazatuk stabilizálása érdekében. Ennek eredményeként például a tejágazat szereplői együttesen tervezhetik meg a tejtermelést, a virág- és a burgonyaágazat szereplői pedig kivonhatják termékeiket a piacról – közölte a Bizottság.

A támogatásokat már a helyszíni ellenőrzések elvégzése előtt kifizethetik – fotó: Pixabay

Az Európai Bizottság április közepén fogadott el mezőgazdasági termelőket támogató intézkedéseket, amelyek szerint egyebek mellett a gazdálkodók pénzállományának növelése érdekében 50 százalékról 70 százalékra fogják emelni a közvetlen kifizetések, és 75 százalékról 85 százalékra a vidékfejlesztési kifizetések előlegeit.

A támogatásokat a tagállamok már a helyszíni ellenőrzések elvégzése előtt kifizethetik a mezőgazdasági termelőknek. Az intézkedés a személyes jelenlétet igénylő helyszíni ellenőrzéseket is csökkenti a közös agrárpolitika által támogatott beruházások esetében. A közös agrárpolitika (kap) szabályok fokozott rugalmasságának célja a gazdálkodók és a nemzeti közigazgatás adminisztratív terheinek enyhítése – hangsúlyozták.