A Familiaritas Üzletviteli Tanácsadó Zrt. első alkalommal jelent meg kiállítóként a Farmer Expó rendezvényen. Floidl Csaba vezérigazgatóval a mezőgazdasági vállalkozások problémáiról beszélgettünk Debrecenben, különös hangsúlyt fektetve az öröklés és utódlás témakörére, amely – valljuk meg – minden cégvezetőt érinteni fog előbb, vagy utóbb.

A generációváltás problémaköre az összes ágazatot érinti – mégis, a mezőgazdaságot talán a leginkább, hiszen a 21. század fiataljai számára a gazdálkodás nem feltétlenül sorolható a legvonzóbb tevékenységek közé. – nyilatkozta Floidl Csaba, amikor a vállalkozás fő profiljáról kérdeztük.

"A Familiaritas Zrt. tevékenysége nem kifejezetten ágazat-specifikus, hanem annál inkább család-központú."

Családi gazdaság tagjai a kukoricatábla szélén – fotó: Shutterstock

"Célunk és hivatásunk, hogy a megbízó cégek, vagy a családi gazdaságok vezetőinek külső szakértő szemszögből elemezzük és mutassuk be a saját vállalatukat – majd amennyiben igény van rá, megtervezzük az utódlás folyamatát és a megvalósítás buktatóin átsegítjük a céget. Szeretnénk felhívni minél több  családi vállalkozás döntéshozóinak a figyelmét arra, hogy akkor is érdemes időben lehetőséget biztosítani a vállalkozás számára a szükséges és hasznos megújulásra, ha még nem aktuális a generációváltás vagy utódlás problémaköre!

A Farmer Expóra azért is érkeztünk kiállítóként, mert ebben a megyében van a székhelye a cégünknek és remek lehetőséget kínál a vásár személyes találkozásokra. Tisztában vagyunk azzal, hogy a generációváltás és utódlás kérdésköre nagyon személyes és bizalmas téma, ezért is tartjuk fontosnak ezeket a rendezvényeket és a személyes megismerkedés lehetőségét a leendő partnereinkkel." – mondta Floidl Csaba cégvezető.

Minden családi vállalkozás tulajdonosa egy napon azzal szembesül, hogy az évtizedek alatt felépített és irányított céget lassan át kell adni az utódoknak. Sajnos gyakori probléma, hogy – utód ugyan lenne, aki át tudná venni a vállalkozást, de a fiatalabb generáció már nem akar a mezőgazdaságban dolgozni. További nehezítő tényező, hogy Magyarországon és más közép-kelet-európai országokban is, a történelmi múltból eredően hiányzik a minta arról, hogyan lehet egy családi vállalatot, akár több száz éven át sikeresen működtetni.

A családi vállalkozások biztos jövője a magyar gazdaság számára is nagyon fontos, hiszen a KKV-k a GDP közel felét állítják elő és ezeknek a kis és közepes vállalkozásoknak is a jelentős része családi vállalat. Ahhoz, hogy egy családi vállalkozásban száz évekre – de legalábbis hosszú távra tudjanak tervezni a cégvezetők, ahhoz

bizony, a gyermekek számára kicsi kortól kezdve kedvet kell csinálni a szakmához.

Apa és fia határban – nem lehet elég korán kezdeni! – fotó: Shutterstock

"Hozzánk azok a családi gazdaságok is bizalommal fordulhatnak, akiknél a fiatalabb generáció nem szeretné átvenni a gazdaságot. Általában az ilyen esetekben több választási lehetőség találunk, amellyel meg lehet tartani a vállalkozást a család számára. Példaképpen hoznám fel az ilyen gazdaságok átalakítását, amelynek köszönhetően a tulajdonosi kontrollt addig is hatékonyan gyakorolhatják, amíg egy új családtag – például egy unoka – átveheti majd a vezetést.

Ilyenkor az a feladatunk, hogy egy mezőgazdasági vállalkozásból, egyfajta tisztítási folyamaton keresztül vállalatot építsünk.

Ehhez egy motivált tulajdonosra van szükség, aki – ha esetleg más szakmát is választott magának (pl. orvos vagy ügyvéd) – akkor is jövedelmezően életben tudja tartani a vállalkozást, amíg nem érkezik egy olyan családtag, aki megint hivatásszerűen a gazdálkodás mellett dönt és fel tudja lendíteni a termelési folyamatokat.

Amennyiben semmi más lehetőség nincsen, a céget érdemes eladni, hiszen egy felszámolásban sokan sérülhetnek anyagilag és lelkileg egyaránt. A vállalatot ilyen esetekben segítünk úgy felkészíteni, hogy jó áron lehessen értékesíteni." – tudtuk meg a Familiaritas Zrt. vezérigazgatójától.

Visszatérve egy családi vállalkozás lehetséges leggyakoribb problémáira:

a legtöbb vagyon körül kialakuló vitát meg lehet előzni, ha időben írásba foglalják a tulajdonosok a szabályokat, így az újonnan érkező családtagokkal is elkerülhető a konfliktus.

Fontos időben megállapodni és írásba foglalni azt is, hogy egy cég életében betölthet-e vezető pozíciót az, aki nem vérrokon. Sokszor a rátermettség lehet a siker kulcsa egy vállalkozásban és nem minden esetben a legközelebbi vérségi köteléket érdemes figyelembe venni a cégvezetésnek.

Összegezve a generációváltás és utódlás problémakörét, érdemes hangsúlyozni, hogy egy családi vállalkozás átláthatóvá tétele és a szabályainak lefektetése hosszú folyamat, akár éveket is igénybe vehet és ugyanolyan piaci értéket képvisel, mint például a rendezett pénzügyi helyzet. Érdemes időben szakemberhez fordulni a tanácsadásért, hiszen apáink, nagyapáink élete munkája foroghat kockán utódlás megtervezésének hiányában, vagy egy-egy rossz döntés – meggondolatlan változtatás hatására.