A huszonöt éves, szentesi Hungerit Zrt. a magyar élelmiszeripar egyik zászlóshajója – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen. 

A következő időszakban 300 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre az élelmiszeripar fejlesztésére – közölte Fazekas Sándor, hozzátéve: bízik benne, hogy a Hungerit Zrt. is tud élni a kínálkozó lehetőségekkel. A politikus felidézte, 2010-ben az agrártárca vezetőjeként azt a feladatot kapta, hogy a sok válsággal küzdő magyar mezőgazdaságot növekedési pályára állítsa. Ma elmondhatjuk, hogy bár ez nem ment könnyen, a hazai agrárium növekszik, sőt Európa egyik leggyorsabban fejlődő élelmiszergazdasága a magyar. Jelentősen bővült az ágazatban a foglalkoztatás és a magyar mezőgazdaság nagyobb arányban növekedett mint a nemzetgazdaság egésze – tette hozzá Fazekas Sándor.

Fazekas Sándor

fotó: Francz Ilona

Magyar József, a Hungerit Zrt. elnök-vezérigazgatója felidézte, a Hungerit Zrt. elődjének első teljes évében, 1991-ben az árbevétel 700 millió forint volt. A vállalkozás a 41 regisztrált baromfifeldolgozó cég közül ma messze a legnagyobb 44 milliárd forintos árbevételével.

A friss áru mellett továbbfeldolgozott, illetve panírozott, készre sütött termékeket gyártó Hungerit termelése évi 4400 tonnáról 2015-re 60 586 tonnára emelkedett. Több mint 30 országba exportálja termékeit, az Európai Unió mellett jelen van Ázsia, Amerika és Afrika egyes országaiban is – tudatta a szakember.

A negyed század alatt a vállalkozás 28,1 milliárd forint beruházást hajtott végre, üzemi eredménye 15,5 milliárd forintra nőtt, 5,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, miközben a fejlesztésekhez felvett hitelekre 8,6 milliárd forint kamatot fizetett a bankoknak, és 17,1 milliárd forint adót, járulékot az államnak és az önkormányzatnak - jegyezte meg a szakember.