A bemutató reggelén, melyre a világ minden tájáról meghívták sajtó képviselőit és a Krone importőreit, az óriási kaszát még gyorsan el kellett vinni egy mosásra – és útközben megtörtént a baj – tűz keletkezett a kábelkötegben. A tűz eloltása után a károkat ideiglenesen kijavították, hogy a Big M délután a tervek szerint fel tudjon lépni. "Nem tudtuk ugyan az összes funkciót bemutatni, de ezt aznap senki sem vette észre" – mondta dr. Horstmann.

A Big M 9,10 méteres munkaszélessége rengeteg beszélgetésre és vitára adott okot, de az önjáró kasza meglepően gyorsan megtalálta a helyét a mindennapi életben. "Azok a bérvállalkozók, akik a Big M kaszákat tesztelték, kezdettől fogva nagyon lelkesek voltak. Egyrészt a hatékonysága tetszett, másrészt a 40 km/h sebességet biztosító közúti engedélye. Így két legyet ütöttünk egy csapásra – a kasza a maximális hatékonyság mellett a lehető leggyorsabban tudott az egyik munkaterületről a másikra vonulni."

Az óriási Krone kasza egyedülálló hatékonyságát 1999-ben egy 24 órás teszt keretében dokumentálták. 315,1 hektár lekaszált zöldterület és egyetlen óra alatt 15,2 hektáros rekordteljesítmény – ez a két adat, amellyel a Krone még a „Guinness-rekordok könyvébe” is bekerült, az utolsó kételkedőket is meggyőzte.

A Krone lépései az önjáró technológia területén.

2001-ben a Krone bemutatta a továbbfejlesztett Big M II kaszát; ezen a gépen nemcsak a munkaszélességet növelték 9,7 méterre, hanem a hajtóművet is átalakították. Az autóiparban használt hajtóműrendszernek köszönhetően, amely a motor fordulatszámát automatikusan összehangolja a menetsebességgel, az üzemanyag-fogyasztás az első Big M sorozathoz képest érezhetően csökkent, ez egyben a motort és a hajtóművet is kímélte. A Big M ismét pluszpontokat tudott szerezni, így 2003 májusában a Krone már 500 eladott példánnyal büszkélkedhetett.

2007-ben az Agritechnica kiállításon a Krone egy jövőorientált koncepció-tanulmányt mutatott be a Big M kaszákhoz - az 510 lóerős Big M 500 modellt, amelynek munkaszélessége 13,20 méter. "Visszatekintve azt mondhatjuk, hogy a Big M 500 kaszával egy kicsit megelőztük a korunkat, de a koncepció megmutatta, hogyan fog műszaki tekintetben a jövő továbbfejlődni" – fejti ki dr. Horstmann. A 9,7 m munkaszélességű jól bevált Big M változatlan népszerűségnek örvendett – és 2008 októberében az 1000. Big M kasza is kigördült a spellei Krone gyárból.

2009-ben az Agritechnica kiállításon a Krone először mutatta be a Big M 400 modellt. Ennek a sorozatnak a különlegessége a 400 lóerős motor, az alacsony fordulatszámú koncepció, valamint az új, SafeCut kaszatárcsa biztosítással rendelkező HeavyDuty kaszatest. A Big M 420 kaszával a Krone 2011-ben bemutatta a negyedik generációt, 9,7 méteres változatlan munkaszélességgel, de új külsővel, MAN motorral és az előző modellekhez képest még könnyebben kezelhető változatban. Az óriási kasza rugalmasságát folyamatosan növelték, így a Big M minden kaszálási feladatra alkalmassá vált: nagy teljesítményű CV szársértővel ill. CR hengeres szársértővel – vagy alternatív lehetőségként széles leterítéssel vagy rendterelővel.

Dr. Josef Horstmann

A Krone az ötödik generációt, a Big M 450 kaszát 2017-ben mutatta be először. Különleges jellemzői a fokozatmentes hajtómű, az új kaszakoncepció, beleértve a talajnyomás vezetőfülkéből teljesen hidraulikusan állítható lehetőségét mind a három kaszaegységhez, és a 449 lóerős Liebherr motort, amely az 1000 órás karbantartási ciklusidővel már önmagában jó benyomást kelt.

Végül, de nem utolsósorban a szársértős kasza 2020 óta Big M 450 CR változatban hengeres szársértővel is kapható; ami például ideális a pillangósok (pl. a lucerna) kaszálásához. A vásárlók választhatnak a profilozott műanyag hengerek és az új M-acélhengerek között. A Big M 450 CR mindkét szársértő változattal példás feltárási minőséget ér el. Az új, robusztus, M profilú CR acélhengeres szársértő különösen ajánlott extrém körülmények között, például nagy levéltömegű takarmány betakarításakor köves talajokon.

Dr. Horstmann úgy fogalmazott, "a Krone 25 év alatt folyamatosan tökéletesítette az önjáró kaszák teljes kínálatát. A Big M nemcsak nagy tömegű állományokban vagy a lejtőkön végez meggyőző munkát, az önjáró kasza kisebb területeken is nagy hatékonyságot biztosít. A fordulékonysága és az egyes kaszákkal külön-külön is megvalósítható munkavégzés nagyon egyszerű kaszálást eredményez kisméretű vagy nehezebben áttekinthető területeken is. A Big M emiatt töretlen népszerűségnek örvend, különösen Németországban, Észak-Amerikában, de Japánban és Írországban is.

"A rendelési adatok alapján a gazdasági év végéig, azaz 2021. július 31-ig várhatóan kigördül a 3545. Big M a gyártósorról. Ez valódi bizonyíték az önjáró szársértős kasza sikertörténetére, amely változatlanul meghatározó szereplő a piacon, annak ellenére, hogy a traktoroknál a lóerő és a hármas kaszakombinációk munkaszélessége folyamatosan emelkedik. Egy dolog viszont teljesen biztos: a Big M sikere nélkül a Krone valószínűleg nem kockáztatta volna meg a silózók piacára történő belépést" – tette hozzá.