A világzene legkedveltebb magyar együttesei, népzene, néptánc, és jazz teszi felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Az első napon, csütörtökön a Fesztiválszínpadon a Csík Zenekar koncertje garantálja a felhőtlen kikapcsolódást. Pénteken Szabó Balázs Bandája szórakoztatja a közönséget, amely a magyar népzene, a rock, a pop és a funk határait mossa egybe.

zenekar

A Group'n'Swing 2015-ben a Budapest Borfesztivál színpadán – fotó: aborfesztival.hu

Idén ismét a Borfesztivál keretei között, a Magyar Jazz Szövetséggel közösen kerül megrendezésre szombaton a Magyar Jazz Napja. A 2016-ban jubileumi születésnapjukat ünneplő magyar jazz-zenészek kápráztatják el a látogatókat a Fesztiválszínpadon és a Kamaraszínpadon egyaránt. A Magyar Jazz Napja keretében színpadra lép Egri János együttese, amely számos hazai és nemzetközi jazzfesztivál állandó résztvevője.

A délután további részében az Equinox és Borbély Mihály különleges zenei élményt nyújtó közös előadását élvezhetik a Borfesztivál látogatói, valamint a Binder Károly Quartet kápráztatja el a vendégeket. Este a Sárik Péter Trió garantálja az emlékezetes kikapcsolódást, amely Berki Tamás társaságában lép fel. Az este zárásaként a Budapest Ragtime Band ad koncertet, Kelemen Angelikával és Muck Ferenccel kiegészülve.

Idén két színpadon szórakoztatják a nagyérdeműt – fotó: aborfesztival.hu

Szombaton a Kamaraszínpad műsorát a Balogh Tamás Quartet előadása, továbbá az Oláh Krisztián Trió fellépése színesíti. A Borfesztivál utolsó napján, vasárnap a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep. A Kertész Táncegylet, a Vadrózsák Néptáncegyüttes, a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes, valamint a Fitos Dezső Társulat látványos színpadi előadása ragadja magával a borkedvelő közönséget. A fellépők műsorát Pál István Szalonna és Bandája zárja.

Színes, látványos, táncos-zenés forgatag a szőlő- és bortermelő eleink tiszteletére, a Budai Vár utcáin a szeptember 11-én, vasárnap 13 órától megrendezésre kerülő Szüreti felvonulás és a Népzenei és Néptánc Gála ünnepén. Igazi látványosság, ünnepi hangulat, amely a régmúlt szüreti mulatságait idézi fel. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó, néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják. Az események együttműködő partnere a Magyar Művészeti Akadémia. További információkat ITT és ITT talál a rendezvényről!

A rendezvény főtámogatója a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.