A tájékoztatás szerint a Budai Gyula, a KKM külső piacok fejlesztéséért és koordinálásért felelős miniszteri biztosa vezette magyar küldöttség arról tárgyalt a thai Állategészségügyi Hatóság (DLD) főigazgatójával és más illetékesekkel, hogy Thaiföld is engedélyezze Magyarország számára a sertéshús vonatkozásában a regionalizációt, amiről Japánnal már sikerült megegyezni.

A magyar állategészségügyi intézkedések hatékonyak, sikerrel teljesítették a szigorú japán követelményeket, így egy esetleges madárinfluenza-járvány esetén csak a fertőzött területről gátolja Japán a magyar baromfi szállítását – idézi a közlemény Budai Gyulát.

Ilyen megállapodásra törekednek Thaifölddel is, mert ezzel erősíthetik a magyar cégek ázsiai jelenlétét, növelve ezzel Magyarország folyamatosan bővülő exportját.

kacsa

Magyarország baromfi- és sertéstermékeket is igyekszik szállítani a thai piacra – fotó: Shutterstock

Thaiföld a 640 millió lakosú délkelet-ázsiai térség második legnagyobb piaca. A baromfi mellett a sertéshús is kelendő árucikk abban a régióban, ezért fontos, hogy a magyar cégek minél szabadabban szállíthassanak a thai piacra – mondta Budai Gyula.

A közlemény szerint az ASEAN-térségben (Délkelet-ázsiai Államok Szövetsége) 2018-as adatok alapján Thaiföld Magyarország első számú kereskedelmi partnere. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly 20 százalékkal nőtt, ezen belül a magyar export 44 százalékkal emelkedett. A két ország között mezőgazdasági munkacsoport működik, amely várhatóan júniusban tanácskozik újra, és előkészítik a magyar-thai gazdasági vegyesbizottság következő ülését –tájékoztatott a szaktárca.

A KKM a közleményben hangsúlyozza, a magyar delegáció thaiföldi látogatására alig egy héttel azután került sor, hogy Kína ismét engedélyezte a magyar kacsa- és libahús termékek kiszállítását, amely 2015 óta a madárinfluenza-járvány miatt bevezetett tilalom miatt nem volt lehetséges.

Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a múlt héten arról egyeztetett kínai kollégáival, hogy a sertéshúsnál is megjelenjen a regionalizáció, egy esetleges állategészségügyi járvány esetén ne az egész országból, csak a fertőzött területről legyen tilos hús és húskészítmények szállítása Kínába.