A Szászországi Parasztszövetség alelnöke, Torsten Wagner augusztus 24-én egy sajtókonferencián kifejezte azt a meggyőződését, hogy a német mezőgazdaság a legutóbbi negyed század legsúlyosabb válságát éli át – írja a topagrar.com német hírportál. Az állati termékek előállítóinak helyzete egyre kilátástalanabbá kezd válni, mivel likvid tőkéjük nincs, gyakorlatilag az utolsó tartalékaikat is kihasználták, hitelt pedig egyre nehezebben tudnak szerezni.

Az EU és a német állam eddigi támogatásai a „forró kőre öntött vízcseppekhez“ hasonlíthatók, kifizetésük pedig indokolatlanul elhúzódik, ezért a válság enyhülésének jelei még távolról sem mutatkoznak, sőt a válság az eddig kevésbé vagy egyáltalán nem érintett szektorokba is begyűrűzik.

A termelők egy része a biotermékek előállításától várt legalábbis részbeni megoldást, ám az utóbbi időben ezek piacát is a csökkenő árakkal párosuló, növekvő kínálat jellemzi. A világpiac helyzetét tekintve a közeli jövőben számottevő áremelkedés nem várható, így a gazdák több szektorban továbbra is kénytelenek önköltség alatt vagy legfeljebb minimális nyereséggel termelni.

Az eladósodás a termelők egyre nagyobb hányadát fenyegeti, akik emiatt kénytelenek beruházásaikat és anyagbeszerzéseiket visszafogni, munkaerő-állományukat és személyi kiadásaikat csökkenteni, valamint állataik és eszközeik egy részét áruba bocsátani. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a saját megélhetésük kerül veszélybe, de helyrehozhatatlan veszteségek és torzulások keletkeznek a vidéki térségek értékalkotó és munkahelymegtartó képességében is, ami minden bizonnyal negatív kihatással lesz az egész nemzetgazdaságra is.

mezőgazdaság

A gazdák jelenleg több szektorban is önköltség alatt vagy minimális nyereséggel termelnek – fotó: Shutterstock

A válság az új tagországok – köztük Magyarország – „gyengébb lábon álló“ és kevesebb tartalékkal rendelkező, viszont a GDP-termelésben fontosabb szerepet játszó mezőgazdaságát még érzékenyebben érinti, mivel a nyugati országoknál is nehezebben tudják értékesíteni feleslegüket, sőt nagy nyomásnak vannak kitéve az utóbbiak halmozódó készletei miatt.

Fentiekre való tekintettel az eddigi agrárpolitika sürgős és gyökeres változtatására van szükség uniós és tagországi szinten egyaránt.