Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye várta az érdeklődő diákokat a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozaton péntek este. A látványos bemutatók, interaktív tevékenységek mottója: "Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!". A négy évvel ezelőtt elindított esemény révén több száz szakmát ismerhetnek meg a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

Ehhez a rendezvényhez csatlakozott a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium is, ahol az intézmény elméleti és gyakorlati oktatását bemutató izgalmas programok várták a diákokat és szüleiket. Megismerkedhettek többek között a lovasképzés, az állattartás, a pék, a cukrász szakmák, valamint a húsipari és édesipari termékgyártás fortélyaival.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese örömmel fogadta, hogy a rendezvény keretében idén immár negyvenegy, az agrártárca fenntartásában lévő agrárszakképző intézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, ahol oktatók és az intézmény diákjai mutatják be az agrárszakmák lényegét és szépségét.

képFarkas Sándor: "Az agráriumnak nagy szüksége van kiváló és felkészült munkaerőre" – fotó: AM/Fekete István

A miniszterhelyettes hangsúlyozta, hogy az agráriumnak nagy szüksége van kiváló és felkészült munkaerőre. Mint fogalmazott, a mezőgazdaság fejlődésének alapja a jól képzett szakembergárda, amely ismeri és alkalmazza a legmodernebb technológiákat, felhasználja a precíziós gazdálkodás, a robotika, a digitalizáció nyújtotta valamennyi lehetőséget.

A Szakmák Éjszakája rendezvény felhívja a figyelmet a szakképzés jelentőségére, megismerteti a szakmák szépségét és a jól végzett munka örömét – fogalmazott Farkas Sándor.

Rózsa Pál Csaba, az iskola igazgatója a Szakmák Éjszakája program kezdetén üdvözölte a jelenlévőket, és hangsúlyozta, hogy intézményükből már több ezer agrárszakember kamatoztatja a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban az itt megszerzett tudását.