A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Országos Állatorvos Egyesület közgyűlésén kifejtette: a tavaly márciusban létrehozott Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rugalmas, ügyfélbarát, a kérdésekre és problémákra gyorsan reagáló szervezetként gondoskodik arról, hogy az élelmiszerlánc-biztonság a termőföldtől az asztalig megvalósuljon. Jelezte: a hivatal struktúrájának átalakítása – a feladatok még hatékonyabb ellátása érdekében – folyamatos.


Kardeván Endre elmondta azt is: a felügyeleti díj bevezetése lehetővé tette az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer fejlesztését. Ennek célja, hogy az állam egységes rendszerben, elektronikusan tartsa nyilván az összes, mintegy félmillió élelmiszerlánc-szereplőt.

Az államtitkár kiemelte: az Országgyűlés elfogadta Magyarország első élelmiszerlánc-biztonsági stratégiáját, amelyet a vidékfejlesztési tárca és a NÉBIH dolgozott ki. A 2013-2022-es időszakra szóló stratégia végrehajtása mintegy 400 milliárd forintot igényel, az összeg már ma is rendelkezésre áll különböző költségvetési sorokon - mondta.

A programok közvetett pozitív hatása ezermilliárdokban is mérhető. Így a nemzetközileg versenyképes magyar élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítésével, arányaiban kis befektetéssel nagy gazdasági és egészségügyi haszon realizálható - fogalmazott Kardeván Endre.

A NÉBIH és a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei az élelmiszerlánc teljes területén – a talajvédelemtől az állategészségügyön át a vendéglátásig – folyamatosan ellenőrzik a vállalkozások tevékenységét és létesítményeit - hangsúlyozta az államtitkár.
A statisztikai adatok közül megemlítette: tavaly a hatóság az állategészségügyi, állatvédelmi és állati melléktermékekkel kapcsolatosan több mint 54 ezer ellenőrzést folytatott, hiányosságot mintegy 900 esetben állapítottak meg.

A NÉBIH laboratóriumaiban több mint egymillió tétel ellenőrzése során 2,2 millió vizsgálatot végeztek.

Kép forrása: Kormany.hu