Félreértés van a földbirtokrendezés körül - mondta Pásztohy András a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára, hiszen földbirtokfejlesztésről van szó, melynek három ága van. Állami földet adnak önkormányzati tulajdonba fejlesztés céljából. A földért életjáradékot program az időseket segíti. A félreértésre a harmadik irány adhat okot.

- Nagy János gazdálkodónak van 100 hektár földje és tudna venni állami tulajdonból még 20 hektár földet, hogy nagyobb gazdasága legyen, mert az állattenyésztést fejleszteni akarja, akkor lehetővé kívánjuk tenni, hogy 20 éves futamidőre, két év türelmi idővel 3 és fél százalékos kamattal vásárolhasson földet – magyarázta Pásztohy András. Úgy gondolom, hogy a MAGOSZ-nak ott van egy félreértése, hogy az állattartó telepek üzemeltetői kapjanak előnyt a földhasználat tekintetében, hogy kaphassanak tartós bérletet. Mert akkor lehet az állattenyésztést stabilizálni, hogyha a fejlesztéshez megvan a garancia, ha takarmánygazdálkodáshoz termőföldet tud használatba kapni hosszú időre, illetve a környezetgazdálkodáshoz szükséges beruházásokat meg tudja valósítani. Azért most, mert 2009-től lejár a moratórium, és nem szeretnénk hogyha a gazdálkodók versenyképessége elmaradása okán nem lennénk olyan helyzetben 2010-től, hogy tényleg a magyar gazdálkodó tudjon boldogulni az Európai Unióban.

Ajánlott cikkek


A Bayer dolgozik a glifozátot kiváltó gyomirtó létrehozásán
A Bayer dolgozik a glifozátot kiváltó gyomirtó létrehozásán

2028-ban meg akarják kezdeni a szer forgalmazását.

Túl korán támad a buxusok réme!
Túl korán támad a buxusok réme!

Képes tarra rágni a növényeket.

Csípős kérdés! Ttudod, mi a különbség a biológiai és a kémiai szúnyoggyérítés között?
Csípős kérdés! Ttudod, mi a különbség a biológiai és a kémiai szúnyoggyérítés között?

A szúnyogok ellen lehet és kell is védekezni. Sőt, most már lassan egész évben.




Így állunk a régióban az üzemanyagárakkal – a KSH összehasonlította
Így állunk a régióban az üzemanyagárakkal – a KSH összehasonlította
A benzin és a gázolaj átlagárait vizsgálta a hivatal.
Sajtóközlemény
Hatalmas lehetőség előtt áll az agrárium, de fel kell készülni a szigorodó követelményekre is
Sajtóközlemény
Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást kaphatunk
Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást kaphatunk
Gyors, egyszerű és rugalmas megoldás segítheti az agrárvállalkozásokat...
Meglepő számok! Megugrott a kereslet a prémium üzemanyagok iránt
Meglepő számok! Megugrott a kereslet a prémium üzemanyagok iránt
Ugyanakkor az üzemanyagfogyasztás átlagosan 1,9 százalékkal csökkent tavalyhoz...
Hatalmas változás az üzemanyagárakban. Olcsóbb lesz a gázolaj, mint a benzin
Hatalmas változás az üzemanyagárakban. Olcsóbb lesz a gázolaj, mint a benzin
Mutatjuk, milyen üzemanyagátlagárakra lehet számítani.
Sajtóközlemény
NAK: Azonnal felül kell vizsgálni az import termékekre vonatkozó uniós előírásokat
Mutatjuk, ki nyerte el a Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat

Ez is érdekelhet

Videóajánló


Szerszámok balkonkerttől a birtokig

Növényimmunizálás drónnal!

Megérkezett és máris bevetésen ez az új takarmánykiosztó!

Egyenesen Olaszországból, a Dominoni újdonságaival jelentkezünk!
Hirdetés

Egyenesen Olaszországból, a Dominoni újdonságaival jelentkezünk!

Rotakapa összeszerelés időre!
Hirdetés

Rotakapa összeszerelés időre!

Az Agroinform Növényvédelem rovatának szakmai partnere:
NÉBIH
Hiába alacsonyak az árak, idén sokan napraforgót vetnek?
Hiába alacsonyak az árak, idén sokan napraforgót vetnek?
A repceállományoknak csak az 59 százaléka van jó állapotban Magyarországon.
Nyugat-Európában akadozik a kukorica vetése. Mutatjuk, miért
Nyugat-Európában akadozik a kukorica vetése. Mutatjuk, miért
Ugyanakkor a terményárak továbbra is egy szűk sávban mozognak.

Minden jog fenntartva.
© 2024 Agroinform Média Kft.

[bezárás x]