Dr. Nagy István hivatalos oldalán kiadott közleményéből megtudtuk, hogy a miniszter köszöntőt tartott a szántóversenyen egybegyűlteknek.

"Az új barázda megnyitása, a föld megszegése különleges pillanat, mert mindig a reményt hordozza magában: Vajon hogy sikerül majd a vetés, az aratás, a termés? Egy tervezési időszak is, számvetés, hogy ki mit szeretne elérni a következő időszakban." – mondta Dr. Nagy István

A szántóverseny résztvevői valóban az összes ló-erő kategóriát képviselték – fotó: Bánhegyi István

A miniszter megnyitó beszédét így folytatta:

"A rendezvény legfontosabb kulcsa azonban az, hogy itt vannak a fiatalok, akik majd tovább vihetik ezt a hagyomány. Látni az idősebbeket, a tapasztaltabbakat, felülni és kipróbálni a gépeket, érezni ezt az erőt –  egy életre szóló élmény számukra.

Dr. Nagy István köszönti a szántóverseny résztvevőit – fotó: Bánhegyi István

Nagyon fontos, hogy ez a generációváltás megtörténjen, hogy a fiatalok akarjanak az agráriumban dolgozni."

"Hiszem, hogy az ilyen kezdeményezések viszik a siker, a bizakodás jó hírét, amely az új generáció reménységét hordozza magában!"

A rendezvényen részt vett Németh Zoltán, a Megyei Közgyűlés elnöke, Barcza Attila, a térség országgyűlési képviselője, Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere és Németh Gergely. a MAGOSZ megyei elnöke is.

fotó: Bánhegyi István

Horváth Tibor Fertőszentmiklós polgármestere is a generációváltás jelentőségére hívta fel beszédében a figyelmet.

fotó: Bánhegyi István

"Ez a rendezvény arról szól, hogy egy közösséget alkotunk. A sorok között a földeken ma is megtalálható a lovaskocsi, ám előttünk áll az a nemzedék, akik számára a digitalizáció, a technikai fejlődés fogja meghatározni az agráriumot." – összegezte Dr. Nagy István.

fotó: Bánhegyi István

Forrás: AM Sajtó