Az 1871-ben, szövetkezeti alapon létrehozott, holland Friesland Campina óriáscég a világ egyik legnagyobb tejipari vállalkozásává nőtte ki magát, éspedig elsősorban kínai üzletei révén – írja a kínai agrárminisztérium hírlevele. A kínai kormány újonnan meghirdetett „családonként két gyerek“ politikáját kihasználva, a cég Kínába irányuló eladásai az utóbbi két évben két számjegyű növekedést mutattak, és 2015-ben már megközelítették az egymilliárd eurót.

A Friesland Campina az egyik legnagyobb kínai tejipari elosztó céggel, a Suning Commerce Group-pal kötött együttműködési szerződés alapján igyekszik meghódítani az ázsiai ország piacának újabb szegmenseit. A Friesland Campina kiderítette, hogy hosszabb távon – a nagyvárosok meglehetősen telített piacai után – magas feldolgozottsági fokú termékeivel a falusi körzeteket érdemes megcélozni, ahol egyelőre az ilyen termékeket kevesen fogyasztják, sőt alig ismerik.

tejipar

Mióta a kínai kormány családonként két gyereket engedélyez, a tápszer iránti kereslet megnőtt – fotó: Shutterstock

Ezért a jövőben a cég, kínai partnerével közösen bemutatókat és előadásokat kíván szervezni, hogy termékeit a potenciális falusi fogyasztókkal táplálkozástudományi alapon megismertesse. A felvilágosító és ismeretterjesztő munka elvégzése céljából 20 holland táplálkozástudományi szakértőt fog Kínába küldeni. Közvetve bár, de ugyancsak reklámcélokat szolgál az a tény is, hogy a holland cég egymillió jüant (151.900 dollárt) adományozott a szegénység enyhítésére létrehozott Kínai Alapítványnak.

Ezen túlmenően jövőre tanfolyamot szervez a legelmaradottabb körzetekből származó 100 anya részére az újszülöttek helyes táplálása és a korszerű gyermektápszerek megismertetése érdekében, mivel a tejtermékek iránt a gyermekélelmezésben mutatkozik a legnagyobb potenciális kereslet.

A holland cég sikere egyértelműen azt mutatja, hogy a tejválság legyőzésében alapvető szerepe lehet a Kínába irányuló export növelésének, amelyre kínai részről a kereslet, minden jel szerint megvan, sőt annak részterületeit még akár Magyarország is kihasználhatja.