Az EU tagországok képviselői szeptember 19-én, Brüsszelben fipronil-tanácskozást tartottak, amelyen, megállapították, hogy ha az illegális fertőzés felfedezése után a tagországok (Belgium és Hollandia kezdeményezésével) sokkal gyorsabban tájékoztatják egymást, akkor a botrány nagyobbik része elkerülhető lett volna – írja a topaprar.com.

Az évek óta érvényben lévő Élelmiszerekre és Takarmányokra vonatkozó Gyorsriasztási Rendszer (RASFF) hatékonyságának növelése érdekében a Bizottság javasolja a tagországokban egy nemzeti érintkezési pontrendszer felállítását. Ezeknek a pontoknak a feladata lenne, hogy a hasonló piaci veszélyek észlelésekor azonnal figyelmeztessék a RASFF rendszert, illetve a társtagországok illetékes hatóságait, továbbá működjenek közre a veszélyek elhárításában.

tojás

Ha a fertőzés felfedezése után a tagországok gyorsabban tájékoztatják egymást, akkor a botrány nagyobbik része elkerülhető lett volna – fotó: Shutterstock

A RASFF pedig azt a feladatot kapta, hogy a tagországok közötti koordináció tökéletesítésére dolgozzon ki konkrét javaslatokat, amelyeket a tagországok képviselői ez év október 26-án, Tallinnban, az élelmiszerek elektronikus ellenőrzéséről tartandó munkacsoport értekezlet keretében fognak megvitatni.

Egy fipronil-botránnyal kapcsolatos kérdésre válaszolva az EU egészségügyi biztosa kijelentette, hogy az EU Bizottság a jövőben nem tervezi szankciókkal sújtani az élelmiszer- és fogyasztói biztonság megzavarását és veszélyeztetését, illetve annak előidézőit. A Topagrar véleménye szerint „a jelenleg érvényes brüsszeli eszközök azonban nagy valószínűséggel a jövőben is hatástalanok maradnak, és nem nyújtanak átfogó biztonságot egy esetleges további élelmiszerválság ellen”.