A teljes importérték 24,3 millió USD-ra emelkedett. A legutóbbi vámadatok alapján a török paradicsomsűrítmény-import 25828 tonnára növekedett az év első felében, ami már meghaladja a megengedett vámmentesen behozható mennyiséget, amit az ország ez év januárjában jelentett be. A rendszer május végéig volt érvényben, és a kvóta 96%-át az év első 3 hónapjában kitöltötték.

Legjobban kedvezett Törökország 2018-as gyenge termelése az Egyesült Államoknak, amely 8500 tonnát, Chile, amely 7400 tonnát és Kína, amely 7300 tonnát szállított. Kisebb mennyiségek érkeztek még Spanyolországból, Kazahsztánból, Ukrajnából és Olaszországból.

Eközben a török sűrítményexport 38,4%-kal 43200 tonnára csökkent ugyanebben az időszakban. A legnagyobb mennyiségi csökkenést az iraki piac sínylette meg (27%-os csökkenéssel 29700 tonnára esett), amit Szíria követett (-35%, 3068 tonna), Japán (-29%, 2305 tonna), Németország (-60%, 1735 tonna) és Szaúd-Arábia (-86%, 799 tonna).

Július végén Törökország 1,9 millió tonnáról 2,1 millió tonnára növelte paradicsomfeldolgozásának előrejelzését. A növekedésnek segíteni kellene a feldolgozókat a 2018-as rendkívül alacsony termelés után az újrakészletezésben és némi exportnövekedésben is, a török líra árfolyamától függően.