A Magyar Pékszövetség közleményben reagált az áremelkedés hírére. A közlemény szerint a minden év elején kötelező minimálbér emelkedés megnöveli az előállítási költségeket és erőteljes bérfelhajtó hatása az egész munkaerő-állományt érinti – írja a Pénzcentrum.

„Ennek oka egyrészt a munkaerő megtartáson túl a többi ágazat elszívó hatása, másrészt a fizikai dolgozók hiányát más szektorból csak erőteljes emeléssel lehet pótolni”

– mondta a Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József.

pék

A munkabérek és az alapanyagárak növekedése a fogyasztói árakon is megjelennek – fotó: Pixabay

A legjelentősebb alapanyag-beszállítók idén januárban jelezték a liszt árának emelkedését. A sütőipari vállalkozásoknak ez egy újabb költségnövelő tényezőt jelent. A bérek és az alapárak emelkedése mellett az energia-, az üzemanyag- és logisztikai költségek megemelkedése is problémát okoz. A gáz 25-30 százalékkal, a villamos energia 50 százalékkal nőtt a tavalyi árakhoz képest.

„Az elhúzódó forintgyengülés kellemetlen mellékhatása, hogy magasabb lett az importtermékek átvételi ára, így drágábbak lettek a sütőipari alapanyagok is”

– részletezte Septe József.

A szervezet elnöke szerint ez a kedvezőtlen összhatás komoly nehézségek elé állítja a sütőipart. Az iparág jövedelmezősége így is évek óta rendkívül alacsony, és a termékek magas ÁFA tartalma sem segít a helyzeten.

pékség

Septe József szerint két számjegyű áremelésre lenne szüksége a sütőiparnak – fotó: Pixabay

„A Magyar Pékszövetség elnökeként azt mondhatom, hogy olyan mértékben és meredeken emelkednek a hazai sütőipari cégek költségei, hogy az élelmiszeriparban legutolsóként, de kénytelenek lesznek árat emelni a saját túlélésük érdekében.

Hosszú távú és fenntartható megoldást pedig csak az automatizálás erősítésével érhetnek el, ehhez azonban jövedelmezőség kell. A jelenlegi helyzetben esélye sincs a pékségeinknek a fejlesztésekre! Összességében, két számjegyű áremelésre lenne szüksége a sütőiparnak ahhoz, hogy végre ne a veszteséges vagy minimális profitot hozó iparágak közé tartozzon” – tette hozzá a szervezet vezetője.