A farmerek felháborodását az váltotta ki, hogy őket tették felelőssé a nitrogén-oxid kibocsátásokért, és javasolták a nem hatékony szarvasmarha telepek bezárását és a sebesség korlátozását a szennyezés csökkentése érdekében – írja a BBC, brit hírportál.

A farmerek szerint őket bűnbaknak tekintik, és nem veszik figyelembe a repülőgépek környezetszennyezését. A reggel érkező traktorok közül néhányan kerítéseket is feldöntöttek. Emiatt 3 embert letartóztattak. A Hága központjában rendezett tiltakozáson – részben traktorokkal – több ezer (a rendőrség szerint 2.200) farmer vett részt.

no farmer no food

„Ha nincs farmer, nincs ennivaló”– ilyen és ehhez hasonló táblákkal vonultak a traktorosok – fotó: @annaholligan

Pauline Krikke, a város polgármestere felhívta a figyelmet a veszélyes helyzetre, de más problémát nem jelentettek, bár a közelben több tucatnyi traktor várakozott. A BBC tudósítója, Anne Holligan szerint a felvillanó fényekkel és hangos kürtöléssel felvonuló „zöld hadsereg” üzenete egyértelmű volt. „Ha nincs farmer, nincs ennivaló”, vagy „Biztosan szeretitek a kenyeret, a húst és a sült burgonyát, de farmerek nélkül ezek nem lennének” – hirdették a táblák.

„Hirtelen mindenki aggódni kezdett. A médiában minket okolnak, és negatívan állítanak be a klímaváltozás miatt, de a repülőgépek több kárt okoznak, mint mi, azokról mégsem beszél senki sem” – fejezte ki frusztráltságát Vincent, egy 17 éves fiatal.

„Ha megfelezik a tejtermelő gazdaságok számát, akkor mi nem tudunk tovább létezni” – mondta egy fiatal házaspár a traktorjuk kabinjában.

Ha a kormány el akarja kerülni a farmerek felháborodását, akkor hasonlóan kell elbírálnia a magas jövedelmet hozó üzleteket, nevezetesen az autóversenyeket, a repülőtereket és a multinacionálisokat is. Hágán kívül a traktorok országszerte lezárták az autópályákat és főutakat. Azok hazaindulásakor a hatóság figyelmeztetést adott ki, hogy az esti forgalomban is súlyos akadályok lehetnek.

traktorok

Tjeerd de Groot, liberális képviselő az állati termelés megfelezésére szólított fel, ami azonnali felháborodást váltott ki – fotó: @IrisBouwers

A Holland Legfelső Bíróság és az Államtanács ez év májusában kimondta, hogy a nitrogén-oxid kibocsátásra vonatkozó holland szabályozás nem felel meg az EU rendelkezéseknek, ezért több ezer  projektet le kell állítani az út- és lakásépítésben, illetve a repülőtereken.

A nitrogén-oxidok jelentős szerepet játszanak a légszennyezésben és a biodiverzitás szűkítésében, és a dinitrogén- oxid üvegházhatású gáz erősebben szennyezi a levegőt mint a szén-dioxid. Az elmúlt héten egy tanácsadó bizottság kimondta, hogy drasztikus intézkedésekre van szükség a holland mezőgazdaságban és a közutakon egyaránt.

Tjeerd de Groot, liberális képviselő az állati termelés megfelezésére szólított fel, ami hat millióval kevesebb sertést és 50 millióval kevesebb baromfit jelentene, és ez azonnal felháborodott reakciót váltott ki a farmerek részéről. A farmerek sérelmezik, hogy a sajtó semmibe veszi őket, miközben a klímaváltozás elleni tiltakozók hangja jobban érvényesül.

tüntető gazda

Carola Schouten szerint a holland társadalom nagyobb megbecsüléssel tartozik a farmereknek – fotó: @Moonja67

Carola Schouten megígérte a tüntetőknek, hogy amíg ő lesz a miniszter, az állatállomány megfelezésére nem kerül sor, és hozzátette, hogy a holland társadalom nagyobb megbecsüléssel tartozik a farmereknek. A termelői csoportok szerint a szén-dioxid és nitrogén kibocsátás mérései pontatlanok, és az azok elleni fellépést a klímaváltozás ellenzőinek városi csoportjai tüzelték.

Az RTL Nieuws műsorszóró szerint a szennyezettségi problémák Hollandián belül Amszterdam környékén, Schiphol (repülőtér) mellett és Rotterdamban a legsúlyosabbak.

A holland kormányt a klímaváltozás miatt kampányolók azért is bírálják, mert javasolta a Zandvoorti forma 1-es autóversenyek visszaállítását. A sportminiszter reméli, hogy a nitrogén-kibocsátási intézkedések ezt a versenyt nem befolyásolják.

A holland kormány feladatul tűzte ki, hogy a jövő évben az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990. évi szinthez képest 25 százalékkal csökkenti. Az elmúlt hónapban az egészségügyi felügyelőség azt mondta, hogy a kibocsátások már 15 százalékkal csökkentek a metán, a dinitrogén-oxid és egyéb gázok visszafogása révén. A szén-dioxid-kibocsátás azonos szinten maradt.