Ab­ból kel­le­ne kiin­dul­ni, hogy va­ló­já­ban a vá­ros meg a vi­dék egy kontinium, és az, hogy mi a vi­dék meg mi a vá­ros, na­gyon sok eset­ben de­fi­ní­ció kér­dé­se is. Te­hát a vá­ros és vi­dé­ke bár­mi­lyen me­rev szét­vá­lasz­tá­sa hi­ba. Ter­mé­sze­te­sen kü­lön­böző konk­rét hely­ze­tek­ben ez az ál­ta­lá­nos té­tel né­mi­kép­pen el­térően je­lent­ke­zik. A rit­kán la­kott vi­dé­ke­ken, ahol a vá­ros­tól na­gyon tá­vol van­nak a fal­vak vagy a vi­dé­ki te­le­pü­lé­sek, ott más­ho­gyan me­rül fel egy sor kér­dés, mint egy olyan kör­nye­zet­ben, mint pl. Ma­gyaror­szág, ame­lyik nem­zet­kö­zi össze­ha­son­lí­tás­ban na­gyon sű­rűn la­kott. Az utób­bi eset­ben a vá­ros és a vi­dék va­ló­ban kéz­zel­fog­ha­tó kontiniumot je­lent. A mo­dern vi­dék­fej­lesz­té­si stra­té­giák messzemenően hang­sú­lyoz­zák ezt az össze­fo­nó­dást de azt is, hogy a vá­ros­fej­lesz­tés, a tér­ség­fej­lesz­tés, meg a vi­dék­fej­lesz­tés ugyanak­kor há­rom ön­ál­lóan meg­kö­ze­lít­hető te­rü­let és ön­ál­ló sa­já­tos­sá­gok­kal bí­ró prob­lé­ma­komp­le­xum. Ezek­nek azon­ban min­den­kép­pen együtt kell mo­zog­niuk és az a he­lyes meg­kö­ze­lí­tés, ame­lyik a tér­sé­get, az ab­ban lévő vá­rost, meg a vi­dé­ket egy egy­ség­ben ke­ze­li és ar­ra ala­kít ki stra­té­giát.
A vi­dék­fej­lesz­tés tar­tal­ma és gya­kor­la­ti vég­re­haj­tá­sa fo­lya­ma­tos vál­to­zá­son ment ke­resz­tül az el­múlt év­ti­ze­dek­ben a vi­lág va­la­mennyi ré­szén. Először is lát­ni kell hogy azok a tényezők, ame­lyek kö­rül­ha­tá­rol­ják a vi­dék­fej­lesz­tés fo­lya­ma­tát, sza­ka­dat­lan vál­to­zás­ban van­nak, és a leg­fon­to­sabb vál­to­zó, a mezőgaz­da­ság is átala­kult. Né­há­nyat ezekből emel­jünk ki. Először is a mezőgaz­da­ság­ban nagy­ará­nyú kon­cent­rá­ció zaj­lik le a fej­let­tebb or­szá­gok­ban, te­hát a gaz­da­sá­gok fo­lya­ma­to­san na­gyob­bak­ká vál­nak, a szá­muk csök­ken. Na­gyon ér­de­kes egyéb­ként, és ér­de­mes is ez­zel fog­lal­koz­ni, hogy a fejlődő vi­lág, meg a fej­lett vi­lág ten­den­ciái eb­ben nem min­dig egy­for­mák. A fejlődő vi­lág­ban to­vább­ra is az ap­ró­zó­dás és a ter­melők szá­má­nak gyors gya­ra­po­dá­sa fi­gyel­hető meg. Míg a fej­let­tebb ré­giók­ban – be­leért­ve ha­zán­kat is – el­ke­rül­he­tet­le­nül előrehalad a kon­cent­rá­ció, a gaz­da­sá­gok szá­má­nak a csök­ke­né­se, mind az EU 15-ben, mind az EU 8-ban. Ez egy na­gyon fon­tos meg­ha­tá­ro­zó­ja an­nak, hogy mi tör­té­nik a vi­dék­fej­lesz­tés­ben. A má­sik tényező és ez tu­laj­don­kép­pen min­de­nütt je­len van, hogy a mezőgaz­da­ság egy­re ke­vés­bé dominans vi­dé­ki ter­melő ága­zat, no­ha két­ség­te­le­nül a leg­fon­to­sabb ma­rad hosszú ideig. Min­de­nütt meg­fi­gyel­hető az is, hogy a mezőgaz­da­ság és a ke­res­ke­de­lem kap­cso­la­ta bővül, az ag­rár­ter­mé­kek egy­re na­gyobb há­nya­da ke­rül mind ha­zai, mind nem­zet­kö­zi piac­ra. Te­hát egy­re job­ban in­teg­rá­ló­dik. Na­gyon lé­nye­ges az is, hogy a fej­lett vi­lág­ra jellemző a mezőgaz­da­ság tá­mo­ga­tá­sa, míg a fejlődő vi­lág­ban in­kább adóz­tat­ják a mezőgaz­da­sá­got. Na­gyon fon­tos az is, hogy a mezőgaz­da­ság­ban egy­faj­ta tech­no­ló­giai for­ra­da­lom megy vég­be. A mé­re­tek vál­to­zá­sa mel­lett az ag­rár­tech­no­ló­gia, a bio­tech­no­ló­gia, a bio­ló­giai ku­ta­tá­sok legújabb ered­mé­nyei gyor­san te­ret nyer­nek. A kü­lönb­sé­gek azon­ban ré­giók és or­szá­gok kö­zött je­lentősek. Nem meg­lepő te­hát hogy a vi­lág­ban a vi­dék­fej­lesz­tés meg­kö­ze­lí­té­sei el­térőek.

Ön sze­rint mi­lyen mó­don és mér­ték­ben je­len­nek meg az eu­ró­pai fo­lya­ma­tok a mi vi­szo­nyaink kö­zött ezen a te­rü­le­ten?

Amit mi Eu­ró­pa­ként aposzt­ro­fá­lunk, ál­ta­lá­ban az Nyu­gat-­Eu­ró­pát je­len­ti. Ott még sű­rűbb a né­pes­ség és még szo­ro­sabb a fi­zi­kai össze­fo­nó­dás a vi­dék és a vá­ros kö­zött mint Kö­zép-Ke­let Eu­ró­pá­ban. Ez ve­ze­tett oda, hogy ezek­ben az or­szá­gok­ban el­fo­gad­ja a la­kos­ság, hogy a vi­dék nem ma­rad­hat le a vá­ros mö­gött. Ér­de­mes ezt a kér­dést ki­csit mé­lyeb­ben ele­mez­ni. A fejlődő vi­lág­ban na­gyon so­kan – fej­lesz­tés­sel fog­lal­ko­zó po­li­ti­ku­sok meg szak­em­be­rek – va­la­hogy úgy néz­nek a vi­dék­re meg a vá­ros­ra, mint a fejlődés két kü­lön szint­jé­re, és úgy kép­ze­lik el, hogy a jövő az, ami­kor a vi­dék vá­ros­sá vá­lik. Ez hoz­ta lét­re a „mega-városokat”, a ször­nyű nyo­mor­ne­gye­de­ket stb. Az eu­ró­pai fel­fo­gás nem ez. Az eu­ró­pai meg­kö­ze­lí­tés lé­nye­ge, hogy a vá­ros is meg a vi­dék is szer­ves ré­sze az adott or­szág­nak, és mindegyi­ket a ma­ga tör­vé­nyei sze­rint úgy kell fej­lesz­te­ni, hogy a vi­dék ne je­lent­sen, vagy ne kí­nál­jon más életminőséget az ott la­kók­nak, mint a vá­ros. Ebből adó­dik az­tán a gond, hogy ha el­fo­gad­juk azt a célt, hogy a vi­dé­ki la­kos­ság a he­lyén ma­rad­jon, megőrizze a tá­jat, a tör­té­nel­mi ha­gyo­má­nyo­kat és lé­nye­gé­ben ha­son­ló élet­fel­té­te­lek­kel, ér­vé­nye­sü­lé­si le­hetőségekkel ren­del­kez­zen, mint a vá­ro­si, ak­kor ez je­lentős rá­for­dí­tá­so­kat igé­nyel. Mert ugyan sű­rű a né­pes­ség Eu­ró­pá­ban, de még sem olyan sű­rű, hogy a vi­dék fej­lesz­té­se faj­la­go­san ne ke­rül­ne töb­be, mint a vá­ros­fej­lesz­tés. És még azt is el le­het mon­da­ni, hogy ál­ta­lá­ban a vá­ro­si be­ru­há­zá­sok meg­té­rü­lé­se is gyor­sabb, a vá­ro­si inf­ra­struk­tú­ra na­gyobb jólétnövelő ha­tást vált ki, mint a vi­dé­ki. Ha el­fo­gad­juk, hogy vi­dé­ken is meg kell te­rem­te­ni a vá­ro­si­val össze­ha­son­lít­ha­tó élet­fel­té­te­le­ket, ak­kor el kell fo­gad­nunk azt is, hogy ez töb­be ke­rül. A nyu­gat-­eu­ró­pai tár­sa­da­lom vál­lal­ja eze­ket a költ­sé­ge­ket. Ezért lát­juk a gyö­nyö­rű fal­va­kat Auszt­riá­ban, Né­metor­szág­ban, Ang­liá­ban.

En­nek per­sze az is a fel­té­te­le, hogy a mezőgaz­da­ság mul­ti­funk­cio­ná­lis­sá vál­jon, jól hasz­no­sít­sa az úgy­ne­ve­zett II. Pil­lér le­hetőségeit.

Va­ló­ban! En­nek a meg­kö­ze­lí­tés­nek a ter­mé­ke a mul­ti­funk­cio­ná­lis mezőgaz­da­ság, amely nem­csak ag­rár­ter­mé­ket, ha­nem más olyan po­zi­tív ja­va­kat is szol­gál­tat a tár­sa­da­lom­nak, mint a táj­kép, a kör­nye­zet stb.
Ame­ri­ká­ban a vi­dé­ket úgy te­kin­tik, mint az egyik ter­melő szek­tor ter­me­lé­si fel­té­te­lét. Eb­ben a meg­kö­ze­lí­tés­ben, ahol nincs víz, ahol nem terem sem­mi, on­nan az em­be­rek el­köl­töz­nek és az egész el­vesz­ti a ra­cio­na­li­tá­sát. Ha pél­dául azt akar­ják, hogy a táj­kép­ben le­gyen te­hén is, ak­kor in­kább egy plasz­tik te­he­net tesz­nek ki a táb­la vé­gé­re, de nem fi­ze­tik meg a far­mert azért, hogy táj­ké­pi okok­ból te­he­net tart­son. Eu­ró­pá­ban vi­szont a far­mert azért is meg­fi­ze­tik, hogy a táj­kép­ben élő te­hén le­gyen. Az észak ame­ri­kai er­re nem for­dít fi­gyel­met, ha­son­ló nagy­já­ból az auszt­rál meg­kö­ze­lí­tés is. Na­gyon szé­les kö­rű és sok szí­nű, te­hát a vi­dék­fej­lesz­tés pa­let­tá­ja. Ha­zai fel­té­te­lek kö­zött ta­nul­sá­gul adó­dik szá­munk­ra az, hogy a vi­dék­fej­lesz­tést, mint a vi­dék egé­szét át­fo­gó, több szek­to­rú te­vé­keny­sé­get kell fel­fog­nunk, ame­lyik­ben köz­pon­ti cél a vi­dék ál­ta­lá­nos gaz­da­sá­gi fejlődése, a me­ző­gaz­­da­sá­gi le­hetőségek hasz­no­sí­tá­sá­val. A vi­dé­ki tér­sé­get ugyanak­kor a ma­ga tel­jes­sé­gé­ben kell ér­tel­mez­nünk, te­hát nem ma­rad­hat ki belőle a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet, amely­nek nagy ré­sze a vi­dé­ki em­be­rek kör­nye­ze­té­ben meg a ke­zé­ben van. A fenn­tart­ha­tó­ság a vi­dék­fej­lesz­tés na­gyon lé­nye­ges ele­me, és nem le­het si­ke­res az a vi­dék­fej­lesz­té­si po­li­ti­ka, ame­lyik er­re nem for­dít fi­gyel­met.

A vi­dék­fej­lesz­tés fi­nan­szí­ro­zá­sa nem­zet­kö­zi­leg so­kat vi­ta­tott kér­dés. A pénz na­gyon fon­tos, de azért nem­csak ar­ra van szük­ség.

Va­ló­ban nem­csak ar­ra, ha­nem egye­bek kö­zött na­gyon erős tár­sa­dal­mi kon­szen­zus­ra is, amely­nek ke­re­té­ben egy nem­zet vál­lal­ja a vi­dék­nek nyúj­tott pre­fe­ren­ciá­kat és ter­mé­sze­te­sen az ez­zel já­ró pén­zü­gyi tá­mo­ga­tást is. Azt hi­szem, ná­lunk még nem tel­je­sen világos min­den­ki szá­má­ra ez. A mi vá­ro­saink la­kos­sá­gai­nak egy ré­sze nem ér­ti, miért nem­ze­ti ér­dek az eu­ró­pai tí­pu­sú vi­dék­fej­lesz­té­si po­li­ti­ka. Hogy eb­ben is lét­re­jöj­jön a szé­le­sebb tár­sa­dal­mi egyetér­tés, nagy szük­ség van a vá­ros és a vi­dék pár­be­szé­dé­re

Na­gyon fon­tos az is, hogy a vi­dé­ket a szo­ciá­lis gond­jai­val együtt ér­tel­mez­zük. Szám­ta­lan más prob­lé­ma mel­lett szem­be kell néz­nünk pél­dául a sze­gény­ség­gel. Itt lá­tom ezt a köny­vet is, ame­lyet Ön a vi­lág­bank sza­kér­tő­je­ként írt mun­ka­tár­sai­val a vi­lág sze­gé­nyeiről. Nem­zet­kö­zi szin­ten is sza­k­ér­tője te­hát en­nek a té­má­nak. Ho­gyan íté­li meg a vi­dé­ken va­ló­ban létező sze­gény­sé­get, és mi­lyen kiu­ta­kat lát?

Ál­ta­lá­ban el­mond­ha­tó, hogy a sze­gény­ség nem csak vi­dé­ki prob­lé­ma, de vi­lág­szer­te két­ség­kí­vül a vi­dé­kiek kö­zött na­gyobb a sze­gé­nyek ará­nya, mint a vá­ro­sok­ban. És akik sze­gé­nyek, ott azok va­ló­ban sze­gé­nyek. Te­hát a sze­gény­ség el­le­ni küz­de­lem­nek a vi­dék­fej­lesz­tés egyik leg­fon­to­sabb cél­já­vá kell vál­nia. At­tól függően, hogy mi­lyen kör­nye­zet­ben va­gyunk, a le­het­sé­ges mód­sze­rek per­sze kü­lön­bözőek. A mi kö­rül­mé­nyeink kö­zött sze­rin­tem elsősor­ban a vi­dék nem me­ző­gaz­da­sá­gi jel­le­gű te­vé­keny­sé­gei le­het­nek a sze­gény­ség el­le­ni küz­de­lem fő bá­zi­sai. Na­gyon fon­tos ugyanak­kor, hogy a me­ző­gaz­da­ság­ban a kistermelők, a leg­ki­sebb ter­melők is meg­kap­ják azt a se­gít­sé­get, hogy on­nan el­men­je­nek más­ho­vá mun­kát vál­lal­ni, vagy hogy aki ma­rad­ni akar, az hoz­zá­jus­son ah­hoz a föld­mennyi­ség­hez, amely el­fo­gad­ha­tó jö­ve­del­met ad. Rö­vi­den szól­va mindenekelőtt szük­ség van a gaz­da­sá­gok kon­szo­li­dá­ció­já­ra, szük­ség van kistermelői piac­ra és szük­ség van ar­ra, hogy vi­dé­ken a mun­ka­hely­te­rem­tés vál­jon a leg­fon­to­sabb cél­ki­tű­zés­sé. Ezért is kell a ma­gyar mezőgaz­da­ság és vi­dék fej­lesz­té­si stra­té­giá­já­nak kö­zép­pont­já­ba a la­kos­ság-, il­let­ve mun­ka­hely­meg­tar­tó ké­pes­sé­get ál­lí­ta­ni, ugyanis a mezőgaz­da­ság­ban sem rö­vid, sem kö­zép­tá­von nem vár­ha­tó a mun­ka­helyte­rem­tés gyor­su­lá­sa. A je­len­le­gi hely­zet fenn­ma­ra­dá­sa ese­tén kiéleződhetnek a fog­lal­koz­ta­tás­sal kap­cso­la­tos fe­szült­sé­gek. Le­het hogy ez de­fen­zív ál­lás­pont­nak tű­nik, de a je­len­le­gi ha­zai, vi­lág­gaz­da­sá­gi és eu­ró­pai uniós fel­té­te­lek mel­lett nem va­ló­szí­nű, hogy a mezőgaz­da­ság nö­ve­ke­dés­hor­do­zó és mun­ka­hely­teremtő ága­zat lesz. Sú­lyos prob­lé­ma, hogy a vi­dé­ki sze­gény ál­ta­lá­ban kép­zet­len, Ma­gyaror­szá­gon kü­lö­nö­sen.

En­nek el­le­né­re elen­ged­he­tet­le­nül szük­­sé­ges a nö­ve­ke­dés ser­ken­té­se a vi­dé­ki gaz­da­ság egé­szé­ben, te­hát az ott élő la­kos­ság jö­ve­de­lemszerző ké­pes­sé­gé­nek fo­ko­zá­sa, még­hoz­zá va­la­mennyi la­kos­sá­gi cso­port ér­de­kei­nek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel?

A leg­na­gyobb prob­lé­mánk még ma is, hogy egyenlőség je­let te­szünk vi­dék és a mezőgaz­da­ság kö­zé. Úgy kép­zel­jük el, hogy a vi­dék fej­lesz­té­sé­nek a fő le­hetősége a mezőgaz­da­ság. Sok pél­dá­ja van an­nak, hogy ami­kor a vidékről szó esik, el­ke­rül­he­tet­le­nül a mezőgaz­da­ság ke­rül előtér­be. Szük­sé­ges ezért hogy né­hány nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­tot na­gyon jól a fe­jünk­be vés­sünk. Az első az, hogy a mezőgaz­da­ság ma már a fej­let­tebb vi­lág­ban, ugyan a vi­dék na­gyon mar­káns ter­melő te­vé­keny­sé­ge, de egy­re ke­vés­bé a meg­ha­tá­ro­zó. A mo­dern, ver­seny­ké­pes mezőgaz­da­ság se­hol sem ké­pes azt a fog­lal­koz­ta­tást nyúj­ta­ni, ami ah­hoz kell, hogy a vi­dé­ken élők tel­jes kö­re meg­fe­lelő jö­ve­de­lem­hez jus­son. Ezért a vi­dék­fej­lesz­tés­ben az egyik leg­fon­to­sabb cél a vi­dé­ki la­kos­ság pro­duk­tív ka­pa­ci­tá­sá­nak fej­lesz­té­se. Az ag­rár­szer­ke­zet mó­do­sí­tá­sa a ga­bo­na­ver­ti­kum do­mi­nan­ciá­já­nak mér­sék­lé­se vé­gett cél­sze­rű az egyéb­ként kismennyiségben, de­cent­ra­li­zál­tan, gaz­da­sá­go­san előál­lít­ha­tó, nagy mun­ka­erő igé­nyű, a mé­re­tek­re ke­vés­bé rea­gá­ló nö­vé­nyi és ál­la­ti kul­tú­rák ter­me­lé­sét ösz­tö­nöz­ni. Ne fe­led­jük azt sem, hogy élel­mi­szer ter­me­lé­sünk je­lentős há­nya­dát vi­szony­lag ala­csony fel­dol­go­zott­sá­gi- ki­sze­re­lé­si fo­kon ér­té­ke­sí­tik a külső pia­co­kon. A fog­lal­koz­ta­tást ja­ví­ta­ná pél­dául a fel­dol­go­zott­ság nö­ve­lé­se is. Bár­mi­lyen jö­ve­del­met adó te­vé­keny­ség se­gít­het. Eh­hez vi­szont fel kell az em­be­re­ket ké­szí­te­ni, meg kell sze­rez­ni az eh­hez szük­sé­ges is­me­re­te­ket. És itt lá­tom az egyik leg­na­gyobb gon­dot. A vi­dé­ki la­kos­ság je­lentős ré­sze nem ren­del­ke­zik az­zal a tu­dás­sal, azok­kal az is­me­re­tek­kel és kész­sé­gek­kel, ame­lyek ah­hoz kel­le­né­nek, hogy vi­rág­zó, di­ver­zi­fi­kált vi­dé­ki gaz­da­sá­got te­remt­sen. Sőt saj­nos még ah­hoz sem elegendővel, hogy a mo­dern mezőgaz­da­sá­got ver­seny­ké­pe­sen mű­köd­tes­se.

Nemde ar­ról van itt szó, amiről a Mi­nisz­ter­el­nök úr is be­szélt nemrég, hogy tud­ni il­lik nem ké­szült fel ez az ag­rár­né­pes­ség a je­len­le­gi hely­zet­re a rend­szer­vál­to­zás óta. És eb­ben ta­lán nem csak a két­ke­zi dol­go­zók, ha­nem az ag­rár­szak­em­be­rek is sá­ro­sak – nem de bár?

Sze­rin­tem az el­múlt 16 év a ma­gyar mezőgaz­da­ság­ban az el­vesz­tett le­hetőségek más­fél év­ti­ze­de volt, ami­kor olyan hely­zet ala­kult ki, hogy a va­lós prob­lé­mák­kal so­ha nem szem­be­sí­tet­ték a dön­tés­ho­zók a vi­dé­ki em­be­re­ket, be­leért­ve a mezőgaz­da­sá­got is. Az egész egy alapvetően po­li­ti­kai­lag mo­ti­vált kár­pót­lás­sal in­dult. Ez ön­ma­gá­ban he­lyes volt, mert azt hi­szem, nem le­he­tett le­zár­ni a múl­tat egy­faj­ta ren­de­zés nél­kül. Ami vi­szont hi­ba volt, hogy utá­na a kü­lön­böző po­li­ti­kai erők nem vol­tak ké­pe­sek kon­zisz­tens vi­dék­fej­lesz­tés- és ag­rár­stra­té­giá­ban megál­la­pod­ni, és in­kább rövidtávú vá­lasz­tá­si ér­de­kek alap­ján igye­kez­tek a vi­dé­ki la­kos­sá­got ma­ni­pu­lál­ni. Nem mond­ták ki vi­lá­go­san, hogy ter­mé­sze­te­sen csa­lá­di gaz­da­ság kell, sen­ki nincs ez el­len, de a ver­seny­ké­pes csa­lá­di gaz­da­ság legalább 60–70 hek­tár a ma­gyar kö­rül­mé­nyek kö­zött vagy még több. Cso­mó em­ber il­lú­zió­kat ker­get­ve en­nél ki­sebb te­rü­le­ten pró­bál megél­ni, ami nem fog men­ni. A má­sik az, hogy az ag­rár­po­li­ti­ka egé­szen az EU csat­la­ko­zá­sig nem kon­cent­rált elég­gé a ha­té­kony­ság, a ver­seny­ké­pes­ség nö­ve­lé­sé­re. Ad hoc pia­ci in­téz­ke­dé­sek, ár­tá­mo­ga­tá­sok, ex­port­tá­mo­ga­tás do­mi­nál­tak, mil­liár­dok men­tek el er­re, amiből vé­gül is sem­mi sem ma­radt meg, csak az, hogy most még a ha­zai pia­co­kon sem va­gyunk elég­gé ver­seny­ké­pe­sek.

Eb­ben per­sze ben­ne van az is, hogy a mezőgaz­da­sá­got irá­nyí­tó szak­mai gár­da, pél­dául ép­pen a piac és egyál­ta­lán a tőkés vi­szo­nyok kö­zött tör­ténő meg­él­he­tés kér­dé­sé­ben ab­szo­lúte tá­jé­ko­zat­lan volt.

És rész­ben sze­rin­tem még most is tá­jé­ko­zat­lan.

Ez még na­gyobb baj.

Hogy­ha hall­gat­juk a kü­lön­böző vi­tá­kat, ol­vas­suk a cik­ke­ket, lát­szik, hogy az em­be­rek még min­dig te­le van­nak tévesz­mék­kel, és nem lát­ják azt, hogy egy ilyen nyi­tott or­szág­ban, ame­lyik ré­sze egy majd­nem 500 mil­liós nyi­tott piac­nak, csak az tud tal­pon ma­rad­ni, aki ver­seny­ké­pes. Nem tar­tom hosszú tá­von jó öt­let­nek, hogy túl­hang­sú­lyoz­zuk a pia­caink­ra ke­rülő „kül­föl­di sze­me­tet”. Sok­szor most ilyen ala­pon pró­bá­lunk beavat­koz­ni a pia­cok­ba. Le­het, hogy így gon­dol­ják a mi­nisz­té­rium­ban, meg az agrárlobbi kü­lön­böző ve­zér­alak­jai. Nem vi­tat­ha­tó, hogy „ma­gyar sze­mét” is van bőven, de in­kább azt kel­le­ne hang­sú­lyoz­ni, hogy a ma­gyar ter­mé­kek minősége le­gyen egyér­tel­műen jobb, mert ez gyak­ran hiány­zik. Ha va­la­ki be­megy az üz­let­be, vagy ki megy a piac­ra, megál­la­pít­hat­ja, hogy mi a hely­zet. Te­hát egyér­tel­műen a minőséget, a ver­seny­ké­pes­sé­get kell tá­mo­gat­ni és egy olyan struk­tú­rát, ame­lyik a ma­gyar ter­mé­sze­ti adott­sá­gok­ra épít, sok­kal szer­ve­seb­ben kap­cso­ló­dik a vi­dék egyéb le­hetőségeihez. Mi azért vé­gül is na­gyon jó he­lyen élünk, vi­szony­lag kö­zel az eu­ró­pai tér leg­fej­let­tebb, leg­gaz­da­gabb ré­szei­hez. Mindössze 2–3 óra au­tó­zás az egész. Na­gyon sok le­hetőségünk van és sok jó kez­de­mé­nye­zést is lát­ha­tunk.

Egyál­ta­lán! Mi­lyen mér­ték­ben mond­­ha­tó globalizáltnak ma már a ma­gyar mezőgaz­da­ság?

At­tól függ, me­lyik részéről be­szé­lünk. A ga­bo­ná­ban ré­sze va­gyunk a glo­bá­lis rend­szer­nek,a töb­bi ter­mék­nél jó­val ke­vés­bé.

De ez baj, nem?

Ez na­gyon nagy prob­lé­ma. Ez az, amiről úgy be­szél­tem, hogy minőség, ver­seny­ké­pes­ség. Te­hát itt kell to­vább lép­nünk, úgy hogy a ma­gyar zöld­ség-gyü­mölcs stb. is na­gyobb mér­ték­ben ke­rül­jön az or­szág­ha­tá­ron kí­vül­re. De eh­hez az is kell, hogy meg­le­gye­nek azok a ke­re­tek, ame­lyek­kel ezt el le­het ér­ni.

Te­hát ren­ge­teg min­den kell a faj­tá­tól kezd­ve, a mű­ve­lés kul­tú­rá­ján ke­resz­tül a pia­cig.

Igen! Azt kell ter­mel­ni, amit a piac akar, és olyan mó­don ahogy a vevő igény­li.
De megint szem­be­ke­rül­tünk egy na­gyon ér­de­kes je­len­ség­gel. Mi­köz­ben egye­sek sze­rint a 70-as 80-as évek­ben a mezőgaz­da­sá­gi szak­em­be­rek kö­zül men­tek ki leg­töb­ben Nyu­gat-­Eu­ró­pá­ba, ál­la­mi vagy tsz ki­kül­de­tés­sel, még­is, úgy te­kin­te­nek ma is a nyu­ga­ti me­ző­gaz­da­ság­ra és pia­cok­ra, mint ha most lát­nák először. Mi az oka an­nak, hogy időben nem kezdődtek el azok a fel­­ké­szü­lé­si fo­lya­ma­tok, ép­pen a ku­ta­tás­­ban, ok­ta­tás­ban, szak­ta­nács­adás­ban, egyál­ta­lán a hu­mán fel­ké­szí­tés­ben, ame­lyek­re oly nagy szük­ség volt és van is?

Egy­részt azt mon­da­nám, hogy azért nem annyi­ra rossz a hely­zet. A tár­sa­da­lom kü­lön­böző szereplői haj­la­mo­sak ar­ra, hogy el­tú­loz­zák a prob­lé­má­kat. Sze­rin­tem az inf­ra­struk­tú­rá­ban ál­ta­lá­ban na­gyon sok po­zi­tív vál­to­zás tör­tént és ez vár­ha­tóan foly­ta­tó­dik. Na­gyon ag­gó­dom viszont az ok­ta­tás ál­la­po­ta miatt. Itt nem elegendő a vál­to­zás. Va­ló­szí­nű­leg egy kon­cent­rált vi­dé­ki is­ko­la­há­ló­zat ma­ga­sabb szín­vo­na­lú kép­zést biz­to­sít. Ek­kor vi­szont meg kell ol­da­ni a gye­re­kek szál­lí­tá­sát. Min­de­nek­fe­lett szük­ség van a mun­ka­kul­tú­ra vál­to­zá­sá­ra, ame­lyik elég las­san ha­lad előre.
A felsőok­ta­tás szer­ke­ze­té­nek a bo­lo­gnai nyi­lat­ko­zat szel­le­mé­ben tör­ténő átala­ku­lá­sa új le­hetőségeket kí­nál a vi­dék szak­em­ber el­lá­tott­sá­gá­nak ja­ví­tá­sá­ra. Ez év szep­tem­be­rétől négy egye­tem kon­zor­ciu­ma ben­ne a mi egye­te­münk is, megin­dí­tot­ta az új vidékfejlesztő és ag­rár­gaz­da­sá­gi BSc sza­kot. Ezen a sza­kon pró­bá­lunk olyan is­me­ret­cso­ma­got ad­ni, ame­lyik a 21. szá­zad kö­ve­tel­mé­nyei­re ké­szí­ti fel a vi­dék­fej­lesz­tés­re vál­lal­ko­zó­kat.

Ez konk­ré­tan mit je­lent?

Ez konk­ré­tan azt je­len­ti, hogy akik itt vé­gez­nek azok egyik ol­dal­ról jó kép­zést kap­nak, alap ag­rár­tech­no­ló­giá­ban, de nem vál­nak spe­cia­lis­tá­vá, ugyanak­kor meg­kap­ják a vi­dék nem mezőgaz­da­sá­gi te­vé­keny­sé­gei­hez szük­sé­ges tu­dást is, te­hát üz­le­ti, pén­zü­gyi, szám­vi­te­lei is­me­re­te­ket, és pró­bá­lunk egy­faj­ta kon­cep­ciós ke­re­tet is ad­ni, amely­ben ben­ne van a kör­nye­zet fenn­tart­ha­tó fejlődése, meg a vi­dék­nek mint egy szo­ciá­lis rend­szer­nek a ke­ze­lé­se is.

Töb­ben fel­ve­tik, főleg a területfej­lesz­tők kö­ré­ben, hogy ér­de­mes len­ne a vi­dék új­ra­ipa­ro­sí­tá­sá­ra gon­dol­ni. Mi a vé­le­mé­nye erről?

A mun­ka­hely­te­rem­tés na­gyon fon­tos. Egy új­raipa­ro­sí­tá­si prog­ram meg­hir­de­té­se viszont nem il­lik a piac­gaz­da­ság kö­rül­mé­nyei­hez. Olyan fel­té­te­le­ket, olyan ösz­tön­zőket kell te­rem­te­ni, ame­lyek­kel az ipar min­den kü­lön­le­ge­sebb csa­lo­ga­tás nél­kül vi­dék­re megy. Több vi­dé­ki pol­gár­mes­ter­rel és be­fek­tetőkkel is be­szél­get­ve, úgy gon­do­lom, hogy e te­kin­tet­ben hiány a kép­zett munkaerő. Ez a leg­na­gyobb gond. Ha ugyanis van kép­zett mun­ka­erő, oda fog men­ni a be­fek­tető min­den kü­lön prog­ram nél­kül. Te­hát ha azt mond­ják: új­ra ipa­ro­sí­tás úgy hogy eh­hez meg­te­remt­jük a kép­zett munkaerőt, ez­zel egyetér­tek. Mit je­lent a kép­zett mun­k­a­erő? Nyil­ván azt, hogy mi­ni­mum 8 ál­ta­lá­no­sa le­gyen, és szak­mai­lag be­ta­nít­ha­tó le­gyen. Ná­lunk a sze­gé­nyek jó ré­sze, na­gyon ne­he­zen ta­nít­ha­tó, hi­szen majd­nem anal­fa­bé­ta, nincs meg az alap­kép­zett­sé­ge. Ne ke­rül­ges­sük a ká­sát! A mun­ka­nél­kü­li­ség na­gyon je­lentős rész­ben ro­ma prob­lé­ma is. Ez nem azt je­len­ti, hogy nin­cse­nek más sze­gé­nyek is, de a sze­gé­nyek­nek jó­val na­gyobb ará­nya ro­ma, mint ami­lyen a ro­mák rész­ará­nya a né­pes­ség­ben. Mit tud most a vi­dék ad­ni? Olyan kép­zet­len munkaerőt, ame­lyik csak fi­zi­kai mun­ká­ra ké­pes és ez nem nagy vonzerő a kor­sze­rű ipar szá­má­ra.
Mi a vé­le­mé­nye a jövő prio­ri­tá­sai­ról?

A kö­zel­múlt­ban több­fé­le ke­ret­ben or­szá­go­san meg­vi­ta­tás­ra ke­rült a ha­zai vi­dék­fej­lesz­tés hely­ze­te és jövője. Meg­szü­le­tett a Nem­ze­ti Vi­dék­fej­lesz­té­si Terv első vál­to­za­ta is. Mindezek alap­ján ki­kris­tá­lyo­sod­ni lát­sza­nak az elkövetkező év­ti­zed fej­lesz­té­si cél­jai és prio­ri­tá­sai. Min­de­n­ek­előtt na­gyon fon­tos­nak tar­tom azt, hogy a Nem­ze­ti Vi­dék­fej­lesz­té­si Terv vé­gül is tár­sa­dal­mi kon­szen­zus­ra épülő cé­lo­kat és azok meg­va­ló­sí­tá­sá­nak tar­tal­mi és időbeli as­pek­tu­sait fog­lal­ja ma­gá­ba. A terv ál­ta­lam hoz­zá­fér­hető vál­to­za­ta még meglehetősen ál­ta­lá­nos és nem te­kint­hető konk­rét cse­lek­vé­si prog­ram­nak. Kü­lö­nö­sen ál­ta­lá­nos­nak ta­lál­tam a prog­ram vi­dék­fej­lesz­té­si ré­szét. Olyan to­váb­bi mun­ká­ra van szük­ség amely a ha­zai el­kép­ze­lé­sek és a nem­zet­kö­zi ta­pasz­ta­la­tok in­teg­rá­lá­sá­val konk­ré­tabb ter­ve­ket ered­mé­nyez. Az előzőekben el­mon­dot­tak vi­lá­gos­sá te­szik a vi­dék­fej­lesz­tés prio­ri­tá­sai­val kap­cso­la­tos ál­lás­pon­to­mat. A vi­dé­ki mun­ka­hely­te­rem­tés, il­let­ve az ezt szol­gá­ló fej­lesz­té­sek kö­zép­pont­ba ál­lí­tá­sát ja­vas­lom. Mé­lyeb­ben kell ele­mez­nünk az EU 15 vi­dék­fej­lesz­té­si ta­pasz­ta­la­tait is, mindenekelőtt a he­lyi kez­de­mé­nye­zé­sek­re épülő megol­dá­sok, pél­dául a Leader Prog­ram na­gyobb mér­té­kű al­kal­ma­zá­sa ér­de­ké­ben.

És mit gondol a mezőgaz­da­ság jövőjéről?

Először is úgy vé­lem, hogy to­vább­ra is fennáll a mezőgaz­da­ság dominanciájának ve­szé­lye a közeljövő vi­dék­fej­lesz­té­si prog­­ram­jai­ban. Ezt le­hetőség sze­rint el kell ke­rül­ni. Ter­mé­sze­te­sen tisz­tá­ban va­gyok az­zal, hogy a mezőgaz­da­ság­ban is van ten­ni­va­ló bőven. Az előttünk ál­ló év­ti­zed kri­ti­kus lesz a ma­gyar mezőgaz­da­ság struk­tu­rá­lis fejlődése szem­pont­já­ból. Ek­kor dől el, hogy ké­pes lesz-e az ága­zat ar­ra, hogy új­ra te­remt­se a tör­té­nel­mi­leg kiala­kult és a nö­vény­ter­mesz­tés, va­la­mint az ál­lat­te­nyész­tés szer­ves kap­cso­la­tá­ra épülő struk­tú­rát, vagy pe­dig to­vább vergődik az egy­ol­da­lú ga­bo­na­ter­me­lés csap­dá­já­ban. So­kan a bio­ener­gia ter­me­lés­ben a ga­bo­na fe­les­leg ener­gia­ter­me­lés­re tör­ténő fel­hasz­ná­lá­sá­ban lát­ják a megol­dás kul­csát. Az ob­jek­tív elem­zé­sek óva­tos­ság­ra in­te­nek e te­kin­tet­ben. Nem vi­tat­ha­tó a bio­massza ener­gia­ter­me­lé­si cé­lok­ra tör­ténő fel­hasz­ná­lá­sá­nak fon­tos­sá­ga. A ga­bo­ná­ból tör­ténő ener­gia­ter­me­lés gaz­da­sá­gi ra­cio­na­li­tá­sa azon­ban már ke­vés­bé egyér­tel­mű, ha fi­gye­lem­be vesszük a ga­bo­na­ter­me­lés fosszi­lis ener­gia­fel­hasz­ná­lá­sát is. Gon­dol­nunk kell ar­ra is, hogy az EU in­ter­ven­ció­ja a ga­bo­na­pia­co­kon nem fog hosszú ideig fenn­ma­rad­ni. Ez a kö­zös ag­rár­po­li­ti­ka egyik leg­vi­tat­ha­tóbb és tá­mad­ha­tóbb ele­me, amely in­kább előbb, mint utóbb átala­kul, vagy tel­je­sen meg­szű­nik. A ku­ko­ri­ca in­ter­ven­ció rend­sze­re az el­múlt he­tek­ben vált szi­go­rúb­bá.
Azt hi­szem az el­mon­dot­tak alap­ján nem meg­lepő, a megol­dás kul­csát az ál­lat­te­nyész­tés fej­lesz­té­sé­ben lá­tom. Saj­nos az el­múlt év­ti­zed­ben a ha­zai ál­lat­te­nyész­tés sú­lyos vál­sá­gon esett át és visszafejlődött. Anél­kül, hogy az ál­lat­te­nyész­tés mai hely­ze­té­nek kiala­ku­lá­sát előidéző tényezőket ele­mez­ném hang­sú­lyoz­ni sze­ret­ném azt a meggyő­ző­dé­se­met, hogy a ha­zai ag­rár­struk­tú­rá­ban az ál­lat­te­nyész­tés­nek új­ra na­gyobb sze­re­pet kell kap­nia. Ked­vező ga­bo­na­ter­mesz­té­si adott­sá­gaink leg­ha­té­ko­nyab­ban és a vi­dé­ki la­kos­ság fog­lal­koz­ta­tá­sa szem­pont­já­ból legkedvezőbb mó­don az ál­lat­te­nyész­tés­re épül­ve hasz­no­sít­ha­tók. Az ál­lat­te­nyész­tés fo­lya­ma­to­san fejlődött az el­múlt évek­ben több nyu­gat eu­ró­pai or­szág­ban, de pél­dául Len­gyelor­szág­ban is. Az EU ga­bo­na in­ter­ven­ciós rend­sze­ré­nek átala­ku­lá­sa se­gít­he­ti az ál­lat­te­nyész­tés fej­lő­dé­sét, de ter­mé­sze­te­sen vál­to­zás csak számot­tevő be­ru­há­zás ré­vén ér­hető el. Saj­nos a 2000. év­ti­zed ele­jé­nek nagy kül­föl­di ál­lat­te­nyész­tési be­ru­há­zá­sai a ré­gió­ban, nem ha­zánk­ban va­ló­sul­tak meg, vagy va­ló­sul­nak meg. A Nem­ze­ti Fej­lesz­té­si Terv he­lye­sen je­lö­li meg az ál­lat­te­nyész­tés fej­lesz­té­sét prio­ri­tás­ként. Jól át­gon­dolt, a ha­zai és a kül­föl­di fej­lesz­té­si for­rá­so­kat in­teg­rá­ló ösztönző cso­mag­ra van szük­ség.

Vé­gül ho­gyan lát­ja a pén­zü­gyi for­rá­so­kat?

A ma­gyar mezőgaz­da­ság és vi­dék­fej­lesz­tés 2007 és 2013 kö­zött je­lentős uniós fej­lesz­té­si for­rá­sok­hoz és tá­mo­ga­tás­hoz jut. Az előirány­zott fej­lesz­té­si for­rá­sok és a köz­vet­len föld­ala­pú tá­mo­ga­tá­sok együt­tes össze­ge a következő két év­ben elér­he­ti a 2500 mil­liárd fo­rin­tot. A ko­ráb­bi évek­hez ké­pest ha­tal­mas összeg ez, ame­lyet úgy kell fel­hasz­nál­nunk, hogy va­ló­ban ja­vul­jon a mezőgaz­da­ság ver­seny­ké­pes­sé­ge, össze­kap­csol­va a szük­sé­ges struk­tu­rá­lis átala­ku­lás­sal és ér­zé­kel­hetően fejlődjön a ma­gyar vi­dék.

Pro­fesszor Úr, kö­szö­nöm a be­szél­ge­tést!

Pócs Gyula