TELJES PIACI KÖRKÉP
A széleskörű szakmai összefogásnak köszönhetően a lehető legszélesebb kínálatot tekinthetik meg a látogatók. A most novemberben Hannoverben bemutatott újdonságok közül is várhatóan megjelenik néhány gép a kínálatban.
Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow együttes megrendezésével olyan komplex rendezvény jött létre, mely az agrárágazat hazai csúcsrendezvénye. A hazai  piaci kínálat megjelenik e kiállításon a legnagyobbaktól a legkisebbekig, a gépektől az inputon át a logisztikáig. Ez a kínálati gazdagság a látogatói szám ugrásszerű növekedését is hozta, hiszen tavaly már 45.000 agrárgazdasági szakember, gazdálkodó jött el, hogy még a munkák előtt tájékozódjanak az újdonságokról, lehetőségekről.



Kínálatban 2014-ben sem lesz hiány.
A MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) tulajdonában lévő AgrárgépShow keretein belül megjelenik a hazai gépforgalmazók színe-java, köztük a nagy, piacvezető cégekkel.
A két kiállítás egyidejűségével olyan rendezvényt kínálunk a látogatóknak, melyen gyakorlatilag a teljes hazai palettát áttekinthetik. Az AGROmashEXPO az input-gépesítés-logisztika hármasát szem előtt tartva mindhárom tematikában egyre szélesebb választékot mutat be. Növekszik a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, de az agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg.
Az AGROmashEXPO-n belül a hazai gépgyártók (MEGOSZ) tagjai ismételten nagyszabású bemutató keretében vonultatják fel a hazai gépgyártás újdonságait.

SZAKMAI TÁMOGATÁS, GAZDAG PROGRAM
A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont ideális helyszínt biztosít a szakkiállításnak: minőségi környezetben, kizárólag fedett területen, az időjárási viszonyoktól zavartalan körülmények között várja a kiállítókat és látogatókat a nemzetközileg is elismert szakmai rendezvényre, az AGROmashEXPO-ra és társkiállítására az AgrárgépShow-ra.
Az esemény rangját többek között annak is köszönheti, hogy itt jelenik meg a legtöbb hazai cég, itt mutatkozik be Magyarországon a legtöbb külföldi kiállító, és komoly szakmai támogatást tudhat maga mögött mind a Vidékfejlesztési Minisztérium, mind a szakmai szervezetek részéről. A szakmai partnerek közreműködésével már formálódik a kísérő program, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), a Mezőgép Gyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ), a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai támogatásával 2014-re is jelentős eseményt szervez a HUNGEXPO Zrt.
Előzetes a tervezett programból:
Január 29. Megnyitó , majd ezt követően a Vidékfejlesztési Minisztérium programja
Január 30. Gabonatermesztők Országos Szövetsége által szervezett program
Január 31. Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett program



TERMÉKFEJLESZTÉSI DÍJAK
A kiállításhoz kapcsolódóan ezúttal is meghirdették a szervezők az AGROmashEXPO-AgrárgépShow Nemzetközi Innovációs és Hazai termékfejlesztési Díjat, melyekre az AGROmashHEXPO, AgrárgépShow, Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet 2014 kiállítások valamennyi kiállítója pályázhat az elmúlt három évben (2011-től kezdődően) kifejlesztett és Magyarországon forgalomban levő, korszerű termékkel.

A bemutatkozó cégek az alábbi kategóriákban pályázhatnak: input anyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer), mezőgazdasági gépek, állattartási technológiák, kertészeti technika és felszerelés, szőlészeti és borászati technológia, erdészeti gépek-technológiák.
A pályázatokat elismert szakértőkből álló bizottság értékeli. A pályázatok értékelésében a hazai mezőgazdaság jeles oktatói, kutatói, gyakorlati gazdálkodói és felhasználói mellett szakújságírók is részt vesznek.
A Díjakat – immár hagyományosan – a kiállítás első napján, a megnyitó ünnepség keretében fogják ünnepélyesen átadni.

TÁRSKIÁLLÍTÁSOK
Társkiállításként 2014-ben is csatlakozik az AGROmashEXPO, AgrárgépShow mellé a Magyar Kert (parkok, kertek fenntartásának, művelésének gépei, eszközei) valamint a Szőlészet és Pincészet (technológiát felvonultató) szakkiállítás. A három szakterület együttes bemutatkozása a látogatók számára is kiemelkedő lehetőség, hogy egy időben, egy helyen tájékozódjanak az aktualitásokról, trendekről, újdonságokról.

NYITVA TARTÁS

A kiállítás jövőre – a széles kínálat és a megnövekedett látogatói igény miatt – hosszabb nyitva tartással várja az érdeklődőket:

  • 2014. január 29-31.: 9,00-18,00
  • 2014. február 1.: 9,00-17,00


Bővebb információ:
www.agromashexpo.hu, www.agrargepshow.hu


A kiállításon az Agroinform.hu portál a KWS támogatásával lesz jelen, a G Pavilon Fórum Színpada mellett az 503 E sorszámú standon. Meglepetésekkel, frissen pörkölt kávéval és süteménnyel várjuk a látogatókat!