2023-tól új támogatási konstrukciók fognak a gazdálkodók rendelkezésére állni. Az egyik új elem a támogatási rendszerben az agroökológiai program (AÖP). Az agroökológiai progam egy AKG-szerű, de attól jól elkülönülő, kiszámítható támogatási forma, mely honorálja a klíma és éghajlati szempontból előnyös termesztéstechnológiát.

Évente kell nyilatkozni

Az AÖP-ben való részvételről évente kell majd nyilatkoznia a termelőnek az egységes kérelem benyújtásakor. Annak a gazdálkodónak, aki az AÖP-ben való részvétel mellett dönt, minden egyes művelési ág tekintetében el kell érnie a 2 pontot (a megszerezhető pontok alább részletezve).

Az alábbi lista az Európai Bizottság által 2022 novemberében elfogadott KAP Stratégiai Tervben szereplő módosításokat is tartalmazza, melyekről az Agrárminisztérium tájékoztatta az Agroinformot. (A tervezethez képest a gyephez és az ültetvényhez kapcsolódóan történt 1-1 változás).

Alapelvárás minden AÖP támogatást igénybe vevő gazdálkodótól az elektronikus gazdálkodási napló vezetése.

Amennyiben az üzem szántóterületeinek, illetve nem Natura 2000 gyepterületeinek nagysága nem éri el az 5 ha-t, ültetvény esetében pedig az 1 ha-t, adott hasznosítási módra nem kötelező előírást vállalni, az érintett területre azonban kifizetés nem jár; csak abban az esetben, ha ezekre a küszöbérték alatti területekre mégis választ előírást a gazdálkodó.

A hektáronkénti kifizetés összege attól függ majd, hogy országos szinten mekkora terület kerül be a programba, de előre láthatólag körülbelül 60 és 120 euró közötti hektáronkénti támogatásra lehet számítani.

szántó, ültetvény és gyep

Agroökológiai program: 2023-tól induló új támogatási konstrukció – Fotó: Pixabay

Választható gyakorlatok – szántó

Válaszható jó gyakorlat SZÁNTÓ művelési ág esetén Pontszám
Nyári, őszi betakarítású kultúrák után, amennyiben nem őszi vetésű kultúra következik, talajtakarás biztosítása takarónövényekkel, vagy a tarló fennhagyásával annak kultúrállapotban tartása mellett a következő évi tavaszi kultúra előkészítő munkálatainak megkezdéséig, de legalább február 28-ig. 1

Terménydiverzifikációra vonatkozó követelmények szántóföldi növénytermesztés esetén:

a) 10 hektár vagy az alatti szántóterületen gazdálkodóknak adott évben a szántóterületeken legalább két különböző növénykultúrát kell termeszteni, két kultúra esetén a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 80%-át foglalhatja el;

b) 10 hektár feletti szántóterülettel rendelkezőknek legalább három féle növénykultúrát kell termeszteni, három növény esetén a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 65%-át foglalhatja el, és a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 80%-át;

c) 30 ha feletti szántóterülettel rendelkezőknek legalább négy féle növénykultúrát kell termeszteni, négy növény esetén pedig a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 65%-át foglalhatja el, és a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 80%-át, azzal, hogy a legkisebb kultúra vetésterülete el kell hogy érje az 1 ha-t.

d) 300 ha feletti szántóterülettel rendelkezőknek legalább öt féle növénykultúrát kell termeszteni, öt növény esetén pedig a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 65%-át foglalhatja el, és a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 80%-át, azzal, hogy a legkisebb kultúra vetésterülete el kell hogy érje az 1 ha-t.

e) 1000 ha feletti szántóterülettel rendelkezőknek legalább hat féle növénykultúrát kell termeszteni, hat növény esetén pedig a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 65%-át foglalhatja el, és a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 80%-át, azzal, hogy a legkisebb kultúra vetésterülete el kell hogy érje az 1 ha-t.

1
Szántóterületek 10%-ának megfelelő, a HMKÁ 8 előírás alapján védett táji elemek; mezővédő erdősávok, fasorok; táblaszegélyek (az AKG „táblaszegély" előírással történő esetleges átfedést úgy kerüljük el, hogy egyazon elem csak egyik jogcímben számolható el), erózióvédelmi sávok; szántóföldi művelés alatt nem álló vízvédelmi sávok; teraszok, erózióvédelmi létesítmények; MePAR-ban rögzített vizes élőhely; parlagon hagyott földterület (a pihentetés időszaka alatt gondoskodni kell a talaj takarásáról növényborítottsággal vagy a tarlómaradványok fennhagyásával; az AKG „zöld ugar" előírással történő esetleges átfedést úgy kerüljük el, hogy egyazon tábla csak egyik jogcímben számolható el); ökológiai jelentőségű másodvetés növényvédő szer használata nélkül; nitrogénmegkötő növényekkel bevetett terület növényvédő szer használata nélkül; vagy ezek kombinációjának fenntartása. Ezen vállalás keretében a növényvédő szer használata nélkül termesztett ökológiai jelentőségű másodvetés és nitrogénmegkötő növényekkel bevetett területek együttes aránya nem haladhatja meg a szántóterületek 5 %-át. 2
Amennyiben a mezőgazdasági üzemen belül a szántóterületek össznagysága meghaladja az 50 ha-t, a szántóföldi művelésben tartott táblák maximális mérete nem haladhatja meg a 30 hektárt. Az AKG „önkéntes táblaméret korlátozás" előírással történő esetleges átfedést úgy kerüljük el, hogy az az ügyfél, aki AKG-ban választotta ezt az előírást, az AÖP-ben nem választhatja. 1
A növényvédelem során az engedélyokirat alapján méhekre kifejezetten vagy mérsékelten veszélyes, illetve kockázatos besorolású növényvédőszerek használata tilos. A fel nem használható szerek rendszeresen frissített listáját az IH teszi közzé tájékoztató jelleggel. 1
Karbamid műtrágya azonnali bedolgozása, illetve folyékony karbamid esetén inhibitor alkalmazása a kijuttatás során. 1
A szántóterületek legalább 50 %-án mikrobiológiai készítmények alkalmazása vetés előtt, illetve vetéssel egy menetben kijuttatva és a talajba dolgozva, illetve szármaradványokra kijuttatva, majd azokat a talajba keverve. 2
A szántóterületek legalább 50 %-án talajkondicionáló, növénykondicionáló vagy N-megkötő készítmények alkalmazása. 1
Forgatás nélküli művelésmód (minimum művelés, zero-till, direktvetés) alkalmazása a művelésbe vont szántóterület legalább 50%-án szűkített növényvédőszer hatóanyag használat mellett. Az alkalmazható növényvédőszerek rendszeresen frissített listáját az IH teszi közzé. 2

Választható gyakorlat – gyep

Válaszható jó gyakorlat GYEP művelési ág esetén Pontszám
A gyepterületek megőrzése tábla szinten az előző évi állandó gyepterületekhez viszonyítva. A gyepek feltörése, szántása tilos. – Kizárólag nem Natura 2000 gyepterületeken választható. 1
Pásztoroló vagy szakaszos legeltetés folytatása a gyepterület legalább 50 %-án legeltetési terv készítése mellett. Egy szakasz legeltetése ne haladja meg a 12 napot. - Minden gyepterületen választható. 2
A gyepek legalább évi egyszeri kaszálása. - Kizárólag nem Natura 2000 gyepterületeken választható. 1
Kizárólag alternáló kasza használata. - Minden gyepterületen választható. 2


Választható gyakorlat – ültetvény

Válaszható jó gyakorlat ÜLTETVÉNY művelési ág esetén Pontszám
Mikroöntözési technológiák alkalmazása az ültetvényterület legalább 50 %-án. 2
A növényvédelem során az engedélyokirat alapján a méhekre kifejezetten vagy mérsékelten veszélyes, illetve kockázatos besorolású növényvédőszerek használata tilos. A fel nem használható szerek rendszeresen frissített listáját az IH teszi közzé tájékoztató jelleggel. 1
Engedélyezett biológiai ágensek alkalmazása az ültetvényterület legalább 50%-án. 2
Az ültetvényterület legalább 50 %-án mikrobiológiai készítmények alkalmazása talajoltásként, illetve állománykezelésként. 2
Az ültetvényterület legalább 50 %-án talajkondicionáló vagy növénykondicionáló készítmények alkalmazása. 1
12% alatti lejtésű területeken található ültetvények talajtakarása mulcsozással, egyéves sorköztakaró növények termesztésével. 1
Ültetvények talajtakarása évelő kultúrák fenntartásával vagy gyepesítéssel. 2
Karbamid műtrágya azonnali bedolgozása, illetve folyékony karbamid esetén inhibitor alkalmazása a kijuttatás során. 1

Hogy az egyes gyakorlatok hogyan járulnak hozzá a környezeti célkitűzések eléréséhez, az a kormany.hu-n megjelent dokumentumban olvasható.

Az új támogatási rendszerrel kapcsolatos információkat ebben a cikkben gyűjtjük.