„Az amerikai exportőrök kérték a kínai felet, hogy engedjen a minőségi igényeiből, de Kína ebbe nem ment bele” – mondta el a hírügynökségnek az egyik szingapúri nagykereskedő, írja a Syngenta blog.

A világpiacon gazdára találó szója 65 százalékát Kína vásárolja fel, és a kéthetes csúszás a készletek kifogyását, valamint a kínai fogyasztói árak emelkedését okozhatja. Mindez annak ellenére bekövetkezhet, hogy szeptemberig Kína alaposan bevásárolt, mert az USA árai július közepétől a hurrikánokig 10 százalékkal csökkentek.

szója

A világpiacon gazdára találó szója 65 százalékát Kína vásárolja fel – fotó: Shutterstock

Az ország csak augusztusban 8,45 millió tonna szójababot importált, ami ugyan elmarad a júliusi 10,08 millió tonnától, de jóval több mint a tavaly augusztusban vásárolt 7,67 millió tonna.

Mint emlékezetes, a Mississippi deltáját – a korai szója termőhelyét – letarolta a hurrikán, az északabbra később érő állomány szállítását pedig a folyam alacsony vízállása hátráltatja: nehéz megtalálni a hajózó utat a megrakott uszályokkal, hogy a Mexikói-öböl kikötőiben hajóra rakják.