A friss sertéshúst és sertéshús-termékeket előállító és forgalmazó vállalkozások számára további amerikai exportlehetőséget jelenthet, hogy az előzetes megállapítások szerint az amerikai hatóság (FSIS) megfelelőnek találta a magyar élelmiszer-biztonsági hatósági követelményeket és eljárásokat, így az FSIS várhatóan továbbra is fenntartja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jogát az Egyesült Államokbeli exportjogosultságok kezelésére – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).

sertés

A magyar sertéshús exportjának összértéke évről-évre emelkedik, 2014-ben már meghaladta a 100 milliárd forintot, mennyiségben pedig a 138 000 tonnát. – fotó: Shutterstock

Az amerikai audit előzetes megállapításai szerint a magyar élelmiszer-biztonsági hatósági felügyelet biztosítani tudja az egyenértékűséget az Amerikai Egyesült Államok által alkalmazott követelményekkel. Az Amerikai Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Élelmiszer-biztonsági és -Felügyelő Hatósága (Food Safety and Inspection Service, FSIS) június 17. és július 3. között tartott ellenőrzést Magyarországon, ahol az állati eredetű élelmiszer-előállítók hatósági felügyeleti rendszerét auditálta. Az FSIS képviselője azt vizsgálta, hogy a magyar hatósági felügyeleti rendszer egyenértékű szinten működik-e az amerikaival a sertéshús és az abból készült termékek esetében. Azt is ellenőrizte, hogy az Egyesült Államokba szánt termékek biztonságosak, nyomon követhetőek és megfelelően jelöltek-e.

Az auditor a hatósági felügyelet több intézményét (a Földművelésügyi Minisztériumot, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt – Nébih -, megyei kormányhivatalok illetékes főosztályait), laboratóriumokat, valamint több exportjogosultsággal rendelkező vállalkozást is meglátogatott. Az auditor felhívta a figyelmet a Nébih központi felülvizsgálatainak fontosságára. A látogatások során az FSIS képviselője csupán kisebb, élelmiszer-biztonsági veszélyt nem jelentő megállapításokat tett, amelyek jelentős részét – a hatóság utasítására – már a szemle alatt megszüntették a vállalkozások, így a Nébih továbbra is megtarthatja jogosultságát az exportengedélyek kezelésére.