Az ír politikus asszony ugyanakkor határozottan elutasítja a KAP radikális és elhamarkodott átalakítását, bár bizonyos „evolúciót” elfogadhatónak tart. Kifejezetten helyesli a támogatások kétpilléres szerkezetét, amelyből az első pillérnek az aktív termelők jövedelemkiegészítését és a termelés fejlesztését kell szolgálnia – írja a topagrar.com. Szerinte erre elsősorban az erősödő áringadozások miatt van szükség.

Az EU éves költségvetésének Günther Oettinger által előrevetített, Brexit miatti, évi 10-13 milliárd eurós csökkenését illetően McGuinness egy intenzív vitát tart szükségesnek a költségvetés jövőjéről. Ezzel kapcsolatban meg van győződve arról, hogy a bent maradó tagországok megszavazzák a költségvetés feltöltését, és így a Brexit nem fog különös gondot jelenteni, viszont egy kemény Brexit mindenkinek ártana.

pénz

Az Európai Parlament első elnökhelyettese szerint nagyobb piaci támogatást kell kapcsolni a Közös Agrárpolitikához – fotó: Shutterstock

Konkrétan arról van szó, hogy ha a brit kormány az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és az Ír Köztársaság között egy szigorú vámhatárt fog kialakítani, akkor a legfontosabb ír agrártermékekre, főleg a marhahúsra és a sajtokra új piacokat kell keresni, amihez időre van szükség. Ez tulajdonképpen Írország gondja lenne, ha viszont a tagországok ragaszkodni kívánnak a szóban forgó termékekhez, akkor a probléma uniós szintre emelkedik.