A KH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint tavaly az összes közbeszerzési eljárás több mint 5 százalékát az agráriumban folytatták le. A hivatal emiatt – mint írták – feladatának tartja, hogy a források hatékony felhasználását ezen a területen is szakmai tudásmegosztással segítse.

Rigó Csaba Balázs elnök elmondta, ha a 694 közbeszerzés értékét tekintik, akkor a szektor a teljes összeg 5 százalékát nyerte el, ami mintegy 176 milliárd forintot jelentett.

Elmondta azt is, mivel a gazdaságnak számos olyan területe van, ahol közpénzt használnak fel, ennek ugyanolyan hatékonynak kell lennie, mintha magánberuházásról lenne szó.

"Azaz a támogatás miatt senki ne kényelmesedjen el" – hangsúlyozta.

A kép illusztráció! – fotó: Shuttestock

Nagy István agrárminiszter a Közbeszerzési Hatóság által az Agrárminisztérium számára rendezett szakmai konferencián kijelentette, hogy a költségvetési és uniós források jogszerű, átlátható felhasználása szakszerű, jogkövető munkát igényel, és ebben a Közbeszerzési Hatóság iránymutatásai nagy segítséget jelentenek.

A miniszter ismertette, hogy az Agrárminisztérium nemcsak hazai, de uniós pályázati forrásokat is kezel a vidékfejlesztési program keretében, amely 2014 és 2020 között mintegy 1380 milliárd forintnyi meghirdetett támogatást jelent. Hozzátette: a tárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit, és az európai uniós agrártámogatások ne csökkenjenek a következő, 2021-2027 közötti hétéves költségvetési ciklusban.
A konferencián a két szervezet együttműködési megállapodást kötött a tudásmegosztás folytatásáról a jogszerű és átlátható közpénzfelhasználás érdekében – olvasható a közleményben.